Az esővel jöttek a nagy halak

Az esővel jöttek a nagy halak

A nyár végén, egy kis kihagyás után újra sikerült ellátogatnom egyik kedvelt vízterületemre, a Gyékényes Horgásztóra. Szerettem volna tesztelni a Haldorádó újdonságait ezen a vízen is. Nos, nagyon élménydús pecában volt részem, ugyanis a tó rengeteg nagytestű halat rejt magában. Igazából egy élménytóról beszélünk, mégsem adja könnyen magát ez a víz, hiszen nagyon front- és időjárás-függő, ráadásul ezek a halak már rengetegszer szákba kerültek. Azonban, ha megfelelő időben és jó minőségű termékekkel próbálkozunk, az eredmény nem marad el.

Lassan-lassan itt az ősz. Sokan úgy vélik, ebben az időszakban lehetünk a legeredményesebbek, mondhatni, hogy ez a nagy halak időszaka. Nekünk is könnyebb a vízparton tartózkodni, már nincs az a nagy hőség, kánikula, ami egyes horgászatoknál a nyár folyamán sorsdöntő lehet. Végre úgy alakult, hogy ismét vízpartra kerülhettem. Nem volt kérdés, hogy az 1. számú tóra, azaz a nagy halas vízre megyek, hisz ez a víz rengetegszer okozott már nekem kellemes meglepetéseket. Reméltem, hogy a mai nap ismét szákba tudok keríteni pár szép pikkelyest.

Íme, a horgászállásom

Megérkezésem után a stéges állásra esett a választásom, amivel szemben egy nagyon jó haltartó hely nyílik. Az előző napi kánikula megszűnt, reggelre egy hidegfront érte el a térséget. Már a felszerelések kipakolásakor jött egy erős zivatar, ami nekem nem kedvezett, de a halaknak annál inkább. Amint bedobtam a végszereléket és a féket akartam kiengedni, máris egy erőteljes, húzós kapással jelentkezett az első hal. Kezdődhetett is a fárasztás, szakadó esőben, egy szál pólóban, de úgy voltam vele, az eső nem számít, csak a halat szákba tudjam keríteni!

Esővel érkezett, az első hal
Az egyik kedvenc etetőanyagom a Pellet Pack választékból

Mivel viszonylag sokat horgászom ezen a vízterületen, tudatosan egy igazán tartalmas etetőanyagot hoztam magammal. Ez a Pellet Pack Turbo - Tüzes Ponty volt. Többször bizonyított már, bármilyen vízterületen használtam, sosem hagyott hal nélkül.

A horgászatomon a legjobban bevált csali a Rokfort Sajt és az Édes Szamóca Tornado Wafter volt

Szerettem volna kipróbálni, hogy ezen a vízen miként működnek az újdonságok. A csalitüskére a Tornado Wafter - Rokfort Sajt, majd a másikra Édes Szamóca került. Meglepően hamar gazdára találtak a csalik, hisz szinte egyszerre húzták el őket.

Nem is kérdés, hogy a Tornado Wafter - Rokfort Sajtot választotta…
… és azonnal elkelt a másik botomon lévő csali is

A mai napon a By Döme TF Master Carp Pro 420 LC botjaimmal pecáztam. Ezekben bízom a legjobban, szinte bármekkora hallal felveszik a küzdelmet. Orsóként a By Döme TF Carp Fighter LCS 6000 párost tettem fel rájuk, melyekre 22-es főzsinór került.

A horgászbotok bevetésen

A szereléket nem bonyolítottam túl, ha feederbotos pontyhorgászatról van szó, akkor az esetek többségében a method összeállításokat alkalmazom. A kosaram szintén egy újdonság, amit mostanában egyre többet használok, ez pedig a Haldorádó Dart kosár L, azaz 50-es méretben.

A mostanában egyre többet bizonyító Haldorádó Dart kosár

A horog fajtájának és méretének megválasztása, úgy gondolom, nagyon fontos egy horgászatnál. A Guru MWG 10-es horog mellett döntöttem. Az előkém a jól bevált, Haldorádó Braxx Pro volt 0,14 mm-es átmérőben, továbbá a Haldorádó csalitüskéjét használtam 10 mm-es méretben, a kész előkét pedig beleakasztottam egy gyorscsatlakozóba.

Egy nem várt vendég érkezett, egy meglepetés harcsa!

A horgászok örömére akár nagyobb harcsák is foghatók a tóban. Nekem egy igazi élmény volt ez a példány, nagyon erősen küzdött!
Jó néhány „őslakost” is megfoghatunk a horgászatunk során, amelyek eszméletlen erővel bírnak. A halak nagyon sokszor voltak már horgon, ezért nagyon rafináltak, hiszen már temérdek etetőanyaggal, csalival találkoztak életük során. Sokat lehet fogni, de ahhoz ezen a tavon mindig újat kell mutatni a halaknak!

A nap végére az időjárás is kedvezett számomra

A horgászatom alkalmával felejthetetlen élményben volt részem. Kellemesen elfáradtam a pecában, mely során rengeteg halat sikerült megfogni. Bármennyire is volt sikeres a nap, muszáj volt befejezni, mert hamar rám sötétedett. Úgy vélem, mindenkinek érdemes ide ellátogatni, aki szép környezetben egy tartalmas, fogásokban gazdag horgászatra vágyik. Remélem, én is hamarosan visszatérhetek, hogy újra üldözőbe vegyem a tó halait!

Írta: Pásztor Benjámin