Csípős ízek, meghökkentő felfedezések

Csípős ízek, meghökkentő felfedezések

A ponty az egyik legkíváncsibb, legintelligensebb halunk. Mindenféle mendemondával ellentétben gyorsan tanul, hamar felismeri a veszélyforrásokat, ezért mindig egy lépéssel előttük kell járnunk, hogy a legóvatosabb, akár kapitális egyedeket is horogra csábíthassuk!

Az évek, évtizedek alatt bebizonyosodott, hogy a jó halcsalogatók jellegzetes, olykor markáns íze sokkal, de sokkal fontosabb, mint azok illata. Ez nem véletlen, hiszen a nedves közegben - oldott állapotban - csupán ízek tudnak jól terjedni. Így aki a saját orra szerint választ csalit és etetőanyagot, gyakorta hoppon marad. Ugyanis aminek kellemes az illata (egy finom szintetikus aroma miatt), az nem biztos, hogy ugyanolyan finom ízű is. Persze most joggal hördülnek fel a kedves olvasók, nehogy már kiskanállal menjek a horgászboltba és így válasszak megfelelő etetőanyagot?! Nem, erről szó nincs, de aki idáig elolvasta soraimat, máris kezdi sejteni, hogy miért van olykor jelentős árkülönbség a látszólag azonos termékek között.

Amerre járok, mindenhol rápróbálok a csípős halcsalogatókra, hogy minél több tapasztalatot szerezzek. Ezek időnként engem is meghökkentenek!

A Haldorádó termékek elsőszámú fejlesztőjeként a kezdetektől fogva arra törekedtem, hogy a megfizethető legjobb minőséget tudjuk a horgászok elé tenni. Sok mindenből hajlandó voltam engedni, de a magas beltartalomból és kiváló minőségből soha! A minőségi, a halak figyelmét valóban felkeltő adalékok, táplálkozásra serkentő összetevők „heroin árban” vannak, de egy valóban jó halcsaliból vagy etetőanyagból nem hiányozhatnak!

A Haldorádó Fluo Energy család 4 különböző ízváltozatban került 2015 januárjában forgalomba…
… amely most egy új Chilis Tintahal (csípős-fűszeres) változattal bővült

2015-ben debütált a Haldorádó Fluo Energy termékcsalád, amely 4 különböző etetőanyagból, Micro Method Feed Pelletből, aromából és Fluo Essenciából (sűrű, pumpás aromából) áll. A forgalomba hozatala előtt már készen volt az ötödik íz, de egyszerűen azért nem adtuk ki, mert még úgy éreztem, keveset teszteltük. (A kevés nálam minimum 1 évet jelent…) Hiányoztak a versenytapasztalatok és az igazán meleg napok, sok különböző vízterületen. Amikor ezek a tesztek is megnyugtatóan zárultak, akkor (idén nyáron) forgalomba is hoztuk. Melyik ez az ötödik íz? A Chilis Tintahal fantázia nevű termék. Legfőbb jellegzetessége az intenzív fűszeres-halas íz és illat mellett a markáns csípős íz, amelyet valódi chilikivonattal értünk el. (Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy bármelyik termék kézbevétele után meg kell mosni a kezünket, mert ha esetleg így nyúl valaki a szemébe, szájába vagy orrába, az sokáig fog ránk emlékezni…!)

Kapás leggyorsabban a gyorsan oldódó finomszemcsés etetőanyag használatával érhető el, de azért ehhez is szórok mindig néhány szem apró pelletet
A Fluo Essencia (sűrű, pumpás, folyékony aroma), amelyet a csalira nyomok, még jobban ráirányítja a figyelmet az ízes - de veszélyes! - falatra
A tökéletes csali is adott, amely a SpéciCorn. Ez a lebegő ízesített gumikukorica piros és sárga színekben került a tégelybe

Persze most többen nekem szegezhetnék a kérdést, de milyen halak szeretik a csípős ízeket? Számos teszt és próbahorgászat bizonyította, hogy olyan vízterületeken, ahol sok egyéb zavaró apró hal, keszeg, kárász is van, csak ezzel az ízvilággal tudjuk a horgunktól, csalinktól távol tartani őket, esélyt adva a később érkező termetesebb halaknak, amelyek főként pontyok. Nagyon jól szelektál, a legritkább esetben ad kicsi halat! Tehát remek szelektáló hatása van, miközben felkelti azoknak a halaknak is a figyelmét, amelyek már kívülről ismernek minden egyéb veszélyforrást, azaz a hagyományos halas, édes vagy sós etetőanyagokat. A közhiedelem szerint csak meleg (20 Celsius-fok feletti hőmérsékletű) vízben hatásos a csípős íz. Én ezt azzal egészíteném ki, hogy valóban ekkor a legfogósabb, de éppúgy eredményes a hűlő őszi vizekben, mint a kora tavaszi időszakban. Amikor látszólag semmivel sem lehet a pontyokat kapásra bírni, ezzel mindig el lehet „csípni” a leghalottabb időszakban is egyet-egyet.

Már versenykörülmények közepette is próbáltam, és csodás halakhoz segített hozzá
Te már az enyém vagy!
A kitanult, öreg halak figyelmét sem kerülheti el

A két legfrissebb élményemet is örömmel osztom meg az olvasókkal, ugyanis versenykörülmények között is sikeresen lepróbáltam. Június végén Maconkán volt a Magyar Horgászat Nagyköveteinek III. Találkozója és Horgászversenye. Mindent egy lapra feltéve, kizárólag method technikával, a parttól 110-120 méterre kerestem a halakat, a csali 1-2 szem Chilis Tintahal SpéciCorn gumikukorica volt. Az első 5 halam termetes (0,5-1 kg közötti) dévérkeszeg volt, ami alapján megdőlni látszott a keverék szelektáló hatása… Hogy van ez, mit kellene változtatni? A következő dobásra kizárólag apró csípős pelletet tettem a kosárba, és láss csodát, az átlagosnál hosszabb várakozási idő után egy szép ponty görbítette meg a feederem spiccét és segített hozzá a végső győzelemhez!

Az apró Micro Method Feed Pellet használatával a kapásszám csökken, de jelentősen növelhető a halak mérete
Így néz ki a Method Flat Feeder kosárba töltve, amely tetejéről gyakran „leharapják” a csalit a pontyok!
A Fishing & Hunting TV stábjával készítettünk az új csalogatóanyagokról és használati tippjeiről egy kisfilmet. Az operatőrök is elképedve látták (és rögzítették) a hatásosságát
Ha csak „morzsákat” hasznosít ebből a figyelmes horgász, már több halat foghat, és én sem dolgoztam hiába! Mert nekem a horgászok sikere a legnagyobb öröm!

Pont így jártam az elmúlt héten kedvenc hazai tesztpályámon is, amikor szinte minden dobásra pontyot fogtam, de ezek mérete ritkán haladta meg 2 kilót. Ahogy apró pellet került a kosárba, a kapások száma látványosan kevesebb lett, viszont a halméret máris a duplájára, triplájára nőtt. Ugye, milyen érdekes? És a meglepetések, valamint a friss élmények sora ezzel még korántsem ért véget…! Szívesen fogadnám viszont a Ti tapasztalataitokat, észrevételeiteket, miután kipróbáltátok az új csípős halcsalogatókat, mert egyben biztos vagyok, ez hidegen nem hagy senkit!

Írta: Döme Gábor
Fotók: Pintér Zoltán, Csapi Károly, Nagy Gábor, Haszilló István
Videó: Fishing & Hunting TV

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.