Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Örömmel vettük fel webáruházunk kínálatába a Shimano Sahara 4000DH-R orsót, hiszen egy remek ár/érték arányú, egyedi modell. Ezutóbbit elsősorban duplakaros kialakítása és precíz harcifék-rendszere adja. Ezutóbbinak köszönhetően akár a legvékonyabb zsinórokat is használhatjuk, hiszen a harcifék villámgyors reagálást tesz lehetővé a fárasztások során! Az orsóház mögött a Shimano-ra jellemző precíz szerkezet lapul, elegendő csupán a sima, egyenletes, kotyogásmentes futását szemügyre venni, s máris megbizonyosodhatunk, hogy ezen az orsón nem akartak spórolni a tervező mérnökök! Felszereltségét 3 golyós- és 1 csúszócsapágy teszi teljessé. A 5,1:1-es áttétele kellően gyorssá és hatékonnyá teszi az orsót, tökéletes társ feederezéshez, illetve a matchbotos horgászatban is megállja helyét. Zsinórtároló kapacitása: 0,25 mm / 260 m.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Örömmel vettük fel webáruházunk kínálatába a Shimano Sahara 4000DH-R orsót, hiszen egy remek ár/érték arányú, egyedi modell. Ezutóbbit elsősorban duplakaros kialakítása és precíz harcifék-rendszere adja. Ezutóbbinak köszönhetően akár a legvékonyabb zsinórokat is használhatjuk, hiszen a harcifék villámgyors reagálást tesz lehetővé a fárasztások során! Az orsóház mögött a Shimano-ra jellemző precíz szerkezet lapul, elegendő csupán a sima, egyenletes, kotyogásmentes futását szemügyre venni, s máris megbizonyosodhatunk, hogy ezen az orsón nem akartak spórolni a tervező mérnökök! Felszereltségét 3 golyós- és 1 csúszócsapágy teszi teljessé. A 5,1:1-es áttétele kellően gyorssá és hatékonnyá teszi az orsót, tökéletes társ feederezéshez, illetve a matchbotos horgászatban is megállja helyét. Zsinórtároló kapacitása: 0,25 mm / 260 m.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.