Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Négy méretben kapható Preston Dacron connector, mely ideális csőgumik, tömör gumik és szerelékek rögzítéséhez. A kínálatban található szinte összes gumival használható, még a legvastagabb, 3,2 mm-es Preston csőgumihoz is megfelelő. Felhasználás során csak csomót kell kötni a gumi végére, majd bedugni azt a connector alján lévő hurokba. Ezután egy mozdulattal behúzható a csomó a gumiharang belsejébe és indulhat is a peca.
- kiszerelés: 3 db/csomag
- elérhető méretek: micro, small, medium, large
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Négy méretben kapható Preston Dacron connector, mely ideális csőgumik, tömör gumik és szerelékek rögzítéséhez. A kínálatban található szinte összes gumival használható, még a legvastagabb, 3,2 mm-es Preston csőgumihoz is megfelelő. Felhasználás során csak csomót kell kötni a gumi végére, majd bedugni azt a connector alján lévő hurokba. Ezután egy mozdulattal behúzható a csomó a gumiharang belsejébe és indulhat is a peca.
- kiszerelés: 3 db/csomag
- elérhető méretek: micro, small, medium, large
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.