Kora tavaszi meglepetések

Kora tavaszi meglepetések

A nem túl keménynek mondható, mégis hosszú tél számomra a horgászfelszerelések rendezgetésével, tisztogatásával, az előző szezonból megmaradt csalogatóanyagok és csalik számbavételével, újak beszerzésével, egyszóval a szezonkezdetre való felkészüléssel telt. Türelmetlenül, ám nem túl nagy reményekkel vártam az új év első horgászatát, aminek az ideje március 26-án jött el. A döcögősen induló horgászat végül is nem várt eredményekkel, igazán kellemes meglepetésekkel zárult.

Mivel rendszerint horgászbarátommal, Tóth Gáborral együtt vesszük üldözőbe a halakat, most is hosszas egyeztetés szükségeltetett ahhoz, hogy munkahelyi és egyéb elfoglaltságaink mindkettőnk számára lehetővé tegyék a horgászatot, méghozzá egyazon napon. Szóval, ha nem is könnyen, de sikerült március 26-án szabaddá tenni magunkat. Egy nagy kérdés azonban még mindig válaszra várt, mégpedig a horgásztó kiválasztása. Mivel kedvenc horgászvizünk csak március 27-re tűzte ki a nyitás napját, úgy döntöttünk, hogy a tőlünk mintegy 26 km-re lévő marcalgergelyi Joó-tóra látogatunk el, ahol már több alkalommal is horgásztunk az elmúlt években.. A tó egy magánkézben lévő, intenzíven telepített, rendkívül népszerű horgásztó Veszprém megye nyugati szélén. Átlagos vízmélysége 3,2 m, de a legmélyebb pontjai elérik a 4,2 m-t is. A meder kavicsos, agyagos, helyenként tőzeges, nagyobb töréseket, árkokat, púpokat nem találunk benne, ezáltal a tó szinte minden pontján azonosak a horgászat feltételei. A környezet, ami itt fogad bennünket, rendkívül megkapó látványt nyújt. Precízen gondozott, remekül felszerelt kis ékszerdoboz ez a hely a horgászni és pihenni vágyók számára.

Kis részlet a tóból

Mint mindig, most is nyomon követtem az időjárás várható alakulását a horgászat előtt és alatt. Az időjósok kellemes tavaszi meleget, de futó záporokat, zivatarokat jeleztek. Így meg sem lepődtünk, mikor reggel fél 7-kor szitáló esőben indultunk útnak. Szerencsére mire a tavat elértük, az eső elállt, és felszakadozni látszott a felhőzet.

A napijegyek megvásárlása után a halőrház mellől kémleltük percekig a vizet, ahonnan ráláttunk az egész tóra. A néhány perc alatt látott viszonylag sok halmozgás egyértelművé tette számunkra, hogy a tó déli oldalán foglalunk helyet.

Szemben velünk, az északi oldalon is ülnek már sporik

A horgászhely kiválasztása és felszereléseink helyszínre szállítása után mindketten pakoláshoz, összeszereléshez láttunk. A bottartók, botok és egyéb eszközök összeállítása már rutinfeladat számunkra, így ezzel viszonylag hamar végeztünk is.

Bevetésre készen a felszerelés

A felszerelés összeállítása után a csalogatóanyagok bekeveréséhez láttam. Már a horgászat előtti napon elhatároztam, hogy kétféle csalogatóanyaggal fogok próbálkozni, mégpedig az egyik boton található method kosarat a Haldorádó Fluo Energy Ördögűző etetőanyaggal, a másik botom kosarát pedig a Haldorádó Pellet Pack Turbo Fagyos ponttyal fogom megtölteni. A csalogatóanyagokhoz pontosan illeszkedett a csaliválasztásom. Az Ördögűző etetőanyaghoz a Haldorádó Fokhagymás Hal Oldódó Pelletet és a Haldorádó Fokhagymás Hal Oldódó Lebegő Pelletet választottam. A Fagyos ponty Pellet Packhoz a gyümölcsös íznek megfelelően a Haldorádó Vörös Démon Oldódó Pelletet és a Haldorádó Vörös Démon Oldódó Lebegő Pelletet készítettem elő.

A fokhagymás részleg, avagy az „Ördögűző szekció”
A Pellet Pack és a hozzá illő pelletek, avagy a „Pellet Pack szekció”

Az Ördögűzőt a bekeverés után kicsit állni hagytam, ezalatt a már előző este bekevert Pellet Packból megtöltöttem egyik botom kosarát, majd felhelyeztem a csalitüskére egy süllyedő és egy lebegő Vörös Démon oldódó pelletet, aztán bedobtam a végszerelékemet a parttól kb. 40 méterre. Ezután a másik botomat is felcsaliztam ugyanúgy egy szem süllyedő és egy szem lebegő oldódó pellettel - természetesen Fokhagymás Hal ízben - és megtöltöttem a kosarat az Ördögűző etetőanyaggal. Ezt a végszereléket az elsőtől mintegy 15 m-rel beljebb és attól kb. 20 m-re jobbra dobtam be. (Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban Pellet Pack szekcióként és Ördögűző szekcióként említem a botonkénti csalogatóanyag- és csali-összeállítást.) Bizony, nem végeztem semmilyen alapozó etetést, feltett szándékom volt, hogy ezen a napon kizárólag kereső horgászatot fogok folytatni, nem szerettem volna órákat tölteni kapástalanságban, nem akartam várni a halra, hogy az etetésemre találjon, inkább én akartam a halak után menni. Bíztam ebben a taktikában, mert annak ellenére, hogy március végén jártunk, és a víz hőmérséklete még a 8 fokot sem érte el, a halak már nagyon lassan és nagyon keveset, de mozogtak, így eredményesebb, ha megpróbáljuk megkeresni őket.

Kapásra várva…

Azt is már előre elhatároztam, hogy egy-egy bedobás után a végszerelékeimet maximum 20 percig hagyom a vízben, utána frissítek, új helyre dobok. Így is tettem. Az első másfél óra nem hozott egyetlen kapást sem. Annak ellenére, hogy valóban 20 percenként frissítettem, az ízvilág mellett kitartva a csalitüskére felszúrt pelletekkel kezdtem variálni. Hol csak egy szem lebegőt, hol csak egy szem süllyedőt, hol mindkettőből egyet helyeztem fel, kapást elérni mégsem tudtam. Majd a már említett másfél óra néma csend után halfordulásokra lettem figyelmes a tó középső sávjában, a parttól mintegy 60 méterre. Addig csak kisebb távolságokban próbálkoztam. Próba-szerencse alapon az egyik felszerelésemet - Pellet Pack szekcióval, egy szem süllyedő és egy szem lebegő pellettel - a halmozgások helyére dobtam. 5 percen beül nem túl heves, de határozott, húzós kapással jelentkezett az első hal. A kis tőpontyot rövid, de élvezetes fárasztás után sikerült is szákba terelnem.

Horgon az első hal
Végre megvan az első…

A fotózás után kíméletesen visszaengedtem a kis potykát éltető elemébe. Megtöltöttem a kosarat újra Pellet Packkal és a még a csalitüskén lévő sértetlen pelletekkel visszadobtam a szerelékemet az előző helyre. Rövid, talán 10 perces várakozás és újabb kis harcos küzdött a horgon, majd pihent a pontymatracon.

Újabb kis harcos

A helyváltoztatás tehát meghozta a sikert. Ezen felbuzdulva az Ördögűző is a tó középső sávjában landolt, de kb. 10 méterre a Pellet Pack szekciótól. Ezúttal sem telt el negyedóránál több idő, határozott kapással érkezett a harmadik pontyocskám, de újból csak a Pellet Packra.

Újra a Pellet Pack diadalmaskodott

3:0 a Pellet Pack javára. Ennek már a fele sem tréfa, de utolsó esélyt adván, még bíztam az Ördögűzőben. Úgy látszik, megemberelte magát az Ördögűző szekció, mert nagyon óvatos, maszatolós kapás érkezett, amire bevágva termetes hal küzdött a horgomon. Meglepően erős volt, a fék is többször megszólalt, fárasztása kissé hosszan elnyúlt, de annál nagyobb élményt adott. Végül nem kerülhette el sorsát, ő is szákba került. Nagy meglepetést és örömet okozott, mivel egy szép tokhal volt a sportos ellenfél. Az ördögöket elűzte, de úgy néz ki, a tokhalat odavonzotta a csalikombinációm.

Termetes ellenfél küzd a horog végén
Nagy meglepetést, de még nagyobb örömet okozott
Fárasztása nagyon élvezetes volt

A szép fogáson felbuzdulva az egyik botommal kitartottam az Ördögűző mellett. Telt-múlt az idő, a hőmérséklet is egyre nőtt, a Nap is előbújt, meleg sugarait szórta ránk és ismét csak a Pellet Pack adott halat: megint egy kis tőpontyot.

A Pellet Pack sikere immár vitathatatlan

De ahogy visszaengedtem a potykát és újat dobtam, ismét maszatolós kapás érkezett az Ördögűzőre. A fárasztás újabb tokhalat sejtetett. A gyanúm beigazolódott, rendkívül jó fárasztás után gyönyörű tokot szákoltunk.

Ismét tokhalat adott az Ördögűző

Egyre jobb kedélyállapotban, nagyon kellemes, 20 Celsius-fok körüli melegben zajlott már a horgászatunk és újabb kisebb testű pontyok jelentkeztek. De mind a Pellet Packra érkezett, az Ördögűző csendben volt. De én kitartottam, nem változtattam, hátha sikerül még vele, ha nem is pontyot, de egy szép tokot zsákmányolni.

A kisebb testű pontyok folyamatosan érkeztek a Pellet Packra
Újabb jelentkező

Benne voltunk már a délutánban, 15 óra körül járhatott az idő. Az addig fogott 8 db ponty és 2 db tokhal után úgy döntöttem, hogy a tó tőlem balra eső sarkát még néhány dobás erejéig meghorgászom. Ugyanis bal oldali szomszédom, egy helybéli idős bácsi már órák óta hazament, és a tó e része azóta a legnagyobb nyugalmat élvezte, amiről az ott látható jelentős halmozgás is árulkodott. A bottartó állványt megfelelő szögbe állítottam és mindkét botommal - egyiken a már megszokott Pellet Packkal, a másikon az Ördögűzővel - a tó sarkába dobtam, persze egymástól tisztes távolságra a két szereléket. Nem kellett sokáig várnom, rendkívül erőteljes, húzós kapással jelentkezett egy ismeretlen ellenfél. A bevágást követően azonnal éreztem, hogy ez bizony komoly hal lesz: ponty, mégpedig a nagyobbakból való. A hideg víz ellenére meglepően jó erőben volt. Folyamatosan oldalazott, ha sikerült egy kis zsinórt visszanyernem, azt azonnal egy nagy kirohanással díjazta. 10 perc alatt sikerült szák közelébe terelnem, a fáradtság jeleit mutatta már, de a partközelben ismét megvadult, újabb 5 perc is beletelt, mire a szákba került. Örömöm határtalan volt: hibátlan, szép egészséges nyurga pihent a matracon. Ezt a halat már megmértük, kíváncsi voltam, mekkora. 9-10 kg közöttire saccoltuk és nem is tévedtünk nagyot: a mérleg 10,20 kg-nál állapodott meg. Az elmaradhatatlan fotózás után ő is, mint minden eddig kifogott társa, visszanyerte szabadságát.

A mai nap fénypontja és egyben záróakkordja is
Hibátlan, egészséges nyurga, 10,20 kg

A gyönyörű ponty visszaengedése után a horgászat befejezése mellett döntöttünk.

A napot 2 feederbottal horgásztam végig. Egy Nevis Raptor Heavy Feederrel 3,90 méteres hosszban és egy Nevis Raptor Super Heavy Feederrel 3,60 méteres hosszban. A 3,90 m-es botom orsójára 18-as főzsinórt, míg a 3,60 méteres orsójára 20-as főzsinórt csévéltem. Mindkét boton a bothossz kétszeresét kitevő 14-es fonott előtétzsinórt, 40 grammos method feeder kosarat, 10-es fonott előkezsinóron 10-es méretű Gamakatsu horgot és csalitüskét használtam. A kosarakat csak egy bizonyos pontig engedtem csúszni, majd megütköztettem. Mindkét felszerelésem hibátlanra vizsgázott, élmény volt velük a horgászat minden perce.

A hibátlanra vizsgázott felszerelésem egyik…
… és másik nagyon fontos eleme

Mindig elengedhetetlen kelléke horgászataimnak a nagyméretű merítő és a pontymatrac, melyek a halak maximális biztonságát szolgálják. Ma sem maradtak otthon, és ami a legfontosabb, hogy megszáradni egyszer sem volt idejük, mindig érkezett egy újabb hal, ami miatt folyamatosan nedvesek maradtak.

A pontymatracnak és a merítőnek egyszer sem volt ideje megszáradni

Összegezvén a napot, 11 kapásom volt és 11 db halat sikerült partra segítenem, ebből 9 db pontyot és 2 db tokot. A 9 pontyból 8 kisebb testű volt, átlagosan 1,5-2 kg-osak, míg az utolsó, egyben a legnagyobb pontyom súlya meghaladta a 10 kg-ot. A 9 db ponty mindegyike a Pellet Pack szekcióra éhezett meg, míg a tokhalakat az Ördögűző szekcióval sikerült horogra csalnom. Minden megakasztott halat sikerült partra terelnem, egyetlen halvesztésem sem volt, ami a jól kidolgozott és összeállított felszerelést dicséri. Hogy miért volt a Pellet Pack sokkal sikeresebb az Ördögűzőnél? A válaszon egy percig sem gondolkodtam, hiszen minden horgászvíz más és más, ezen belül minden horgászvízen minden nap lehet más és más. Egy biztos, hogy ezen a vízterületen és ezen a napon a Pellet Pack, az erőteljes gyümölcsös ízvilág vált be. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb ugyanitt vagy akár egy másik vízen minden másképp fog alakulni.

Végszerelékem és a nap legfogósabb csalikombinációja

A víz hőmérsékletéhez viszonyítva teljes mértékben elégedett voltam a fogással, panaszra egyáltalán nem lehetett okom.

Gondosan összepakoltunk és búcsút intettünk e gyönyörű helynek és a döcögősen induló, de annál csodálatosabbra sikerült napnak. Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagon megrakodva és - ahogy az horgászat után lenni szokott - holtfáradtan értünk haza.

Írta: Németh Attila
Fotók: Tóth Gábor és Németh Attila

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: