A Visegrádi-hegység gyöngyszeme

A Visegrádi-hegység gyöngyszeme

A Visegrádi-hegység a Dunakanyarban fekvő hegyvonulat, ami az ország talán legvadregényesebb, legváltozatosabb hegysége. A Duna vonzáskörzetében számos tó található, melyek közül most a Búbánat-völgyben található Kerek-tavat és egy ott eltöltött napomat szeretném bemutatni. Tartsatok velem és ismerjétek meg Magyarország egyik rejtve őrzőt gyöngyszemét!

A vízterület Esztergomtól mindössze 10 km-re található a 11. számú út mentén. A Búbánat-völgyben található vízfolyás segítségével és széles körű társadalmi összefogás eredményeként négy darab tavat hoztak létre, melyek közül szerintem a legszebb a Kerek-tó. 

Helyi horgászok körében igen kedvelt a tó

A tó rendkívül jól telepített, kiemelkedő a ponty-, dévérkeszeg-, amur- és csukaállománya. Évente több horgászversenyt rendeznek, melyek közül talán az őszi pergető verseny a leghíresebb. 
Szombat reggel korán érkeztem, mivel kedvenc helyemet, a tó túloldalán található utolsó stéget szerettem volna elfoglalni. Innen meghorgászható egy fákkal, bokrokkal ellepett vízterület, ami több kapitális halat rejt. A horgászatra elkísért kedves feleségem is, aki a korán kelésre fittyet hányva, enyhén átfagyva didergett mellettem. Szerencsém volt, az utolsó állás üres volt, gyors helyfoglalást követően már raktam is össze a botokat.

Egy igazi vadvíz

A horgászatra a „sose lehet tudni” elv alapján 4 darab horgászbotot hoztam. Nálam volt egy Nevis Motive Carp Feeder 360 XH az akadós, bokros terep miatt, valamint egy lágyabb Energoteam Black Spider 360 feeder. A két feederbot orsójára 0,22 mm-es Haldorádó Pellet Line zsinórt csévéltem, ami számos alkalommal bizonyított már számomra rendkívüli erejéről. A két feederboton kívül magammal hoztam Nevis Mistral Carp 3,6 m-es bojlis botomat és a gyerekkorom óta meglévő „öreg” matchbotomat (ami később érdemi szerephez jutott).
Ezen a vízen nagyon bevált a Haldorádó Pelletes Fekete fantázianevű etetőanyag. Először egy bojlis és egy feederbottal kezdtem meg a horgászatot. A bojlis botra egy távdobó kosarat szereltem, előkének pedig egy 20 cm hosszú, 0,12 mm-es Nevis fonott zsinórt kötöttem T-Force Gamakatsu 12-es horoggal az akadós terep miatt. A keményebb feederbotot egy 25 g-os method feederkosárral szereltem.
A csali a method technika esetén a jelesre vizsgázó fokhagymás SpéciCorn gumikukorica, a távdobó kosár esetén pedig egy szem fokhagymás pellet volt. Az első kapás a gumikukoricára volt, egy 1,5 kg-os „egyen ponty” jelentkezett. Ezt követően folyamatosan jöttek a kapások a feederbotra, szinte le se tudtam tenni.

Nem tudott ellenállni
Egy tökéletes szákolás

A folyamatos halfogás délelőtt 10 óráig tartott, nagy örömömre feleségemnek is sikerült egy 1 kg-os pontyot a partra segíteni, ami megkoronázta a napot.

Nagyon boldog

A levegő hőmérsékletének emelkedésével a halak kapókedve folyamatosan csökkent. Megfigyeltem, hogy a vízbe benyúló bokor előtt az amurok aktivitása megnőtt, folyamatosan csipkedték a bokor hajtásait. Az egész nap kevés halat adó bojlis botomat a jó öreg matchbotomra cseréltem, majd egy szem erjesztett kukoricával csalizva a bokor elé dobtam. Nem kellett sokat várnom, az úszóm szép lassan elmerült. A bevágást követően a hal olyan erővel szaladt be a bokor ágai közé, hogy a vékony, 0,20 mm-es zsinórom elszakadt. Sebaj, újraszereltem, majd következett a második felvonás. Bedobást követőem az úszom azonnal eltűnt, reflexből bevágtam, és éreztem, hogy a zsinór másik végén ismét egy jó hal van. Szerencsémre nem a bokor felé vette az irányt, hanem a nyílt víz felé. Kemény, 10 perces fárasztást követően feleségem megszákolta a képen látható 4,5 kg-os amurt. Rendkívül boldog voltam, különösen, hogy feleségem kitűnően szákolt.

A harcias amur

A nap további részében csak néhány kisebb kárászt és pontyot fogtam. Élveztük a napsütést és egymás társaságát.

Egy másik napozó
Csendes környezet
Kiváló haltartó hely

Összességében egy gyönyörű napot töltöttünk el ezen a vadregényes vízen. Remélem, hogy másnak is meghoztam a kedvét, hogy ellátogasson ebbe a festői környezetbe.

Írta: Pilling Dávid (nimrod12)
A fotókat készítette Pilling Dávid és felesége

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.