III. Top Mix-Supra Mix Vándorkupa - Dunafalva

III. Top Mix-Supra Mix Vándorkupa - Dunafalva

Kevés az igazi vadvízi horgászverseny. Ezért minden olyan rendezvényt, amely a szilaj élővizeken kerül lebonyolításra, kiemelt figyelemmel kísérik a versenyhorgászok. A folyóvízi horgászat - aki próbálta, jól tudja - sokkal változatosabb, kiszámíthatatlanabb és izgalmasabb, mint az állóvízi peca. A horgász soha nem lehet biztos benne, hogy mi akad a horgára, és bármikor felbukkanhat egy kapitális hal, amely kifogása örökké emlékezetes marad. A nagy és kiszámíthatatlan Duna folyó, hát nem csoda, hogy úgy vonzza az új kihívásokat kedvelő versenyzőket, mint méz a darazsat.

Minden évben hagyományosan augusztus 20-án kerül megrendezésre az Olaszy Gábor emlékverseny. A nagy múltú, jó hírű, nemzetközi verseny, igazán kapóra jött a Top Mix-Supra Mix Vándorkupa szervezőinek, Papp Józsefnek és Fülöp Józsefnek, hiszen másnapra: augusztus 21-re időzítették versenyüket. Az így feletetett pályán, már lényegesen több halra lehetett számítani.

Már az Olaszy Gábor emlékverseny is biztató volt, sok szép hal került a hálókba és a győzelemért, a verseny történetében, soha nem látott szoros küzdelem folyt. Ezen cikk szerzője (Döme Gábor) és Serman László között, mindössze 2 deka döntött. Laci 9.440, míg én 9.420 gr halat mérlegeltem. Így a verseny győztese és a vándorkupa boldog tulajdonosa, ebben az évben Serman László lett. Harmadik helyen (8.000 gr hallal) Papp József végzett.

A Top Mix-Supra Mix Vándorkupa 2 fordulós verseny, szektoros értékeléssel. Már az első forduló elején jól látszódott, hogy lényegesen több hal lesz, mint az előző nap volt. Szinte mindenki fárasztott, halat húzott. A halak döntő többsége karikakeszeg volt, de egyre több termetes dévérkeszeg is horogra akadt.

Dunafalvi kövezés, egyenletes és halban gazdag versenypálya

Az A szektor legtöbb halát Czakó János fogta (11.400 gr). Sőt ő fogta a nap legnagyobb halát is. Rekordlistás dévérkeszegje 2.860 gr volt!

Ebben a szektorban Dömötör Attila lett a második (5.880 gr) és Szarka Sándor (5.120 gr) a harmadik.

Talán a B szektorban folyt a legkeményebb küzdelem a szektorelsőségért. Itt a tegnapi bajnok Serman László, Papp József és Temesváry Gyula ült egymás mellett. Mindhárman kiváló folyóvízi horgászok. A tegnapi nap tanulságát figyelembe véve, Papp Józsi és Serman Laci 7 méter hosszú spiccbottal kezdte a horgászatot, bízva a karikakeszegek rohamában. 5-10 úsztatás is üresen telt el, amikor kénytelenek voltak belátni, hogy ez ma nem működik. Kézbe kellett venni a rakós botot és kissé távolabb horgászva, kezdetben úsztatatva, majd később nagyméretű lapos úszóval, teljesen megállított csalival, egymás után fogták a szebbnél szebb halakat. A szektor győztes azonban mégsem közülük került ki. Kern Ferenc - remek dunai, paksi horgász - kiválóan ismerte fel már a verseny elején, hogy a termetesebb dévéreket a mozdulatlan, megállított csalival lehet megfogni. Leggyakrabban egy 20 gr-os Sensas lapos úszóval horgászott, amely lehetővé tette a szerelék tökéletes megállítását. Ritkábban fogott halat, mint nagynevű ellenfelei, de azok mégis termetesebbek voltak. 12.040 gr-al ő nyerte a szektort. Második Serman László lett 10.540 gr hallal. Harmadik Temesváry Gyula lett 8.760 gr-al.

A felső C szektorban foglaltam helyet én is. Olyan szerencsés kézzel nyúltam a rajthelyeket rejtő kupába, hogy mindjárt a felső szélén kezdhettem a horgászatot. Az én taktikám elsősorban az apróbb (10-12 deka átlagsúlyú) folyamatosan táplálkozó karika és jászkeszegek fogására alapult. Ebben nem is volt hiba, hiszen ezek úgy jöttek egymás után, mint az óvodások a járdán. A verseny második felétől azonban, mind gyakrabban szákoltak ellenfeleim a szektorban termetes dévérkeszegeket. A közvetlenül mellettem ülő Makrai Arnold pedig, egymás után 4 szép dévért terelt a merítőbe, közülük kettő kiló feletti volt! Ezt már az én idegrendszerem sem bírta, és felvettem egy 15 gr-os lapos úszóval ellátott szereléket. A teljesen megállított úszó és a mozdulatlanul felkínált csali, hamar gazdára talált, ha volt a közelben jó hal. Sikerült hamar rákontrázni Arnoldra, mert nekem is volt két olyan belógatásom, amikor egymás után egy 1,64 kg-os és egy 1,2 kg-os dévért sikerült kifognom (későbbi mérés alapján derült ki), amelyet több kisebb (50-70 dekás) keszeg kísért. Igazán élvezetes és izgalmas horgászat volt. Ez az, amit imádok a dunai horgászatban! A szektort végül 15.460 gr-al sikerült megnyernem, második Makrai Arnold lett 9.720 gr-al, harmadik Kiss Ernő 6.880 gr-al.

A győzelemhez kellettek a nagytestű dévérkeszegek is

A délutáni fordulóban az A szektorban maradt, a győztes Czakó János. Ellenfélként megkapta többek között Temesváry Gyulát, Serman Lászlót és Makrai Arnoldot. Az elején fej-fej mellett haladt az élboly, de a végére csak egy legény maradt talpon. Serman László meggyőző fölénnyel 9.500 gr-al nyert Temesváry Gyula (7.020 gr) és Czakó János (5.440 gr) előtt.

A B szektorban küzdöttem én és a délelőtt ugyanitt győzedelmeskedő Kern Ferenc. Az alapozó etetés után, a közvetlenül mellettem ülő Huszti Csabára figyelt mindenki. Csaba a legelső belógatása után, egy termetes dévért akasztott, amelyet rövid fárasztás után szákba is terelt. Hala 2.300 gr-ot nyomott! Nem semmi kezdés, az biztos! Mi lesz itt?! A folytatás már nem volt ilyen heves, de azért szépen lehetett fogni a halakat, még ha nem is ilyen nagyokat. A végén Kern Feri és köztem dőlt el csata. Nekem 12.620, míg Ferinek 7.840 gr-ot mutatott a mérleg. Harmadik Varga György lett 6.140 gr hallal.

A C szektorban a Papp József diktálta a tempót és 11.700 gr-al, magasan nyerte szektorát. Józsi szinte kizárólag nagytestű dévéreket fogott. Második Csordás László (9.100 gr), harmadik Enzsel Gábor (8.220 gr) lett.

A verseny végső sorrendje

1.

Döme Gábor

1+1 pont

28.080 gr

2.

Serman László

2+1 pont

20.040 gr

3.

Kern Ferenc

1+2 pont

19.880 gr

A győzteseket a verseny rangjához méltó módon díjazták

Nagyon boldog voltam, hogy sikerült a tavaly megszerzett vándorkupát megtartanom és ismét megnyerni a versenyt.

Sportszerű, remek, jól megszervezett küzdelem volt. Köszönet érte a szervezőknek! Találkozunk jövőre!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.