Az enyhe télnek köszönhetően, gondolom, már sokan túl vannak az idei első horgászatokon, sőt, megfogták már az első pontyaikat is. De valószínűleg pont ugyanennyien vannak, akiknek még nem lett halas a kezük idén. Elsősporban nekik szeretnék hasznos, hideg vízi nagypontyos tippeket adni, hogy már az első próbálkozások is eredményesek legyenek!
A felszerelés nélkülözhetetlen eleme egy erős és megbízható zsinór, ami szó szerint összeköthet bennünket életünk halával, amikor az végre a horgunkra akad. A következő sorokban azoknak a pontyhorgászoknak szeretnénk néhány hasznos tanáccsal szolgálni, akik épp zsinórcsere előtt állnak, s olyan zsinórral szeretnék feltölteni orsójukat, ami garantáltan nem fogja cserbenhagyni őket! Íme, a javaslatunk!
Örömmel jelentjük be, hogy a Black Edition család tovább bővült! A By Döme Black Edition bojlis botok rendkívüli sikere „szükségessé” tette egy hozzájuk passzoló, elpusztíthatatlan, MINDENT (is) kibíró orsó megalkotását.
A Korda Adjustable Zig Kit egyfajta komplett felszíni úszós összeállítás, mely a Zig horgászatot gyerekjátékká teszi. Aki eddig idegenkedett ettől a módszertől, ezzel a kiegészítővel biztosra vesszük, hogy hamar meg fogja kedvelni! A merev (Boom) rész biztosítja, hogy a főzsinór szabadon átfuthasson, a csapágyas forgó pedig a zsinór betekeredését, s ezáltal a gubancok létrejöttét hivatott megakadályozni. Az úszótest színe egy kissé sötétebb tónusú, de leginkább átlátszó, ezért garantáltan beleolvad a víz kontrasztjába, nem kelt gyanakvást az óvatos halakban sem. Rendkívül magas felhajtóerővel rendelkezik, így pillanatok alatt elfoglalja a pozícióját abban a vízmélységben, amit épp beállítottunk és meg szeretnénk horgászni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Korda Adjustable Zig Kit egyfajta komplett felszíni úszós összeállítás, mely a Zig horgászatot gyerekjátékká teszi. Aki eddig idegenkedett ettől a módszertől, ezzel a kiegészítővel biztosra vesszük, hogy hamar meg fogja kedvelni! A merev (Boom) rész biztosítja, hogy a főzsinór szabadon átfuthasson, a csapágyas forgó pedig a zsinór betekeredését, s ezáltal a gubancok létrejöttét hivatott megakadályozni. Az úszótest színe egy kissé sötétebb tónusú, de leginkább átlátszó, ezért garantáltan beleolvad a víz kontrasztjába, nem kelt gyanakvást az óvatos halakban sem. Rendkívül magas felhajtóerővel rendelkezik, így pillanatok alatt elfoglalja a pozícióját abban a vízmélységben, amit épp beállítottunk és meg szeretnénk horgászni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.