Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
A Norfin T3M Nordic Merino olyan kiváló minőségű zokni, amely kifejezetten aktív outdoor használatra készült, ahol a lábakat melegen és szárazon kell tartani. Anyagát tekintve a legnagyobb részben Merino gyapjú és az akril a legnagyobb része, de tartalmaz poliamidot és az elasztánt is.
A Merino gyapjú túlmelegedés nélkül biztosítja a termikus kényelmet, míg az ultra finom akrilszálak kellemes puha érzést és kiváló nedvességelvezetést biztosítanak. A puha párnázás fokozott védelmet és maximális kényelmet biztosít. Egyedi kialakításnak köszönhetően maximális védelmet és melegséget biztosít horgászat közben.
Elérhetőméretek: M, L és XL
Tulajdonságok:
- anyaga: 55% akril, 25% Merino gyapjú, 15% elasztán és 5% poliamid
- a Merino gyapjú tökéletes termikus kényelmet biztosít
- az akrilszálak a nedvességelvezetésért felelnek
- szabása és puha párnázata biztosítja a maximális kényelmet
- lapos varratokkal készítve
- szürke és fekete színű
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Norfin T3M Nordic Merino olyan kiváló minőségű zokni, amely kifejezetten aktív outdoor használatra készült, ahol a lábakat melegen és szárazon kell tartani. Anyagát tekintve a legnagyobb részben Merino gyapjú és az akril a legnagyobb része, de tartalmaz poliamidot és az elasztánt is.
A Merino gyapjú túlmelegedés nélkül biztosítja a termikus kényelmet, míg az ultra finom akrilszálak kellemes puha érzést és kiváló nedvességelvezetést biztosítanak. A puha párnázás fokozott védelmet és maximális kényelmet biztosít. Egyedi kialakításnak köszönhetően maximális védelmet és melegséget biztosít horgászat közben.
Elérhetőméretek: M, L és XL
Tulajdonságok:
- anyaga: 55% akril, 25% Merino gyapjú, 15% elasztán és 5% poliamid
- a Merino gyapjú tökéletes termikus kényelmet biztosít
- az akrilszálak a nedvességelvezetésért felelnek
- szabása és puha párnázata biztosítja a maximális kényelmet
- lapos varratokkal készítve
- szürke és fekete színű
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.