III. Haldorádó Pontyhorgász Napok legérdekesebb pillanatai

III. Haldorádó Pontyhorgász Napok legérdekesebb pillanatai

Akik figyelemmel kísérték az eddigi Haldorádó Nyílt Napokat, azoknak nem okozott meglepetést az elmúlt hétvégén, 2009. február 6-8-án megrendezett III. Haldorádó Pontyhorgász Napok. Ez ugyanis egy már-már hagyományos, visszatérő kezdeményezés. Ez a hétvége a portál történelmében immár a harmadik volt, de valójában az első. Miért? A korábbi rendezvényeket Bojli Show néven szerveztük, míg az idei kicsit kibővítve, sokkal szélesebb érdeklődési kör figyelmét felkeltve került megrendezésre. Hogy mi történt ez alatt a három nap alatt? Ezt foglalja keretbe ez a kis írás. Előre szólok, hogy ez egyben utólagos kedvcsináló is, így senki ne lepődjön meg, ha jövőre, a IV. Haldorádó Pontyhorgász Napokon már ő is válogat a számtalan kedvező lehetőség között.

Egy nemrégiben beiktatott elnöknek a „változás” volt a jelszava. Hogy mindez a világpolitikára hogyan fog hatni, egyelőre még a jövő titka, az azonban biztos, hogy változásra szükség van. Vannak jól bevált irányvonalak, amelyek mentén lehet haladni, de időnként tudni kell újat is mutatni. Ezt tartotta szem előtt a Haldorádó is, mikor ebben az évben, szakítva a korábbi „hagyománnyal”, a Bojli Show-t frissítve, újdonságokkal megfűszerezve, még több érdekes programmal kibővítve, új néven rendezte meg. Elmondható, hogy minden, korábban kedvező fogadtatásra találó kezdeményezést -kedvezményes vásárlási lehetőség, friss, idei újdonságok bemutatása, extra kedvezmények, bojli gyúrás - megtartottak, és ezeket kiegészítendő kerültek más, színes programok a kínálatba. Kezdjük az elején! A rendezvény háromnaposra bővült, aminek köszönhetően mindenki megtalálhatta a számára legkedvezőbb időpontot, elkerülve a hétvégi koncentrált zsúfoltságot.

A III. Haldorádó Pontyhorgász Napok helyszíne

Természetesen szombaton és vasárnap még így is komoly érdeklődés volt tapasztalható, de ha a pénteki napra ellátogatott vendégeket is erre a két napra számolnám, bizony púposak lettek volna a bolt falai. Az idei rendezvény neve is jelezte, nem csupán a bojlizás szerelmeseinek szól a három nap.

Mint minden évben, idén is sokan eljöttek

Kétségtelen, hogy ha pontyozásról esik szó, akkor sokaknak a bojlizás ugrik be elsőként, hiszen ez a legnépszerűbb módszer a mai pontyhorgászok körében, de egyre erősödik azok tábora is, akik kimondottan finomszerelékkel veszik halunkat üldözőbe. A feederbotos módszer mellett a matchbotos, rakós botos horgászat is egyre népszerűbb, így elérkezett az idő, mikor végre rájuk is gondolt valaki. Az, hogy három napot a pontyhorgászoknak szentelt a Haldorádó, a maga nemében úttörő kezdeményezés. Visszaidézve a hétvégét, bátran kijelenthetem, kedvező fogadtatásra talált. Vegyük először sorra a programokat. Minden nap, előre meghirdetett időpontokban forgószínpad-szerűen követték egymást az előadások. A 3 nap alatt, 30 (!) - elfogultság nélkül állíthatjuk - nagyon magas szintű előadás és bemutató szemtanúi lehettek az érdeklődők. A sort Döme Gábor etetőanyag keverési bemutatója nyitotta.

Döme Gábor etetőanyagokról tartott előadást

Az érdeklők szeme előtt állt össze a fogós kora tavaszi, vagy éppen nyári, többször kipróbált, fogós recept. A Haldorádó etetőanyagok felturbózásához alkalmas aroma és az etetőanyag minden részletére kiterjedő bemutatása sok hasznos információval szolgált az érdeklődő horgászoknak.

Nem parfüm, hanem fogós aroma kóstoltatása…
A polcon megtalálható minden, ami pontyszájnak ingere

Megtekinthetőek, „megillatozhatóak” voltak az idei év újdonságai, köztük az új Haldorádó nagyhalas etetőanyag család tagjai, és az idei év várhatóan nagy slágere, a Haldorádó Kukoricák. Ez utóbbiak a tavalyi év legkedveltebb csalizó pellet családjának az ízesítésében kerülnek forgalomba, míg az új, nagyhalas etetőanyagok Gábor versenyeken már többször bizonyított receptjéből kerültek összeállításra. Az érdeklődők sok érdekes kérdésre kaphattak választ, amelyeket sok esetben ők maguk fogalmaztak meg. A bemutató ugyanis, ahogyan mindegyik, interaktív volt. Sokan éltek is a lehetőséggel, és jobbnál jobb kérdésekkel bombázták Gábort, aki igyekezett mindenre pontos, kimerítő választ adni.

Aki kérdez, a közönség...
... aki pedig minden kérdésre válaszolt, Döme Gábor

A következő bemutató továbbra is a pontyok hasát vette célba. Itt mutatkozott be először a Misel Zadravec nevével fémjelzett Carp Baits bojli család. Misel és magyar teszthorgásza, Hajnal Balázs a bojlizás iránt érdeklődőknek tartott rövid termékbemutatót. Az igen kedvező árú termékek az idei év egyik kedvencei lehetnek a kész bojlikat előnyben részesítők körében.

Misel Zadravec és Hajnal Balázs előadása is sokakat vonzott

A Zadravec bojlik ugyanis szinte minden igényt kielégítenek. A normál, aroma nélküli bojlitól az édes, büdös illatkompozíción át számtalan ízvariánssal találkozhattak az érdeklődők. Az én orromnak a legkellemesebb a mangós illat volt, de akadt, aki a szőlőset szaglászta nagy előszeretettel.

Bemutatkozott a Zadravec Carp Baits család

Balázs és Misel is készséggel válaszolt a kérdésekre, amelyek közül a kedvencünk: „Hol lehet olyan feleséget találni, aki elengedi az urát évi 150 napra horgászni?” Ezt a rendkívül titkos receptet persze Misel sem árulta el, csak annyit mondott, sokáig kellett keresni. Egy horgásznak, aki Európa legtöbb 20 kiló feletti pontyát fogta, a türelem az, amiből a legtöbb lehet, így nem csoda, ha ki tudott fogni egy megértő feleséget is a pontyok mellé.

Misel Zadravec nagy népszerűségnek örvendett

A bojlizást egy finomszerelékes módszer követte, nevezetesen a rakós botoké volt a főszerep. Takács Peti, a Haldorádó Match Team rakós botos specialistája mindenki szeme előtt hozta „harckészültségbe” rakós botját. A gumizás, apró szerelési, csalizási trükkök és praktikák szemmel láthatóan sok érdeklődőt vonzottak Peti köré. A rakós botok között ezen a hétvégén mutatkozott be a Haldorádó kínálatában először a Daiwa TDSR2 névre keresztelt ízig-vérig pontyos rakós botja.

Ebben az évben a rakós botos horgászokra is gondoltak

A finomszerelékes horgászat Forma 1-ét bemutató kiselőadást a bojlis horgászok egyik kedvelt márkája, az SBS bemutatója követte. Mint minden évben, most is rendkívüli érdeklődés kísérte Kovács Zoltán neves bojlis horgász bojligyúró bemutatóját. A jelentős kedvezményekkel megvásárolható mixeket minden esetben egy önként vállalkozó, lelkes segítő alakíthatta át pontycsemegévé.

A bojlikészítés gyerekjáték...
… de a felnőttek is élvezik

Minden bojlikészítés más és más receptet mutatott be. Akinek eddig kétségei voltak, az itt meggyőződhetett arról, semmi ördöngösség nincs a dologban, mondhatni gyerekjáték. Aki Misel Zadravec és Kovács Zoli bemutatója után kedvet kapott a módszerhez, számtalan jobbnál jobb ajánlat közül válogathatott.

Interaktív bojligyúrás

A FOX az idén is kitett magáért. Bárki kézbe vehette az új FOX Ranger X botokat, FOX Varrior feedereket. A cég hihetetlen aprócikk választékából a legnagyobb érdeklődésre számot tartó törpeharcsa elleni hálót emelnénk ki, amely a bojlikat védi a falánk népségtől.

Botokból sem volt hiány

Az orsók között megtekerhette bárki a FOX Stratos FS 12000E típusú újdonságát, de komoly kedvezménnyel lehetett hozzájutni a márka minőséget képviselő táskáihoz, bojlis foteljeihez és ágyaihoz is.

Az új családtag

Ez utóbbiak az üzlet előtt, egy tágas sátorban kerültek bemutatásra, ezzel is kényelmesebbé téve a vásárlást.

Egy apró részlet a hatalmas kínálatból

Hatalmas választékból válogathattak azok is, akik elektromos kapásjelzőt, vagy éppen rod podot kerestek. Ezek kiválasztásában és az aprócikkek használatában, bojlis végszerelékek elkészítésében Haskó Tamás, a Haldorádó Carp Team tagja segített az érdeklődőknek. A felszerelések terén igen bő választék várta a horgászokat. A Spro orsók közül az új DragMaster harcifékes feeder orsó, a Shimano palettájáról az új Baitrunner modellek, míg a Daiwa az Infinity modellekkel dobogtatta meg a horgászszíveket.

Az előadások természetesen nem álltak meg, hiszen Zoli után egy újabb finomszerelékes módszer, a matchbotos horgászat kapott főszerepet. A látogatók konkrét felszerelés tippeket, szerelékkészítési útmutatót hallgathattak meg Polyák Csaba, a Haldorádó Match Team matchbotos specialistájának előadásában. A legnagyobb érdeklődés a Spro Pellet Waggler botcsaládot övezte, amely egy ízig-vérig pontyos matchbot.

A matchbotos horgászatról szóló bemutató is sokakat érdekelt

A rendezvény keretein belül, a díj rangjához méltó módon, a nagyközönség előtt kapták meg a „2008. év Legszebb fogásai” szavazat győztesei a díjaikat.

A 2008. év „Legszebb fogásai” szavazás győztesei
Az egyéb hal kategória győztese: Csécsei János
A nemes hal kategória győztese: Sztahovits Péter

Programokban, újdonságokban tehát nem volt hiány, és a rengeteg látogató, lelkes érdeklődő visszajelzése alapján jó döntés volt a pontyhorgászok szélesebb táborát megszólítani. Aki az idén nem tudott eljönni, annak jövőre újból alkalma nyílik erre. Igaz, akkor már a IV. Haldorádó Pontyhorgász Napok keretében. Ha valakit nem sikerült esetleg meggyőznöm, az nézze meg a csatolt videót, amely bizonyítja, hogy sok horgász egy jó helyen is elfér.

Ahogyan ígértük, videó is készült az eseményről
Jövőre is szeretettel várunk mindenkit!!

Írta: Haldorádó Team
Video: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.