VI. Verba tanya egyéni horgászkupa - versenykiírás

VI. Verba tanya egyéni horgászkupa - versenykiírás

2009. június 27-én immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a nyíregyházi Verba tanya horgásztavon az egyéni horgászverseny. A jelentkezők két kategóriában (úszós, illetve fenekező) mérhetik össze tudásukat. Hogy mitől is lesz még különlegesebb Kelet-Magyarország legkedveltebb horgász megmérettetése? Erre garancia a már megszokottnak tűnő újabb és újabb nagyhal-telepítés, valamint az az újdonság a 2008-as versenyhez képest, hogy összekötésre került a két tó. Ezáltal egy teljesen új vízterületté vált a Verba tanya: az összekötésnek hála az eddig haltalanabbnak tűnő szektorok a halak igencsak kedvelt közlekedési útjává váltak! Lássuk tehát a 2009-es szabályokat!

A Verba tanya horgásztó és szabadidő park 2009. június 27-én (szombaton) rendezi meg immáron hatodik alkalommal egyéni horgászversenyét.

A verseny helyszíne: Verba tanya horgásztó és szabadidő park

(A tóról részletes információért kattintson ide!)

Mind a két tavon versenyzők foglalnak majd helyet


Szektorok

Mivel a két tó összekötésre került, mindkét tavon biztosítunk horgászhelyeket a versenyzők számára, amiket a jelentkezők számának függvényében osztunk fel a fenekező és az úszós kategória résztvevői között. A versenyzőket az igazságos értékelés miatt szektorokba osztjuk be. A fenekező és az úszós kategória résztvevőinek tervezett elosztása: 45 fő a fenekező, 35 fő az úszós kategóriában.

Hogy a sorsolásnál ne dőljön el minden, a szektoronkénti első helyezetteket díjazzuk
A szektorok kijelölése a jelentkezők arányától függ


Díjazás

Mindkét kategóriában az első öt helyezettet díjazzuk, akik a szektor első helyezettek lesznek. A sorrendet a fogott halak tömege határozza meg. Amennyiben egyenlő a fogott halak össztömege, az a versenyző nyer, akinek nagyobb tömegű hal van a fogásában.

Az első helyezettek 60.000 Ft-os,
a második helyezettek 40.000 Ft-os,
a harmadik helyezettek 30.000 Ft-os,
a negyedik helyezettek 20.000 Ft-os,
míg az ötödik helyezettek 10.000 Ft-os
vásárlási utalványt kapnak a nyíregyházi Halcatraz Horgászcentrumba.

Külön díjazásban részesül még a legeredményesebb női, ifjúsági, valamint a legnagyobb halat fogó versenyző is.


A verseny szabályai

  • A verseny egyéni verseny, horgászat közben a segítő nem etethet, nem dobhat be, és nem horgászhat a versenyző helyett. Kizárólag a felszerelések, etetőanyag előkészítésében (pl.: gubancolódott szerelék rendbetétele, etetőgombócok készítése), valamint a szákolásban segíthet.
  • Horgászni mindkét kategóriában csak egyetlen bottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  • Mindkét kategóriában az annak megfelelő tetszőleges végszereléket lehet alkalmazni, de csupán egyetlen horoggal. Úszós kategóriában a szereléken etetőkosár alkalmazása nem engedélyezett.
  • Az alapozó etetés ideje alatt a fenekező kategóriában bottal bedobható jelzőbója használata engedélyezett, de a verseny alatt már NEM.
  • Tilos az etetőhajó használata.
  • A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége 25 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli, pellet és a horgászföld is!
  • Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta, szúnyoglárva stb.) maximum 3 liter lehet.
  • Az értékelésbe minden halfaj beleszámít, mérettől függetlenül.
  • Ha valaki 7 kg-nál nagyobb halat fogott, azt azonnal le kell méretni a halőrökkel, és nyomban ezután vissza kell helyezni a vízbe!
  • A kifogott halat hosszú (minimum 2 m-es), karikás (verseny)szákban kell tárolni a mérlegelésig.
  • A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít az értékelésbe.
  • A verseny időtartama alatt a halakkal való kíméletes bánásmód kötelező! A pontymatrac használata javasolt!

2009. június 27. szombat
06:00regisztráció a tóparton
6:10-6:30megnyitó, sorsolás
6:30-8:00helyek elfoglalása, felkészülés
7:30 (!!)alapozó etetés megkezdése (az etetés megkezdését duda jelzi)
08:00horgászat megkezdése (a verseny kezdését duda jelzi)
14:00horgászat vége (a verseny végét duda jelzi)
14:00-14:30mérlegelés
15:00-tóleredményhirdetés, ebéd

Nevezési díj: 8.000 Ft

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára a reggeli kávét, az ebédet, valamint hozzá egy üdítőt vagy sört!

Úszós kategóriában a rakós bot távra is kiálltak a jobb halak
Jankovics Krisztián különleges figyelemelterelést alkalmazott a versenytársakkal szemben… :)

Nem érdemes az utolsó percre hagyni a jelentkezést, mert kizárólag az első 80 fő jelentkezését fogadjuk el. A helyszínen, a verseny napján jelentkezésre már nincs lehetőség.

Nevezni a jelentkezési lap elektronikus elküldésével (verbatanya@haldorado.hu) vagy személyes leadásával és a feltüntetett összeg befizetésével lehet. Utóbbit rózsaszínű postai utalványon kell feladni az alábbi címre, vagy személyesen be kell fizetni a helyszínen a megadott határidőig.

Verba Sándor
Nyíregyháza
Nádor út 33. fszt. 4.
4400

Döme Gábor 2008-ban több szép amurt fogott
Úton…

A jelentkezés kizárólag a nevezési díj befizetésével együtt érvényes, melynek elfogadásáról elektronikusan visszaigazolást küldünk, ezért a jelentkezési lapon az e-mail címet mindenképp kérjük megadni.

2008 legnagyobb versenyen fogott hala

A postai utalvány hátuljára írják rá a következő üzenetet „Verseny nevezési díj”.

A helyszínen nevezést NEM fogadunk el!


A jelentkezési lap letölthető innen: Verba tanya jelentkezési lap2009.doc


Jelentkezési határidő: 2009. június 19.

2008 egyéni versenyének díjazottjai (a különdíjasok nélkül)

A verseny főszervezője:

Takács Péter (t_peti): t_peti@haldorado.hu

Ha bármilyen kérdés, észrevétel felmerül, kérjük, jelezzétek!

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kívánunk!

Verba Sándor, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.