Mini Bitez és a mocsai pontyok

Mini Bitez és a mocsai pontyok

Sajnos be kellett látnom, hogy a vadvizek és a mély bányatavak még nem igazán működnek… Szerettem volna pár szebb példányt fogni és egy igazán sikeres horgászatot a hátam mögött tudni végre idén tavasszal. Sokat nézelődtem az interneten és a közösségi oldalakon, lakóhelyem környékén egy vizet találtam, ahol már sok szép fogást posztoltak, és szerencsére ez egyik kedvenc tavam, a Király Ponty Horgásztó volt. Nem is tétlenkedtem sokáig!

A tó nyitásától kezdve járok ide, és ez az a vízterület, ami a rendszerint nem „hagy cserben”, innen általában szép fogások élményével térek haza. Nyitása óta a tó országszerte és külföldön is ismert lett, sok írást és filmet készítettek itt az elmúlt évben is a nagyon szép halállománynak köszönhetően. Viszont úgy érzem, hogy mióta népszerűbb lett és egyre többen horgásszák a tavat, a halak is egyre nehezebben csalhatók horogra. Idén először március közepén látogattam ki, de sajnos hatalmas eredményt nem tudtam elérni. Hajnaltól kint voltam és délután háromig kapás nélkül ültem a parton, de szerencsére a halőrtől kaptam pár jó tippet. Elmondta, hogy érdemes megemelni extrémen az előkét és azt, hogy pár fogást az előző napon sárga színű lebegő csalikkal tudtak csak „kicsikarni”. Nem is tétlenkedtem, táskám mélyéről előkerestem egy doboz Mini Bitez csalit és kötöttem egy 9 cm-es új előkét egy pici horoggal – olyannal, amit a 8 mm-es pop-up megemel. A betlitől ez a megváltoztatott végszerelék és a csali mentett meg. A délután folyamán két kapást tudtam elérni, sikerült fognom egy szép pontyot és egy, a maga nemében hatalmas kárászt. Elhatároztam, hogy hamar visszatérek és következő horgászaton erre a módszerre alapozom majd a taktikám. Pár nap múlva végre szabad voltam, és már sötétben, kora hajnalban Mocsára vettem az irányt. Szerencsére e tó egyik legjobb helyén kaptam szabad állást, a „stégen”.

A tó partjára érve gyönyörű napfelkelte és színes égbolt fogadott

A z előző két napban remek, tavaszi idő vette kezdetét, reméltem, hogy a horgászat napján is tovább folytatódik majd.

Kora reggel a nap még szépen bujkált elő a bárányfelhők közül…
… később viszont nyugat felől érkezett a borulás

Mint már írtam pár sorral ezelőtt, taktikámat az előző horgászatnál használt csalira éleztem ki és egy kicsit továbbgondoltam. Pár nappal a horgászat előtt a CCMoore Mini Bitez dobozkájából kivettem a sárga színű golyókat, tettem melléjük pár darab fehéret és rózsaszínt, és Live System Booster spray-vel befújtam, így a csalik ebben az intenzív aromában „áztak” a horgászat napjáig. A Live System jó választás erre az időszakra, másban nem is gondolkodtam. Az előző horgászaton LS Bag Mixet használtam, viszont úgy gondoltam, hogy tovább „finomítok” a taktikán. A peca előtti este otthon egy húsdarálón ledaráltam két zacsi Bag Mixet, így egy rendkívül finom, igazi methodos etetőanyagot kaptam. Még akkor este bevertem egy kis Amino Blend 365-tel tuningolt ásványvízzel, majd szépen lerostáltam egy apró lyukú rostán. Másnap egy pici utólagos nedvesítés és újabb gyors rostálás után már mehetett is az etetőkosárba. Fontos, ha otthon keverünk be a horgászat előtt etetőanyagot, azt csakis szénsavmentes ásványvízzel tegyük, nehogy esetleg a klóros csapvíz zavaró hatással legyen a keverékre. Mivel a halak még elég gyengén táplálkoznak, azt szerettem volna elérni, hogy azzal a tartalommal, ami az etetőkosárban van, semmiképp sem lakjanak jól, ne legyen benne pellet, szemes anyag, az etetőanyag kizárólag figyelemfelkeltésre szolgáljon, csak felhőt képezzen, csak az ízt és az aromát adja a dolgokhoz. Így mikor a hal a kosárhoz úszik a keverék csalogatóhatása miatt, az egyetlen darabos anyag maga a csali, így ott csak azt tudja „elfogyasztani”. Így nagyobb esély van a fogásra.

Live System „method” mix
Mini Bitez – előtérben a sárga pici golyó

Végszerelék tekintetében method és bordás feederkosarakat használtam. Igazából azt kell mondanom, hogy nem volt lényeges, hogy éppen melyik fajtát választottam, a lényeg az volt, hogy a kosarakban elhelyezkedő finom etetőanyag felett lebegjen az előke 9 cm-es hosszával a pici pop-up. Erre a módszerre ideális volt a Gardner Target 10-es méretű horga, méretben pont jó választás volt a 8 mm-es Mini Bitez csalihoz: ezzel az összeállítással a horog nem maradt a fenéken, hanem a csali szépen megemelte azt a kosár fölé. A kis horog remekül állta a sarat még a nagyobb halaknál is, de ez majd nemsokára kiderül…

Finomszerelékes variációk
Gardner Target 10 – pici és erős
Stéges tartó a Cygnet kínálatából
Botok élesben, kezdődjön a peca…

Mikor végre megvoltam a szükséges előkészületekkel és szépen elhelyezkedtem a „stégen”, végre kezdődhetett a márciust búcsúztató horgászat. A peca elején még az előttem elterülő mély víz volt a kiszemelt, a stégtől körülbelül 50 méterre lévő törést horgásztam meg. Az első kapás körülbelül egy óra után jelentkezett, sikerült fognom egy szép kis compót. Érdekes, hogy mikor a compót visszaengedtem, a másik botomra egy igen intenzív, húzós kapás érkezett, de sajnos a hal nemsokára lefordult a horgomról és csak az üres végszereléket tudtam kihúzni.

Mocsai meglepetés – egy compó
A tavasz jelei…
… azért ha kicsit is, de már látszanak…

A reggel folyamán még szép tavaszi idő volt, kerestem-kutattam is a tavasz jeleit egy-egy fotó erejéig. Sajnos két óra elteltével jöttek a mindent eltakaró felhők, és persze a brutális szembeszél, így sajnos a fotózást és a szembe történő távoli dobálást is fel kellett adnom. A tőlem jobbra nem messze elhelyezkedő bokrok alját dobáltam meg, bízva abban, hogy azért pár szép hal kijön a sekélybe, így mindkét botommal a későbbiekben tudatosan és pontosan ezt a helyet horgásztam meg, sok dobással minél több figyelemfelkeltő „etetőanyagot” behordva a part menti sávra, körülbelül a bokrok aljától egy méterre. Fél óra elteltével már nem bántam semmit, nem „haragudtam” a szembeszélre, hogy területet kellett váltanom, ugyanis a jobbos botomra egy elemi erejű, húzós kapás jött közvetlenül a bokrok alól. A halnak nem volt elég a dobról gyorsan lefutó zsinór, még egy hatalmasat is rántott a pálcán, szinte az utolsó pillanatban tudtam csak elkapni. Ez az, erre vártam már tavaly óta, hiányoztak már az ilyen kapások! Az ellenfél is komolyan küzdött, éreztem, hogy ha nem is kapitális, de azért egy jobb hal van a horgomon. Mikor a stég közelébe tudtam terelni és a burványok alól felbukkant egy nagy sárga volt, na, akkor dobbant meg a szívem igazán…

A naplemente színei egy pontyban
Minden részletében…
… gyönyörű…
Ha nem is életem legnagyobb, de eddigi legszebb hala, az biztos!
Kíméletes bánásmód… és nem csak az ilyen szép halaknak
Veszélyes terep…
… de megéri ide horgászni, ha ilyen remek halak falatoznak ott..

Tehát a jobb part menti sáv meghorgászása jó ötletnek bizonyult. A nap további része is nagyon sikeresen alakult, egy igazán szép, öreg compót és további szép pontyokat sikerült fognom.

Veterán compó
Egyik ponty jött…
… a másik után…
A napot egy szép tíz kg feletti tükrös koronázta meg
Király Attila igazi tógazda, a vendégekkel együtt örül a szép fogásoknak

Végre először az idei év folyamán egy igazán jó horgászat részese lehettem, persze ezért meg is kellett dolgozni, a kora tavaszi horgászatok új tapasztalatai és a csali, valamint a taktika nagy fontossággal bírtak a jó eredmény elérésében.

Mocsán a lenyugvó nap búcsúztatott, hamarosan visszatérek…
Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: