Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Talán sokak számára ismeretlen a Demar márkanév, viszont aki találkozott már vele, az jól tudja, hogy termékeik kiváló minőségűek, strapabíróak, és - ami talán még fontosabb szempont, hogy - ezek mellett áraik is kedvezőek. A több, mint 35 éves múlttal rendelkező lengyel gyártmányú Demar egy munkavédelmi lábbeliket (is) gyártó cég, amelyből egyenesen következik, hogy csakis kiváló termékeket hoz forgalomba.
Az EVA (etilén-vinil-acetát) anyag sokkal rugalmasabb a gumitól, tiszta és csillogó, kifejezetten erős, ellenáll a fáradás okozta repedéseknek, töredéke a gumi és PVC súlyának, különösen jó hőtartó képességű, jó vízállósággal rendelkezik és ellenáll az UV sugárzásnak is!
Jó hír a gyermekeknek, hogy a Demar rájuk is gondolt. Olyan csizmát is készített, mely kifejezetten kis méretűek, illetve rendkívül széles szortimenttel rendelkeznek. A külső rózsaszínű és igen tartós EVA teljesen vízhatlan, így ha vízbe kell lépni, netán télen a hóban szeretne játszani a gyermek, akkor sem kell félni attól, hogy beázik. Ez a csizma télen és nyáron is használható egyaránt, egy kivehető elasztikus szövethatású rugalmas bélés került bele. A gyártó ajánlása szerint -30 Celsius fokos hidegben is melegen tartja a lábat, ami remeknek mondható. A bordázott talprész csúszásmentes, egyenetlen aljzaton is jó tapadást biztosít, sík terepen pedig teljesen problémamentesen használható. A csizma szárán található egy fényvisszaverő csík, mely különösen fontos a gyermekeknél a biztonságuk szempontjából. A csizma felső részén egy fűző is található.
A csizma súlya: 150 g / darab
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.