A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Carp Academy Heavy Core Super Soft ólombetétes előkezsinórja az álcamintás szövésének köszönhetően szinte láthatatlanná válik, tökéletesen az aljzat hátterébe olvad. Az extra nehéz ólombetétet borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon az erős vízi növényzet, a kagylópadok és egyéb zsinórt koptató víz alatti akadók dörzsölő hatásának. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön. Különlegessége, hogy puhaságának köszönhetően felveszi a fenék alakját. Súlya 2,6 g / m. 10 méteres kiszerelésben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Carp Academy Heavy Core Super Soft ólombetétes előkezsinórja az álcamintás szövésének köszönhetően szinte láthatatlanná válik, tökéletesen az aljzat hátterébe olvad. Az extra nehéz ólombetétet borító szövött külső hüvelyt arra tervezték, hogy ellenálljon az erős vízi növényzet, a kagylópadok és egyéb zsinórt koptató víz alatti akadók dörzsölő hatásának. Az ólombetét biztosítja, hogy a végszerelék utolsó szakasza teljesen a mederre feküdjön. Különlegessége, hogy puhaságának köszönhetően felveszi a fenék alakját. Súlya 2,6 g / m. 10 méteres kiszerelésben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.