Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
A Shimano Ultegra 5500XSD bizonyára sok hazai feederes és bojlis horgásznak fog örömet okozni a vízparton, hiszen számos módszerhez alkalmazható darab, legyen szó rezgőspicces botokkal történő magas szintű pontyozásról vagy a rövidebb bojlis botokkal történő "élményhorgászatokról. A Shimano Ultegra XSD orsó egy rendkívül precíz műszer. A forgácsolt alumínium dob, az XT-7 grafit orsóház és a kétsebességű dobemelés a főbb jellemzői. Pontos működés és megbízhatóság jellemzi ezt az óriási méretű távdobó orsót. Egy egyedi orsócsalád az Ultegra típuson belül az XSD, amelyből az 5500-as kompakt modell. Tökéletes példája a jó áron kiváló terméket kategóriának, és ne felejtsük el, hogy Instant Drag fékrendszeres orsóról van szó. Ez egy olyan finom állítási lehetőség a fékerő szabályozásnál, hogy a tökéletesen lehet még fárasztás közben is kontrol alatt tartani a féket, hogy ha szükség van rá, akkor akár a zsinór teherbíró képességének felső határáig tudjuk terhelni a halat. A hidegen préselt aludob, az 5500-as modellnél 105 cm behúzással dolgozik. Áttétel 5,3:1.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Shimano Ultegra 5500XSD bizonyára sok hazai feederes és bojlis horgásznak fog örömet okozni a vízparton, hiszen számos módszerhez alkalmazható darab, legyen szó rezgőspicces botokkal történő magas szintű pontyozásról vagy a rövidebb bojlis botokkal történő "élményhorgászatokról. A Shimano Ultegra XSD orsó egy rendkívül precíz műszer. A forgácsolt alumínium dob, az XT-7 grafit orsóház és a kétsebességű dobemelés a főbb jellemzői. Pontos működés és megbízhatóság jellemzi ezt az óriási méretű távdobó orsót. Egy egyedi orsócsalád az Ultegra típuson belül az XSD, amelyből az 5500-as kompakt modell. Tökéletes példája a jó áron kiváló terméket kategóriának, és ne felejtsük el, hogy Instant Drag fékrendszeres orsóról van szó. Ez egy olyan finom állítási lehetőség a fékerő szabályozásnál, hogy a tökéletesen lehet még fárasztás közben is kontrol alatt tartani a féket, hogy ha szükség van rá, akkor akár a zsinór teherbíró képességének felső határáig tudjuk terhelni a halat. A hidegen préselt aludob, az 5500-as modellnél 105 cm behúzással dolgozik. Áttétel 5,3:1.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.