Az előző, „A busa program” című írásomban és filmemben bemutattam, hogy hol tart most a sportszerű busahorgászat, és milyen eszközök, kiegészítők és csalogatóanyagok állnak annak rendelkezésére, aki szeretne a planktonevő halakra célzottan is horgászni. A film megjelenését követően több megkeresést is kaptam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne egy olyan sorozat, amely lépésről-lépésre bemutat egy adott busafogó technikát. Én pedig, ahogy már megszokhattátok, megpróbálok eleget tenni a kéréseknek!
Régóta vágytam már egy igazi vadvízi kapitális amur megfogására, aminek ideje most jött el! A Kiskunsági Nemzeti Park szívében eredtünk a csatornalakó amurok nyomába. Kedves cimborámmal, Sziszek barátommal horgásztam, aki egy igazi megszállott vadvízi horgász. A vadvízi amurhorgászat nem egyszerű műfaj, ezért sokakat érdekel, milyen praktikákkal lehet sikeres az ember. Hasznos tapasztalatainkat osztjuk meg Veletek ebben a nem hétköznapi írásban és filmben.
A Mártélyi Holt-Tisza gyönyörű környezetével, utánozhatatlan hangulatával és csodás halfaunájával már az első horgászatom alkalmával belopta magát a szívembe. Az ősfák friss illata árad a kristálytiszta vizű holtág minden szegletéből. A ragadozó halak zsákmányukat kergetik a sekélyebb partközeli részen, a pontyok fordulása a távolból is jól kivehető. De mire megy egy magamfajta nagyhalas horgász egy ilyen vadvízen?
A Rapala egy igazán különleges, extravagáns táska-kollekciót jelentetett meg a 2016-os újdonságai között, melyet természetesen mi sem hagyhattunk ki a repertoárunkból. Az „Urban” névre keresztelt széria minden tagja tükrözi a cég termékeitől megszokott, rendkívül magas minőséget. Két fő szempontot tartottak maguk előtt ezeknek a termékeknek a megalkotásakor: Maximális kényelem és praktikum kellett, hogy társuljon az egyedi, stílusos dizájnhoz, melyet bárki kedvére viselhet, használhat akár a mindennapokban is. Bizton állíthatjuk, ehhez tökéletesen hűek maradtak!
Az Urban Sling Bag egy nagyszerű válltáska, melyben tökéletesen rendszerezve és biztonságban tárolhatjuk pergetés, cserkelés közben felszereléseinket és személyes tárgyainkat. Anyaga strapabíró, vízálló szövet és PVC kombinációja, mely megvédi értékes felszereléseinket a szélsőséges időjárástól. A táska több funkcionális zsebbel rendelkezik, amikben műcsalis dobozokat, kiegészítőket, szerszámokat tárolhatunk szisztematikusan. A belül található, állítható elválasztót a tépőzáras rögzítési lehetőséggel szükségleteinek megfelelően igazíthatja használója, emellett található a táska elején egy extra biztonságos, merevített EVA zseb is, mely kifejezetten ajánlott sérülékeny aprótárgyak, pl. napszemüveg vagy mobiltelefon részére. A táska nagyon kényelmes, párnázott vállpánttal lett szerelve, ami kellemessé teszi a viseletét akár egész napos használat során is. A táska színe is igazodik az új dizájnhoz, ezért „Digi-Camo/Black” mintát kapott. A táska mérete: 40x28x14 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.