Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Szabó Attila írása

Gyerekek horgásszunk együtt 2. pályázat - Szabó Attila írása

Nagyon sok pályázat érkezett be a Gyerekek horgásszunk együtt pályázat 2. körére. Ezeket az írásokat szépen sorban leközöljük oldalunkon! Azok, akik még így sem kerültek díjazásra, ne csüggedjenek, lesz még újabb pályázati lehetőség számukra. Addig is, horgásszanak sokat, készítsenek sok szép képet, örökítsék meg a gyerekkori horgászélményeket! Következzen tehát Szabó Attila írása…

Szabó Attila Bálintnak hívnak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 20 km-re egy kis városban, Emődön lakom. 11 éves vagyok, kicsi koromtól kezdve horgászom.

Balatoni horgászat 5 évesen

Először még csak úszós felszereléssel…

Első horgászversenyem úszós készséggel
Horgászverseny eredményhirdetés

… utána pedig feeder módszerrel fenéken.

Kiskorom „kedvenc” hala…

Kedvenc csalijaim a pelletek és a kukoricák, melyeknek életem első nagy halát, egy 8 kg-os amurt köszönhetek, amit az Emődi-tavon fogtam 5 éves koromban apukám segítségével.

Amur „álom”

A családdal szívesen járunk a Harsányi Horgásztóra többnapos horgászatra, ahol szívesen próbálom ki a Döme Gábor által ajánlott csalikombinációkat. Ennek eredményeképpen fogtam ezeket a gyönyörű halakat:

Harsányi pikkelyes 1.
Harsányi pikkelyes 2.
Harsányi pikkelyes 3.
Éjszakai „jelentkező”

Kedvenc, jól bevált harsányi csalijaim a Magyar Betyár és a Chilis Fahéjas pellet. Ezekkel a csalikkal fogtam a legnagyobb halaimat, az egyik egy 2,98 dkg ezüstkárász, ami a Haldorádó fogási naplójára fel is került.

„Kapitális” kárász

Emellett egy nagyon szép amurt és még sok-sok nagytestű pontyot is sikerült fognom.

Szép nagy amur
Szép tükrös potyka
Hatalmas tükörponty
Éjszakai pocakos ponty

Sikerült elmentünk Kiskunhalasra a Haldorádó Pontyhorgász napokra, ahol találkozhattam kedvenc horgászommal, Döme Gáborral, ami felejthetetlen élmény volt számomra.

Apa, Gabi bácsi és én

GÖRBÜLJÖN A BOT!!!!

Szabó Attila Bálint

Kedves Attila Bálint! Jó látni, hogy apukád megtanít a horgászat minden részletére, különösen örvendetes az „idősebb” kori képeiden a pontymatrac használata! Gratulálunk hozzá!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.