Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
Világszerte rengeteg pergető horgász használja megelégedéssel a Berkley termékeit, köztük a fonott főzsinórokat. Sőt, a pergető horgászat hazájában, fellegvárában, Amerikában is az egyik legnépszerűbb márka, így valamit tudnia kell, hogy ott is ilyen szinten képes kivívni magának az elismerést! Kínálatunkban mostantól ezek a fonott zsinórok is megtalálhatók, bemutatjuk a Berkley X9 Braid szériát!
A Berkley X9 Braid egy nagyszerű tulajdonságokkal rendelkező, viszonylag lágy pergető zsinór. Az anyaga alapvetően 100% PE szállakból szőtt, 8 szálas fonat, amit a Berkley egy új, magasabb szintre repített, mivel hozzáadott még + 1 elemi szálat! Ezzel rendkívül erős és magas teherbíróképességű lett a végeredmény, amiben garantáltan megbízhat a horgász! Szintén említést érdemel a tökéletes körkeresztmetszete, illetve méretpontossága, mely annak köszönhető, hogy a szálakat egy speciális gyártástechnológiával nagyon szorosra szövik. Ennek további pozitív hozadéka az is, hogy a zsinór felülete simább és homogénebb lesz, ezáltal jelentősen halkabbá válik a becsévélés a bot gyűrűi között. Apropó gyűrűk! Nem csak a hanghatás, hanem az súrlódás is csökkeni fog, a dobástávolság pedig ebből adódóan növekedni! Ez a változat az ún. „low vis green” vagyis természetes zöld színt viseli, ami egyáltalán nem feltűnő, remekül beleolvad a víz kontrasztjába. Válaszd ki a számodra ideális méretet és tapasztald meg, mit tud nyújtani egy professzionális fonott zsinór!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.