A határtalan HORGÁSZBARÁTSÁG

A határtalan HORGÁSZBARÁTSÁG

Ahhoz, hogy valaki állandóan kiemelkedő eredményeket tudjon produkálni, a horgászatban is folyamatosan képeznie kell magát. Az új információk beszerzésének számos módja van. Ha végiggondolom saját pályafutásomat, akkor egyértelműen a versenyhorgászat során tanultam, tapasztaltam a legtöbbet. Az itt megszerzett tudást és tapasztalatot később számos új termékbe sikerült átültetni.

Ahogy egyre több és egyre rangosabb versenyen sikerült eredményesen szerepelni, ahogy egyre távolabbi, egyre nehezebben meghorgászható vadvizeken tudtam halat fogni, úgy vált számomra egyértelművé, hogy mennyire fontos minden apró részlet. Mert bizony gyakorta pont ezek az „apró részletek” eredményezték azt, hogy végül fogtam halat. A mai napig nagyon figyelmesen fordulok minden, mások számára jelentéktelen apróság felé, legyen az a világ bármely pontján. Az egyik kedvenc ötletadóm, megannyi hasznos apróság tárháza a Dél-afrikai Köztársaság, ahol már öt alkalommal jártam. Különösen szívesen gondolok erre az országra, hiszen a magyar csapat tagjaként 2013-ban VB ezüst, míg 2019 februárjában világbajnoki címet szereztünk itt a feeder válogatottal. Időközben a dél-afrikai feeder csapat kapitányával Gys Vd Westhuizennel baráti kapcsolat alakult ki, és nem csak akkor találkoztunk, beszéltünk, amikor éppen versenyre készültünk.

Első helyszínünk a kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum volt. Itt többször előfordult, hogy mindhárman fárasztottunk egyszerre
Danie a szerencse fia, mert az első dobásra egy majd 10 kilós ponttyal mutatkozott be az Ezüst-tó lakóinak!
Az általunk eredményesen használt method feeder technika dél-afrikai barátainknak még újdonság
Barátom, Gys Vd Westhuizen sem érkezett üres kézzel, magával hozta azt az etetőanyagot, amely hozzásegített minket a világbajnoki címhez. Amikor először töltöttem a kosaramba, ezt a csodaszép pontyot fogtam vele!
Ugye mondtam, hogy működik itt is!
A method feeder technika Gys etetőanyagával egyik halat szállította a másik után
A nagyok is szerették
Ha a megtöltött kosárra BlendeX Serum Fokhagyma + Mandula került, gyakorta 1 percen belül kapás érkezett!
Nagyon eredményes nap volt!

Hazánktól távol, Afrikában, Ázsiában, Amerikában vagy éppen Ausztráliában is nagyon komoly pontyhorgász közösségek, megannyi különös pontyfogó technika és csalogatóanyag létezik. Szóval, van kiktől ötletet meríteni és tanulni. De mindeddig Dél-Afrikából hoztam a legtöbb új, hazánkban is jól működő csali, aroma, etetőanyag ötletét. Ezek sorát hosszasan sorolhatnám, de csupán egyet hadd említsek meg, ez az „Ördögűző”, azaz fokhagyma + mandula aromájú csalogatóanyag család. Jelenleg nincs olyan hazai gyártó, akinek ne lenne ilyen már a palettáján…

Másnap várt ránk a kiskunhalasi Tóth Horgásztó
Mint már korábban említettem, Danie a szerencse fia, itt is (!!!) az első dobásra megfogta élete eddig legnagyobb amurját!
Ezért már járt a beavatás
Képen a nyerő csali, végszerelék és az ellenállhatatlan aromák, amelyeknek a Tóth-tó halait köszönhettük
Amikor minden összejön!
Újabb hatalmas torpedó egy fotó erejéig a parton
Persze minden alkalmat kihasználok, hogy újdonságokat (is) próbáljak. A kosárban az új FermentX FX1 etetőanyag
Danie egy szép tőponttyal…
… de édesapja, Gys sem akart lemaradni…
… én pedig a különleges pontyokra vadásztam
Valamibe nagyon beletenyereltünk, mert többször volt, hogy mindhárman halat fogtunk

De jó néhány dologban meg mi állunk mindenki előtt, mi vagyunk fejlettebbek, és éppen ezért hozzánk jönnek tanulni. Ilyen a method feeder pontyhorgászat, amely jelenleg Magyarországon a legnépszerűbb horgászmódszer. Abban is mindenki előtt állunk, hogy nálunk már a 4. Method Feeder Országos Bajnokság kerül megrendezésre ebben az évben a „hagyományos” hosszúelőkés feeder bajnokságok mellett.

Közös horgászatunk újabb helyszíne a kiskunhalasi Sóstó volt, ahol elméleti oktatással indult a nap…
… majd bemelegítéssel folytatódott. Ez most nem vicc!!!
Itt a Long Cast Method Feeder kosár volt porondon
Aztán ami a csövön kifért… a távoli pontyhorgászaté volt a főszerep
A nagy távolság nem mindig jelent kizárólag nagy halat. Meglepő vagy sem, de ez a kisponty 120 méter távolságból is látványos, egyértelmű kapással jelentkezett
A megfelelő etetőanyagokkal és csalikkal próbáltuk szelektálni a halakat
Ennek meg is lett az eredménye
Egyesületi vizünkön ő már jobb pontynak számít
A nagyágyúk mögött megbújva
Néhány szép ezüstkárász is beköszönt
A búcsúhal

A dél-afrikai feeder válogatott kapitánya és fia most nálunk vendégeskedtek és ismerkedtek a Magyar Method Feeder technikával. 5 napot töltöttünk együtt, ebből három nap intenzív horgászat és tapasztalatcsere volt, három különböző helyszínen. Ennek láthatják most a kedves olvasók a képes beszámolóját.

Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly, Takács Péter
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.