Végre ismét melegen süt le a nap a tokaji hegyre és a Bodrogzugra. Bogarak és fehér nyárfa „szösz” repül a két csendes folyó fölött. A pelyheket végül összefüggő fehér masszává formálja a kellemesen langyos szél. A víztükrön kialakult fátyolos csendéletet hangos loccsanások zavarják meg. Forr a víz az ártéri kifolyó előtt. Ivadékok milliói érkeznek a szűk csatornán át az élővízbe, de átkelésük kicsit sem zavartalan. Éhes ragadozók hada várja őket a kiszélesedő vízfolyás előtt. A vad balinrablások épp úgy borzolják a fehér nyárfaszösz folyamot, ahogy a mi idegeinket is. Át kell törnünk a ragacsos masszát és be kell csapnunk az egyre rafináltabb, villanó „fenekeszegeket”.
A májusi szürkületi balinos portyák kihagyhatatlanok minden szezonban. Kedvenc sporthalunk ekkorra már leívott és hangos rablásokkal jelzi, hogy éhesebb, mint valaha. Az ártérről érkező melegebb víz hemzseg az ivadékoktól, és ez a csatornák kifolyói elé vonzza a vad balinhordát. Ezeken a helyeken esténként és hajnalban igazi balinparádé alakul ki. Néha már sajnálom is a millió apróhalat, amik még tapasztalatlanul bolyongnak a sekély vízben, hiszen a ragadozók rakétaként szaladnak rájuk és másodpercenként brutálisan tizedelik őket.
Hárman indultunk a balinokat kergetni, Manó, Roli és én. A nagy csónakunkat keresztbe horgonyoztuk le a kifolyó előtt. Még csak késő dél után volt, de a balinok már kegyetlenül verték a vízfelszínt. Remegő kézzel illesztettük össze a botokat, felkötöttük villámgyorsan a fluorocarbon előkéket, majd feltettünk egy „tuti” minnow típusú wobblert és már dobtuk is a csalikat a rablások irányába.
Épp a napokban érkeztek meg hozzám az új Nevis Fullback Spin botok, így ezúttal nemcsak örömpecára, de tesztelésre és botavatásra is készültem. Két típust vittem magammal, az egyik 180 cm, a másik pedig 210 cm hosszú, de a dobósúly-tartománya mindkettőnek 5-25 gramm között van meghatározva. A kisebbik értelemszerűen feszesebb, így a pici, 3-5 cm-es csalikat könnyen lövi ki egy vékony nanofil zsinórral. A hosszabbik rugalmasabb, lágyabb, de a nagyobb, 7-10 cm-es csalikhoz sokkal alkalmasabb. Ezen fonott zsinórral volt feltöltve a kis Nevis Artemis dobja.
Amíg én szereltem és válogattam a műanyag halacskák között, addig Manó és Roli már megkezdte a halak „abajgatását”. Mindketten gyorsan fogtak egy-egy balint, majd nem sokkal később dupláztak. Én még dobni sem tudtam, mert vagy Manónak segítettem kivenni a halát, vagy épp fotóztam a csodás ragadozókat, amiket kedvesem és barátom fogtak.
Végül csak hagytak nekem egy szösszenetnyi szünetet, hogy befejezzem az előkekötést, és már lendítettem is egy Nevis Minnow-t. Nem kellett sokat várnom a kapásra; hatalmas erővel robbant rá egy őn és majdnem kitépte a botot a kezemből. Kettes körüli halat édesgettem magamhoz a csónak elé. Az új bot szépen dolgozta ki a vad hal minden kirohanását, trükkjeit. Közben Manó is fárasztott. Megpróbáltam bevárni az ő halát, hogy csináljunk egy közös fotót, de ez lett a vesztem: a már nyugodtnak tűnő hal hirtelen új erőre kapott, minden lendületét összeszedte és belevitte egy felszíni bukfencbe, ami után sikeresen megszabadult a horogtól. „Ezt elszórakoztam!”
Manó hala persze meglett, és ezután is csak fogták a szebbnél szebb balinokat. Jókora hátrányt kellett ledolgoznom, de végre én is megkezdtem a felzárkózást. A balinok elkényeztettek minket. Folyamatosan akcióink voltak. Ez a délutáni rövid horgászat tipikusan olyan volt, amikor szinte fotózni sincs kedvünk megállni, mert annyira sok kapásunk van.
Egyre több és több csalit kellett bevetnünk, és nagyon sok közülük adott is halat. Érdekes módon a hagyományos gyors csalik nem működtek, pl. a tail spinnerek, speed spinnerek és úgy általában semmi, amit nyáron gyorsan kell húzni balinra. Ezek a csalik nem tudták hűen imitálni a csatornakifolyóban megtorpanó és lassan mozgó pici ivadékokat. Sokkal jobban beváltak a terelőlemezzel ellátott kicsi, 4-5 cm-es minnow-k, illetve a nagyobb, 8-10 cm-es küsz utánzatok kiszámíthatatlanul mozgatva, meg-megállítva, rángatva és időnként felgyorsítva.
Lassan ránk is esteledett, de a Bodrog tartogatott még meglepetést nekem. Egyszer komolyabbat bólintott a bot a kezemben. Nem tipikus balinos kapás volt, de a hal védekezése rögtön világossá is tette számomra, hogy harcsával van dolgom. A mélységet tartva, keményen forgolódott egy helyben a meglepett hal. Aztán agresszívan rúgott a zsinórra néhányat, de a Fullback bot szépen kidolgozta erőteljes manővereit és erejét szép lassan felőrölte. Még utolsó esélyként megpróbált betörni a csónak alá a hal, határozottan megindult a horgonykötél felé, de a bottal keményen ellentartva szépen el tudtam fordítani onnan, és több trükk már nem maradt a tarsolyában.
Gyorsan lefotóztuk és elengedtem a szép bodrogi bajszost. A Nevis Minnow wobbler horgai jól bírták ezt a megpróbáltatást is. Egy kis nyálkátlanításon kívül nem kellett semmilyen szervizelést végrehajtani rajta, rögtön dobhattam újra a kis csalit.
Ezalatt teljesen el is fogyott a fény; mintha egy perc alatt sötétedett volna ránk. Még búcsúzásként Manó is, és én is fogtunk egy-egy kisebb balint. Aztán, úgy fél tíz körül teljesen abbahagyták a rablásokat és elcsendesedett a folyó. Még egy-két kisebb harcsa durrant előttünk, miközben összepakoltunk, de már mennünk kellett, hiszen másnap várt ránk a munka, de már akkor tudtuk, hogy este újból a vad bodrogi balinok nyomába eredünk majd…
Írta: Szalai Gábor László
Fotók: Rónavölgyi Edina, Lengyel Roland és Szalai Gábor László
