A Ráckevei (Soroksári)-Duna – ismertebb nevén RSD – régóta a bakancslistás vizeim közt szerepelt. Az utóbbi években soha nem látott mennyiségű nagy ponty került itt partra, így nem volt kérdés számomra, hogy ha lehetőségem nyílik, én is próbára teszem itt magam. Szendrei Ádám barátom meghívásának eleget téve erre március elején végre sor került. Ez az egyéjszakás villámlátogatás minden várakozásomat felülmúlta. Erre a különleges, rapid pecára emlékszem most vissza.
Itt tavasz, mindenki agyal, tervezgeti az első horgásztúrákat. Ilyenkor érkezik a legtöbb kérdés, főleg az újdonságokkal kapcsolatban. Íme, az az öt kérdés, amelyet megválaszoltam ebben az írásban.
Az ázsiai expedíció első fejezetében láthattátok, ahogy Vietnámban, a Mekong-deltájában csapatommal nekivágtunk a világ egyik legnagyobb édesvízi halának, a Mekong Catfish-nek a becserkészésébe. Ennek a rejtélyes óriásnak a megfogása azonban tovább váratott magára, mint hittem, mert egy váratlan baleset okán veszélybe került az életem, s így félbe kellett szakítanunk a túrát. Ha valamit megtanultam az évtizedek során, akkor az az, hogy ott, ahol a sikert osztják, a hitünk és elszántságunk ereje többet számít a körülmények viszontagságainál. Aki ismer engem, tudja jól, hogy SOHA nem adom fel és a végsőkig küzdök a céljaimért! Ezt most sem tettem másként, a kórházból talpra állva újult erővel, új tervekkel, egy új helyszínen, Thaiföldön vettük célba az áhított gigantikus harcsákat. Hogy mit tartogatott számunkra a második fejezet? Ebből a cikkből kiderül!
A folyamatos csalifejlesztés a pergető horgászatban is tökéletesen nyomonkövethető. Az eredményes ragadozó hal horgászat manapság már szinte megköveteli azt, hogy egy gumihal anyagában aromázott, ízesített legyen. Plusz a feltűnő színek UV reagens színűek, vagy akár Glow, azaz világító kivitelek legyenek.
A Molix RA Shad 3,8″ Swimbait ezeknek az elvárásoknak tökéletesen megfelel. Ha kézbevesszük azonnal tapasztalhatjuk, mennyire puha kivitelű csali az RA Shad. Az RA rövidítés egyébként a Real Action szavakból ered. A csali anyaga extrém módon kikönnyített, és formájának, bordázott testének, lágyságának és vékony faroktövének köszönhetően bármilyen sebességgel vontatjuk is visszafele, rendkívül természetes úszást generál. Ráadásul ezt a tulajdonságát megőrzi akkor is ha súlyozottan, súlytalanul vagy jig fejen kínáljuk fel a Molix RA Shad-et.
A csali anyagában van ízesítve rák- és hal formulával ezzel is növelve a ragadozóra ható ingerek számát. Víz alatti felvételek igazolták, hogy sokszor követi a plasztik csalit a ragadozó, mert érdekli ugyan, de valami gyanús neki és hosszú tekeréseken keresztül követi azt, amiről a horgász mit sem sejt. Ilyenkor jöhet jól az a plusz inger, az aromacsík amit a csali maga mögött húz.
Csuka, süllő és harcsa horgászatára ajánljuk!
Hosszúság: 9,6 cm (3,8 hüvelyk)
Kiszerelés: 6 db / csomag
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.