Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Cralusso Capri formája a klasszikus, jól bevált, alul kissé totyakos, majd felfelé vékonyodó úszókat idézi. Elsősorban állóvízre kifejlesztett úszó, amely a rakós botos pontyozás mellett dévérezéshez is ideális. Az úszó teste ennél a modellnél is megfordítható a száron, így bármikor gyorsan alkalmazkodhatunk a szél keltette hullámokhoz. A poliuretán testnek köszönhetően nem kell féltenünk a fárasztások során sem, mert ezzel az úszóval garantáltan nem fog olyan hiba előfordulni, hogy a zsinór esetleg bevágja az úszótestet. Ha véletlenül mégis megsérül, akkor sem ázik be. A belső zsinórvezetés miatt nincs kiszakadt zsinórvezető szem, úszóból kitört antenna. Egyszerűen széttörhetetlen, nem lehet benne kárt tenni. Különösen fontos lehet ez kiélezett helyzetben, például pontyos versenyeken, ahol akár 50-100 kilót is lehet fogni 3-4 óra alatt. Ekkor nincs idő a szereléssel bajlódni, hiszen minden másodperc számít! Ez az úszó garantáltan nem fogja cserbenhagyni használóját! Az úszó antennája cserélhető, így a különböző méretű csalikhoz könnyedén igazodhatunk. Igen sokféleképpen variálható. Az egészen finom horgászatnál elegendő, ha magát az úszó szárát használjuk antennaként, de a „convert system”-nek köszönhetően minden helyzethez alkalmazkodhatunk. Minden modellhez +1 antennát adunk ajándékba.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.