Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
Ez az EVA bevonatos bottartó adapter biztonságosan tartja botunkat úgy, hogy felülete nem engedi, hogy sérüljön, vagy elmozduljon. Bármely pozícióba forgatható, mert beépített csavaros menettel van ellátva. Ideális versenyládákhoz, és különböző horgászszékekhez, főleg hátsó bottartónak ideális. 25-ös, 30-as és 36-os kerek, illetve 20 és 25 mm-es szögletes lábra egyaránt használható, ugyanis a hozzá tartozó betét gyűrűkkel állítani lehet a befogadó lyuk méretét. Mérete 45 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez az EVA bevonatos bottartó adapter biztonságosan tartja botunkat úgy, hogy felülete nem engedi, hogy sérüljön, vagy elmozduljon. Bármely pozícióba forgatható, mert beépített csavaros menettel van ellátva. Ideális versenyládákhoz, és különböző horgászszékekhez, főleg hátsó bottartónak ideális. 25-ös, 30-as és 36-os kerek, illetve 20 és 25 mm-es szögletes lábra egyaránt használható, ugyanis a hozzá tartozó betét gyűrűkkel állítani lehet a befogadó lyuk méretét. Mérete 45 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.