Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Megérkezett a Fox valaha készült legjobb pontyozó, távdobó orsója. Bátran ajánljuk a felső kategóriás bojlis botokhoz, hiszen maximálisan megállja a helyét. Az orsó tervezése és megalkotása több évet vett igénybe, ami a végeredményen tényleg látszik.
Főbb tulajdonságok:
- Csúcsminőségű, pontyos “távdobó” orsó
- Strapabíró, karbon erősítésű polimer ház
- Matt szürke külső, fényes fekete jegyekkel és visszafogott feliratokkal
- Rotor fék
- Szuper lassú dobemelés a páratlan zsinórkép érdekében
- Finoman állítható zsinórkép
- Gyorszáras első fék
- Pro Cast Lip a dobon
- 2 rugós zsinórklipsszel a dobon
- Csavarodásmentes görgő
- Mesh-Tec hajtómű rendszer
- Holtjátékmentes visszaforgásgátló
- Rotor védő
- CNS rendszer
- 9 db golyóscsapágy + 1 tűgörgő
- Áttétel: 4.5:1
- Behúzás: 96 cm
- Súly: 610 gramm
- Zsinórtároló kapacitás: 0,35 mm / 355 m
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Megérkezett a Fox valaha készült legjobb pontyozó, távdobó orsója. Bátran ajánljuk a felső kategóriás bojlis botokhoz, hiszen maximálisan megállja a helyét. Az orsó tervezése és megalkotása több évet vett igénybe, ami a végeredményen tényleg látszik.
Főbb tulajdonságok:
- Csúcsminőségű, pontyos “távdobó” orsó
- Strapabíró, karbon erősítésű polimer ház
- Matt szürke külső, fényes fekete jegyekkel és visszafogott feliratokkal
- Rotor fék
- Szuper lassú dobemelés a páratlan zsinórkép érdekében
- Finoman állítható zsinórkép
- Gyorszáras első fék
- Pro Cast Lip a dobon
- 2 rugós zsinórklipsszel a dobon
- Csavarodásmentes görgő
- Mesh-Tec hajtómű rendszer
- Holtjátékmentes visszaforgásgátló
- Rotor védő
- CNS rendszer
- 9 db golyóscsapágy + 1 tűgörgő
- Áttétel: 4.5:1
- Behúzás: 96 cm
- Súly: 610 gramm
- Zsinórtároló kapacitás: 0,35 mm / 355 m
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.