A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Haldorádó termékek már így is nagyon széles szortimentben állnak a horgászok rendelkezésére, és most egy újabb szegmens is lefedésre került. Ez nem más, mint a versenyláda kiegészítők termékcsoportja. Ezek a horgászláda kiegészítők 36 mm-es lábra lettek optimalizálva, de jár hozzájuk 30, illetve 25 mm-es szűkítő betét is, így nem csak versenyládákra, hanem székekre, régi típusú ládákra is felhelyezhetők! Mivel sokféle remek kiegészítő található meg a kínálatban, mindenki megtalálja azokat, amelyekkel igazán komfortos horgászállást tud magának „építeni”.
Az adapterek legfontosabb tulajdonsága, hogy QR, azaz „quick release”, amely a gyors „szabadulást”, a villámgyors kioldást biztosítja. Még egyértelműbben, nem kell az adaptereket minden alkalommal a lábra feltenni, majd onnan lerángatni. Elegendő csupán a fejrészt a kívánt helyen rögzíteni, majd a gyorscsatlakozót kipattintva, az adapter törzse (érdemi része) abból könnyedén kivehető.
A felhelyezése is ugyanilyen gyors és egyszerű, csak a lábrészen található csonkba kell betolni az adapter szárát, majd a gyorscsatlakozóval rögzíteni azt. Mindez biztonságos szállítást, rendkívül gyors és praktikus használatbavételt biztosít!
A QR EVA Star Arm Curved 35 cm (2 Head) egy széleskörűen alkalmazható adapter. Akár hátsó bottartónak, akár első bottartónak is használjuk, biztonságban van a botunk, mert a puha EVA bevonat meggátolja, hogy véleten hozzáverődések miatt kár keletkezzen a bottestben. Bevonata redős, így stabilan tartja a botot. A kar két „szarvval” van ellátva, amelyek végében szabvány csatlakozó található. Ezekbe bármilyen bottartó fej, vagy más kiegészítő rögzíthető.
Marokcsavarral lehet fixálni. Gyorscsatlakozóval van ellátva, így egy pillanat alatt feltehető, és levehető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.