I. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

I. Verba tanya páros horgászkupa versenykiírás

Az egyéni versenyek népszerűsége, valamint az ott versenyzők pozitív visszajelzései késztettek minket arra, hogy a nyíregyházi Verba tanya horgásztó és szabadidő parkban 2008. augusztus 3-án (vasárnap) megrendezzük hagyományteremtőként első alkalommal a páros horgászversenyünket. A jelentkező kétfős csapatoknak két kategóriában (úszós, illetve fenekező) kell összemérni tudásukat. A csapat egyik tagjának úszós módszerrel, míg a másiknak fenekező módszerrel kell horgásznia.

A Verba tanya horgásztó és szabadidő park 2008. augusztus 3-án (vasárnap) rendezi meg első alkalommal páros horgászversenyét.

A verseny helyszíne: Verba tanya horgásztó és szabadidő park - Nagy tó.

(A tóról részletes információért kattintson ide!)

A Nagy tó ad otthont a versenynek
Az úszós, illetve fenekező szektorok a verseny előtti héten kijelölésre kerülnek

Szektorok

Az egyfordulós páros verseny a Nagy tavon kerül megrendezésre. A rendelkezésre álló horgászhelyeket egyenlő arányban, és a lehető legigazságosabban osztjuk fel a fenekező és az úszós kategória horgászai között. A versenyzőket az igazságos értékelés miatt szektorokba osztjuk be. Maximális nevezési létszám esetén mindkét kategóriában két-két darab nyolcfős és egy-egy darab kilencfős szektor kerül kialakításra.

Reméljük, a versenyen is horogra kerülnek ekkora szépségek…

Díjazás

Mivel csapatversenyről van szó, még izgalmasabb lesz a végső sorrend megállapításának a módja. A csapat két tagjának a saját szektorában elért helyezési számát és fogási tömegét összesítjük. Ez a szám lesz az adott csapat összesített eredménye és fogott haltömege. A verseny végső sorrendjét a csapathelyezési pontszámok alkotják majd emelkedő sorrendben. Kizárólag pontegyenlőség esetén (az egyenlő ponttal rendelkező csapatok közötti sorrend megállapításánál) vesszük figyelembe a fogott haltömegeket, értelemszerűen a nagyobb mennyiségű halat fogó csapat kerül a kedvezőbb helyre. Tehát ha a csapat úszós tagja a szektorában második lett (2 pont) 11 kg hallal, míg a fenekezős csapattársa megnyerte (1 pont) a szektorát 29 kg hallal, akkor ennek a csapatnak összesítésben 3 pontja lesz. Ha van másik 3 pontos csapat is, akkor kerül a fogott haltömeg is vizsgálatra, hogy ki fogott többet.

Az első 3 legkevesebb ponttal rendelkező csapat kerül díjazásra kupákkal, valamint vásárlási utalványokkal.

Az első helyezett csapat 100.000 Ft-os,

a második helyezett 60.000 Ft-os,

míg a harmadik helyezett 40.000 Ft-os vásárlási utalványt kap a nyíregyházi

Halcatraz Horgászcentrumba.

Külön díjazásban részesül még a legnagyobb halat fogó versenyző is.

Egy ilyen 10 kg feletti ponty bármelyik szektorban örömet okozhat

A verseny szabályai

  • A versenyre (kizárólag!) kétfős csapatok jelentkezését fogadjuk el.

  • A verseny páros csapatverseny. A versenyzők horgászatát „külső” személy is segítheti, viszont horgászat közben a segítő nem etethet, nem dobhat be, nem fáraszthat. Az egyéni verseny tapasztalatai alapján a segítő, ha a versenyző megbízik benne, szákolhat a versenyző helyett, valamint a szákolás után már a horogszabadításban segédkezhet, illetve a hal haltartóba helyezéséről gondoskodhat. Segíthet továbbá a felszerelések, etetőanyag előkészítésében is (pl.: gubancolódott szerelék rendbe tétele, etetőgombócok készítése).

  • Horgászni mindkét kategóriában csak egyetlen bottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.

  • Mindkét kategóriában az annak megfelelő tetszőleges végszereléket lehet alkalmazni, de csupán egyetlen horoggal. Úszós kategóriában a szereléken etetőkosár alkalmazása nem engedélyezett.

  • Az alapozó etetés időtartama alatt - horgászbottal bejuttatható - etetőbója alkalmazása engedélyezett, amelyet a verseny kezdetét jelző dudaszóig ki kell venni.

  • Tilos az etetőhajó használata.

  • A szigetre bemenni a verseny időtartama alatt a versenybírók kivételével tilos.

  • A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége versenyzőként: 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli, pellet és a horgászföld is!

  • Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta, szúnyoglárva stb.) versenyzőnként maximum 2 liter lehet.

  • Az értékelésbe minden halfaj beleszámít, mérettől függetlenül.

  • Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Kifogásukat a versenybíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.

  • A kifogott halat hosszú (minimum 2 m-es), versenyszákban kell tárolni a mérlegelésig. Ez alól egyedül a fenekező kategóriában a „pontyzsák” a kivétel, amiben engedélyezett a halak tárolása. Maximum kettő darab nemes hal tárolható 1-1 pontyzsákban. Semmilyen egyéb fajta haltároló eszköz (kötött szák, drótszák) nem megengedett!

  • Kizárólag az a hal számít bele az értékelésbe, amely a verseny végét jelző dudaszóig a merítőhálóba került.

  • A termetes halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata javasolt!

  • A verseny időtartama alatt a halakkal való kíméletes bánásmód kötelező!

2008. augusztus 3. vasárnap
06:00regisztráció a tóparton
6:10-6:30megnyitó, sorsolás
6:30-8:00helyek elfoglalása, felkészülés
7:30 (!!)alapozó etetés megkezdése (az etetés megkezdését duda jelzi)
08:00horgászat megkezdése (a verseny kezdését duda jelzi)
13:30horgászat vége (a verseny végét duda jelzi)
13:30-14:00mérlegelés
14:00-tóleredményhirdetés, ebéd

Nevezési díj: 16.000 Ft

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára az ebédet.

A kevésbé jó helyeken is horogra akad egy-egy szép ponty

Nem érdemes az utolsó percre hagyni a jelentkezést, mert kizárólag az első 25 csapat jelentkezését fogadjuk el, és az egyéni verseny tapasztalataiból kiindulva hamar meg fog telni a nevezési keret. A helyszínen, a verseny napján jelentkezésre már nincs lehetőség.

Nevezni a jelentkezési lap elektronikus elküldésével (verbatanya@haldorado.hu), vagy személyes leadásával és a feltüntetett összeg befizetésével lehet. Utóbbit rózsaszínű postai utalványon kell feladni az alábbi címre, vagy személyesen be kell fizetni a helyszínen a megadott határidőig.

Verba Sándor

Nyíregyháza

Nádor út 33. fszt. 4.

4400

Gyönyörű compók is élnek a vízben

A jelentkezés kizárólag a nevezési díj befizetésével együtt érvényes, melynek elfogadásáról elektronikusan visszaigazolást küldünk, ezért a jelentkezési lapon e-mail címet mindenképp kérünk megadni.

A postai utalvány hátuljára írják rá a következő üzenetet „Verseny nevezési díj”.

A helyszínen nevezést NEM fogadunk el!

A jelentkezési lap letölthető innen

Jelentkezési határidő: 2008. július 30.

A verseny hetében a tógazda a résztvevők számára engedélyezni fogja az etetőanyag használatot

A verseny hetében a csapatok etetőanyag használatára is engedélyt kapnak, hogy tesztelhessék felszereléseiket, etetőanyagaikat, csalijaikat.

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kívánunk!

Verba Sándor, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.