Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
Az úszós horgászat rengeteg lehetőséget tartogat, legyen szó ponty, amur, vagy akár busa horgászatról. Éppen ezért elérkezett annak az ideje, hogy olyan modern horgásztechnikákhoz is alkalmas úszókat hozzunk forgalomba, melyek prémium minőségük és funkcionalitásuk miatt újra megkedveltetik az úszós horgászatot.
Az úszók minőségi követelményeit mi sem jellemzi jobban annál, hogy hazánk egyik legismertebb és legnagyobb szaktudással rendelkező úszógyártó specialistája, Nagy Attila közreműködésével készültek. Az Exner már hosszú évek óta gyárt kiváló minőségű úszókat akár versenyzőknek, akár ragadozóhal horgászoknak, és immár ezek a speciális kivitelezésű műremekek előállítását is ők biztosítják!
A Silver Carp úszócsaládunk két kivitelezésű úszóból áll. Az egyik „Hard”, míg a másik „Sensitive” nevet kapta, ezzel egyértelművé téve, hogy az első variációk inkább nagyobb teherbírású úszók, míg az érzékeny változatok a finomhorgászat szerelmeseinek nyújtanak kiváló lehetőségeket.
Ezek az úszók a méltán híres kínai úszók hazai körülményekre optimalizált változatai. A nyújtott úszótest ebben az esetben is az átlagosnál sokkal nagyobb stabilitást biztosít, mivel az úszó rögzítése mélyen a vízfelszín alatt található. Az alsó száron lévő fülbe kell egy úszórögzítő karabinert akasztani, melyen a főzsinórunk fut keresztül. Ez lehet csúszó rögzítő, vagy akár fix is.
Az úszó teste is már látványos színeket kapott, de az antennája igazi kuriózum. Ez ugyanis az átlagostól jóval hosszabb, és színes, jól látható, sávos festést kapott. Sárga, valamint piros színek váltják egymást, fehér és fekete átmenetekkel, melynek köszönhetően a kevésbé lendületes kapások is jól láthatók.
További különlegesség a „Hard” változat antennájának végén található vastagított bóbita, mely elősegíti, hogy az akár messzebbre bevetett készséget is jól lássuk, vagy akár szemben lévő nádas tükröződésében se tűnjön el a kapásjelzőként funkcionáló úszónk antennája.
A „Sensitive” és a „Hard” változatok is alkalmasak hagyományos, fenéken történő horgászathoz. Ekkor sörétólmok segítségével kell az úszót besúlyozni. Ezen kívül spiccbotos busahorgászathoz is alkalmasak, amikor is egy kisméretű spirál kosarat, és az abba töltött etetőanyagot kell vízközt megtartani.
Az úszók felhasználási köre sokrétű, hiszen bevethetők csónakos nádi pontyozás során, akár gyűrűs bottal is, de a modern, spiccbotos nagyhal horgászat során is tökéletesen működnek, csak úgy, mint match botos, nyílt vízi bevetés során.
A Haldorádó Hard Silver Carp 5, 6, 8 és 10 grammos, míg a Haldorádó Sensitive Silver Carp 3, 4, 5 és 6 grammos változatokban érhető el a kínálatban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.