A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
Hiába a legjobb minőségű felszerelés, bot, orsó, ha azt nem tudjuk megfelelő módon tárolni, biztonságosan szállítani, akkor az nem lesz hosszú életű! A Haldorádó botzsákok megtervezésének és piacra kerülésének az volt a célja, hogy a horgászbotjainkat, orsóval felszerelt állapotban tudjuk magunkkal vinni, hogy a vízpartra érve a lehető leghamarabb horgászni tudjunk. A legtöbb horgászfelszerelés szállítás közben sérül. Ezt a kellemetlenséget könnyen orvosolhatjuk, ha belehelyezzük egy erős anyagból készült bottáskába. Kérjük, mérje meg a botját összecsukott állapotban és válassza ki, a megfelelő méretű hordtáskát. A Haldorádó botzsák kínálatában 120 cm-től egészen 190 centiméterig kínálunk alternatívát, így egy rövidebb teleszkópos bothoz, vagy akár egy bojlis bothoz is tudunk megfelelő szállítóeszközt nyújtani.
A Haldorádó Pontyozó botzsákok két és három fakkos változatban, illetve négyféle hosszban (120 cm,140 cm,160 cm,190 cm) kerülnek forgalomba.
A Haldorádó Feeder botzsákok, a finomszerelékes horgászok által legtöbbet használt (140 cm és 160 cm) hosszokban, valamint a kereskedelmi forgalomban különlegesnek számító 4 és 5 (!!) fakkos kivitelben készülnek. Így akár egy táskában elfér valamennyi match, vagy feeder botunk orsóval felszerelt állapotban.
Mindkét botzsák típusnál a rekeszek között válaszfalat talál. Ez megakadályozza a botok összeverődését. A praktikus oldalzsebbe belefér az összecsukott merítőháló és a botvillák is. Ezen kívül van még 2 kisebb rekesz az apróságoknak. Különösen nagy hangsúlyt fektettek a cipzárak minőségére. Ez azért volt fontos, mert a piacon található legtöbb táskába igen gyenge minőséget varrnak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.