A jóból kevés is elég!

A jóból kevés is elég!

A tavaszi hónapok különlegesen kedvesek számomra, hiába horgászom egész télen át, valahogy mégis ilyenkor indítom el az új horgászszezont. Márciusban még jócskán dideregve örülök a féltenyérnyi bodorkáknak, majd ahogy nyílik az idő és melegszik a víz, egyre inkább igyekszem a nagyobbacska keszegeket horogra keríteni. Már nem az jár a fejemben egy-egy horgászat előtt, hogy hány réteg ruhát vegyek magamra, hanem az, hogy milyen etetőanyagot, csalit vigyek magammal és milyen módszerrel, milyen helyen cserkésszem be a darabosabb keszegeket. Legutóbb elsősorban dévérekre pályáztam, így a Haldorádó Feeder Master Nagy Dévér etetőanyag került a táskámba, bár mint ahogy az alábbiakból kiderül, eszem ágában se volt feederezni.

Idén igencsak nehezen érkezett meg az igazi tavasz, de most sem múlhatott el az egyik legkedvesebb horgászmódszerem, a kényelmes, kellemes spiccbotos keszegezés nélkül. A Tisza áradása ilyenkor hallal tölti fel a közvetlenül csatlakozó csatornák, kikötők vizét, így egyértelmű, hogy ezeken a helyeken bóklászom. Pontyra kevés az esély, ezért elsősorban a finomszerelékes horgászok keresik fel ezeket a helyeket.

2-3 éve nem horgásztam ebben a kikötőben, el is megy az első alkalom a megfelelő horgászhely kiválasztásával. Egy-két apróságon kívül nem is akadt más a horgomra, de megvan a tökéletes hely: egy víz fölé nyúló fa alatt, két bokor között lévő 2-3 négyzetméteres terület. A fa miatt 4 méternél hosszabb bottal nemigen lehet elférni, konkrétan sehogy, de már ezen a távon is jó 3 méteres vízmélységben tudok horgászni. Ráadásul sikerült kitapogatnom egy szinte teljesen vízszintes területet, ahol reményeim szerint meg fog állni a bejuttatott etetőanyag. Mindenesetre egy délután nagy reményekkel és titkos etetőanyaggal érkeztem a helyszínre. A meteorológusok esőt jósoltak, így az ernyőt is becipelem, de szinte kikacsingat a nap a felhők közül, így bizony feleslegesnek érzem.

Nem zsákbamacska, egyértelmű az ajánlás
Nem túl harsány színű és kellemes illatú etetőanyag

Bekeverem az említett Nagy Dévér etetőanyagot, amelyet azért választottam, hogy a termetesebb halakat is horgászhelyemre csaljam. A kikötő halállománya ugyanis, hála a Tiszával való állandó összeköttetésnek, nagyon változatos. Imádom, hogy 6-8 keszegfélével is találkozhatom egy ültő helyemben, ám mindig motoszkál bennem a kisördög, hogy hogyan lehetne a nagyobb keszegek között rendet vágni. A tősgyökeres állományt a bodorkák, vörösszárnyú keszegek, kárászok jelentik, ők egész évben itt laknak, míg a dévérek, karikák, bagoly- és laposkeszegek nagy számban ilyenkor, a tavaszi magasabb vízben látogatnak be az élő folyóról. Mivel a dévér a legnagyobbra növő a fentiek közül, ezért nekik próbálok kedvezni az etetőanyag összeállításánál. A zacskóban egy kellemes illatú, sötétbarna színű, finomra darált anyagot találunk, amely már kevés vízzel keverve is tökéletes állagúra keverhető. Javaslom, hogy nagyon figyeljünk erre, én a fél zacskó anyagot talán másfél, maximum két deci vízzel kevertem be, számítva arra, hogy 10-15 perc pihentetés után utána kell nedvesítenem. Nem kellett, így ha a más etetőanyagoknál megszokott mennyiségű vizet adom hozzá, akkor bizony egy igencsak csirizes anyagot kaptam volna, ami nagyon jó, ha etetőkosárba akarjuk tölteni, de óriási hiba, ha kézzel juttatjuk horgászhelyünkre. Nem beszélve arról, hogy hiába van előttem egy egyenes padka, ha egyben marad a gombóc és az esetleges vízmozgás lejjebb sodorja, akkor a meredek partoldalon akár métereket is legurulhat.

Bekeverve fokozódik illat és előtűnik néhány nagyobbacska összetevő is
Jóból kevés is elég, ennyi az „alapozás”
Pár szem csontit kapnak még, de azt csak halanként juttatom be, nincs előleg :-)

Amíg az etetőanyag „érik”, én próbahorgászatot végzek. Régi, talán rossz szokásom ez, de hasznossága megkérdőjelezhetetlen. Anno még versenyeken is hosszú perceket töltöttem el azzal, hogy a felkészülési időben üres horoggal pecázgattam. Szeretem tudni, hogyan viselkedik a szerelékem, mennyire és merre nyomja el a szél, van-e esetleg olyan pont, ahol megakadhat, esetleg leakadhat a szerelékem. A versenyeken így a fentiek ismeretében tudtam az alapozó etetést elvégezni és az éles bevetésnél már nem ért meglepetésként, ha például az erőteljes balra fújó szél miatt a víz alsó rétege jobbra sodorta szerelékemet. Hétköznapi horgászatoknál persze nem annyira vészes, ha korrigálnunk kell, itt két fő oka van a próbahorgászatnak. Az egyik, hogy az esetlegesen megbúvó akadókat megtaláljam, így elkerüljem azt, hogy lehetetlenné váljon az etetés meghorgászása. A második sokkal izgalmasabb. Ugyanis ha nem ugrálunk a parton és nem zavartuk el a környéken bóklászó halakat könnyen előfordulhat, hogy a nap halát az etetés megkezdése előtt kifoghatjuk.

Bevetek mindent, a horogra szúnyoglárva kerül
Az etetés előtt jött

A mostani esetben arra is kíváncsi voltam, hogy etetés nélkül milyen halakat találok a területen és összetételük mennyire tolódik el az etetés hatására egyik vagy másik halfaj javára. A meghorgászandó területen túldobva lassan vezetgetem úszómat közelebb. Nagyszerűen érzékelhető, hogy mikor érek a vízszintes terület külső peremére, így itt pihentetem kicsit a csalit. Kapásom percekig nincs, így pár centivel arrébb mozgatom a szerelést, meg is van a jutalmam egy óvatos, nagy halra utaló kapásban. Hiába a finom szerelék, bevágás után alig érzek ellenállást, pedig megakasztottam az érdeklődőt, egy tavaly születetett keszegecskét. 5 centi biztosan megvan. Pár percig még próbálkozom, de hiába a szúnyoglárva a horgon, nincs több kapásom, így megállapíthatom, hogy nem sok hal lakik előttem. Ellenőrzöm az etetőanyagot, majd pár gombócot rádobok az úszóra. A tavaszi időszakban, amíg nem vagyok biztos a dolgomban, vagyis a helyválasztásban, nem szoktam igazi alapozó etetést végezni, 3-5 egykezes gombóc kerül mindössze a vízbe. Csak akkor dobok újabb gombócokat, amikor megérkeznek a keszegek, általában előre kikalkulált időbeosztás szerint, olyan 30-40 percenként. Egy rövid, 2,5-3 órás horgászatra így igen kevés, akár fél kilónyi etetőanyag is elegendő, ám a minősége nagyon nem mindegy. Olyan kajára van szükségünk, amely ebben a csekély mennyiségben is hatásos, erőteljes ízt és illatanyagokat bocsát ki. Az összetevőkbe nem mennék bele, hiszen legtöbbször csak sejtjük, miből készül pontosan az etetőanyag. Amikor választok, mindössze arra figyelek, hogy a zárt zacskó valóban zárt legyen, tehát ne üssön át a csomagoláson az illat, hiszen ez arra utalhat, hogy nem zár tökéletesen a csomagolás. A kibontott etetőnek már száraz állapotban is markánsan sugároznia kell a jellegét, vízzel érintkezve pedig ennek az illatnak jelentősen fel kell erősödnie. A fentiek talán alapelvárásoknak tűnnek, ám sok etetőanyag nem tudja ezt produkálni. A Haldorádó Nagy Dévér igen, persze azt meg nem mondom, milyen összetevők illata érezhető, ám 2-3 fajta is elkülönül, barnás színe és kis szemcséi pedig tökéletesen alkalmassá teszik a tavaszi keszegező horgászatra is.

Ez az óriás meg az etetés közben húzta el az úszót
Kövér cseppekben kezdett esni az eső
Idén szinte mindig szükségem volt az ernyőre

Valahol ott tartottunk, hogy beetettem és várom a kapást. Az első félórában nem sok minden történt, már-már a helyváltoztatáson kezdtem gondolkozni, amikor megérkezett a meteorológusok által beígért felhő, elkezdett cseperegni az eső és elkezdett enni a hal. Dévér volt az első zsákmány, még reptethető méretű, majd sorban jöttek a társai. Nagyon figyelnem kellett, hova horgászom, mert a halak kis túlzással centiket se voltak hajlandók elmozdulni a kajáról. Ha pontosan ráhorgásztam az etetésre, akkor egy-két perc elteltével elhúzták az úszót, ha mellélógattam, akkor percekig nem volt kapásom. A ráetetés nem zavarta őket, de sajnos nem kezdtek el intenzívebben táplálkozni, szinte azonos időszakonként volt kapásom. Szinte kizárólag dévéreket fogtam, pár hibrid és talán két karikakeszeg színesítette a zsákmányt, pedig mint említettem, a kikötőben igencsak vegyes halállomány él.

Zömében jó tenyeres dévérek jöttek

Aztán megtörtént a baj, kissé figyelmetlen voltam, no meg persze az ernyőtől nem is láttam a fölém nyúló ágat, így ügyesen felcsavartam rá a szereléket. Szerencsére volt nálam még egy létrával, így pár perc után újra horgászhattam, ám nem sokáig, a következő megakasztott keszegből kipattant a horog, és centire az előbbi szerelék mellett landolt az újabb cucc is. Még jó, hogy az első alkalom után sikerült lepiszkálnom az úszót.

A nap legnagyobb zsákmánya :-)

A szerelgetés eltart pár percig és a soron következő etetést elhanyagolom, és bebizonyosodik, hogy itt vannak az egyéb keszegek is, csak eddig a dévérektől nem fértek a csalihoz. Gyors egymásutánban fogok 2-3 bodorkát, majd egy szép vörösszárnyút, sőt két darabosabb kárászt is. Ráetetés után viszont újra a dévérek veszik át a hatalmat. Eltelt az idő, elfogyott a fél zacskó etetőanyag is, a kapások is ritkulnak, így már a pakoláson gondolkozom, amikor az egyik bevágás után mintha egy mosogatórongyba akadtam volna. Nem rúg, csak emelkedik, talán nem is hal, gondolom, de aztán elkezd oldalazni. Reménykedem a nagy dévérben, eléggé komótosan sétálgat a két bokor között, de mintha gyorsulna, majd jó egy perc elteltével a - feltehetően - ponty megérzi, hogy valami nem stimmel és elkezd száguldani a bal oldali bokor felé. Karikában a bot, meglepetésemre ki is fordul a hal, de immár a túlpartot célozza meg… nyújtózkodom egy darabig, de sok esélyem nincs, megtép. Az összepakolást persze felfüggesztem, ráhúzok még 10 percet, de 2 pirinyó dévér jelzi, ideje hazaindulni.

Egy-két gyönyörű bodorkával…
… vörösszárnyúval…
… és kárásszal kiegészülve válik teljessé a zsákmány

Három-négy nap elteltével újra a parton ülök, a rituális előhorgászás ezúttal kapás nélkül telik, így kissé bambán nézek az utolsó gombóc bedobásával egy időben érkező tenyeres dévérkeszegre. Valószínűleg a környéken kóborolt és már az etetés hangjára idekíváncsiskodott. Nem kell sokat várnom a következőre sem, szinte folyamatosan fogom a halat, olyan bő tenyeres, igazi tavaszi dévéreket. Nagy örömömre ezúttal akad pár darabosabb, talán 40-50 dekás jószág is, amik fárasztása a 4 méteres spiccbottal nagyon kellemes játék. Sajnos nincs nálam, csak a múltkori fél zacskó etetőanyag, a halsűrűség viszont indokolja a sűrűbb etetést, így 2 óra alatt elfogy, bármilyen fukaron osztogatom. Ahogy elfogy az anyag, elszelelnek a halak is, zárszóként néhány bodorka, majd egy kárász jelentkezik. Percekig tart, amíg egy-egy kapást kicsikarok, az egyedsúly is egyre csökken, így jólesik a haltartóban pihegő halakra pillantani. Kissé hihetetlen is, hogy ezeket az imént fogtam, annyira üresnek tűnik immár az előttem lévő vízterület. Készítek pár portrét és megpróbálkozom a terítékfotózással, de a halak nem maradnak nyugton, én meg nem akarom sokáig törni őket, így két perc reménytelen kattintgatás után óvatosan visszaöntöm őket. Hiába, egyedül nem minden megy.

Összegzésképpen sok mindent nem kell írnom a Haldorádó Nagy Dévér etetőanyagról - igazából engem az sem érdekel, hogy milyen anyagokból áll össze -, működik és nekem ez a fontos. Persze azt nem állítom, hogy másik etetőanyaggal nem lehetett volna hasonló eredményt produkálni, lehet, hogy ugyanilyen jó lett volna, de ez csak feltételezés, míg ez az etetőanyag itt és most bizonyította fogósságát. Szubjektív szempontjaim alapján plusz pontot ér, hogy nem kellett újranedvesítenem a horgászat alatt az meg pláne, hogy kevés olyan leváló, könnyebb szemcsét tartalmaz, amelyek a sneciket az etetésre csalták volna. Nagyon bosszantó tud lenni, ha a lassan süllyedő csalit levadásszák a snecik és esetleg percekig próbálkozunk egy kiszívott szúnyogbőrrel. Persze lehet ilyenkor nagyobb úszót használni, ám azzal elveszítjük a rövid spiccbotos horgászat legfőbb előnyét, azt az érzékenységet, amelyet egy maximum 1 grammos úszóval el tudunk érni. Szintén a könnyebb szemcsék hiányának tudom be, hogy hiába kavargott alkalmanként igen sok keszeg az etetésen, az mégsem felhősödött be és nem emelkedtek utána a keszegek. Természetesen utánuk tudunk menni, állíthatunk az eresztéken, de én vagyok annyira lusta, hogy értékeljem, gyakorlatilag egy mélységben tudtam végig horgászni.

Horgon az újabb dévérkeszeg
Egy kisebb példány
Terítékfotó helyett egy közeli

Nyár folyamán, de még ősszel se nagyon foglalkozom az etetőanyag minőségével, gyakorlatilag hordozóanyagként tekintek rá, és a minőség helyett inkább a mennyiséget helyezem előtérbe. Tavasszal azonban pont fordított a helyzet: kevés, de nagyon jó etetőanyagra van szükségünk ahhoz, hogy a hidegebb vízben horgászhelyünkre csalhassuk a még igencsak étvágytalan keszegféléket. Persze a minőséget meg kell fizetni, de alkalmanként akár feleannyi mennyiségből is kijövünk, mintha egy kevésbé aromás, kevésbé jó minőségű, ám olcsóbb anyagot használnánk. Legtöbbször én is megelégszem a tavaszi madárcsicsergéssel, az éledező természet csodálásával, de néha felülkerekedik zsákmányszerző ősöm, és sikerélményt, bőséges zsákmányt szeretnék. Manapság ehhez egyre többet és többet kell tennünk és én nem hagyom ki a titkos fegyvert, a minőségi etetőanyagot!

Kiss Gábor (kissgabor)
Fotók: Kiss Gábor

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: