Rekord melegben rekorddöntés, avagy az V. Verba tanya páros horgászkupa képes versenybeszámolója

Rekord melegben rekorddöntés, avagy az V. Verba tanya páros horgászkupa képes versenybeszámolója

Aki emlékszik erre a hétvégére, tudja, hogy az év legmelegebb napját élhettük át. Nem volt ez meglepetés, hiszen az időjósok előre jelezték ezt. Ez nem vette el azoknak a horgászoknak a kedvét, akik Nyíregyházán versenyeztek a páros kupa bajnoki címéért! Annyi biztos, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a végén 2 új rekord is születhessen a versenyek történetében.

Ötödik versenyéhez érkezett el idén a Verba Tanya - Halcatraz Horgászcentrum páros kupasorozat. Ötödik, ami egyben fordulópont is a jelenlegi feltételrendszer szerint lebonyolított versenyekben. A kétfős csapatok egyik tagjának úszós módszerekkel, míg a másiknak fenekező módszerekkel kellett horgásznia. Mitől is fordulópont ez? Egyértelműen látszódik, hogy a horgászok körében folyamatosan nő a fenekező, ezen belül a feeder módszer térhódítása. Egyre kevesebben választják az úszós készségeket a horgászathoz. Örömmel jelentjük be, hogy a következő évtől a páros versenyeken nem lesz meghatározva a csapatok számára az alkalmazott módszer, tehát valamennyi békéshalas horgásztechnika alkalmazható lesz. Abban biztosak vagyunk, hogy így még izgalmasabb lesz a verseny, hiszen a jól megválasztott technika már fél siker!

Na de térjünk vissza ehhez a versenyhez!

Pénteken már számos csapat a parton volt…
… hogy teszteljék csalijaikat, felszereléseiket

A pénteki napon már tucatnyi csapattal találkozhattunk a vízparton, akik a versenytaktikát próbálták kialakítani és az etetőanyagokat tesztelték.

Termetes amur… ez prognosztizálta a verseny egyik meghatározó halát?

Este nem maradhatott el a versenyzői bankett, amire idén is a SI-KI Team főzött kiváló marhapörköltet! Természetesen most sem maradt el a versenyzők szokásos „cukkolása”, miszerint ahány percet késett a vacsoráról, annyi kilogramm mínusszal indul másnap!

Látszik, hogy ki végzi a munka zömét…
Estébe nyúlt a beszélgetés az asztalsor mellett
Kora reggel ismét felszerelésekkel, behúzó kocsikkal és versenyzőkkel telt meg a part
Az idei páros versenyen 24 kétfős csapat mérte össze tudását

Természetesen a reggel a megnyitóval, valamint a szabályok értelmezésével kezdődött. Kiemelt hangsúlyt kapott idén a rekord meleg miatt a halak védelme. A kötelezővé tett pontymatrac használatának elmaradása figyelmeztetéssel vagy akár kizárással is járhatott volna, de erre szerencsére nem került sor. A szervezők számára jó volt látni, hogy valamennyi versenyző komolyan vette a kérést, így mindenki maximálisan törekedett a halakkal való kíméletes bánásmódra.

A megnyitó után a sorsolás következett, melyben 5 úszós és 5 fenekező kategóriában horgászhattak a versenyzők. A tagolt szektorbeosztás tette lehetővé, hogy olyan területekről is kerülhessen ki díjazott versenyző, ami halban szegényebb. Találó az a mondás, hogy „nem sok halat kell fogni, hanem többet kell fogni, mint a szomszédok”. A verseny végén, az eredmények tükrében látszott igazán, milyen fontos is a szektorbeosztás, illetve a szektoronkénti értékelés. Ellenkező esetben lett volna olyan szektor, ahonnan gond nélkül kikerült volna az első 3 csapat, és a többi helyen már szinte nem is lett volna érdemes horgászni, olyan tetemes előnyre tettek szert a favorit szektorban horgászók.

A megnyitó után következhetett a horgászhelyek elfoglalása, a felkészülés. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a pálya kiosztása révén valamennyi horgászhely 100%-ig alkalmas volt arra, hogy onnan kerüljön ki a szektorgyőztes. Így vált igazán érdekessé a verseny!

Életre kelnek lassan a rakós botok
Felszerelik a feedereket is
Készül a keverék

Az alapozó etetést már 7 órától elkezdhették a versenyzők. Az elmúlt évek versenyei igazolták, hogy sokkal több hal kerül a szákba, ha a verseny kezdete előtt pár perccel nem egyszerre kapja meg a víz a terhelést, hanem folyamatosan: ahogy elkészül egy horgász a felszerelésével, 7 órától már etethet is, míg a verseny csak 8 órakor kezdődött el.

Volt, aki csúzlival…
… vagy épp SPOMB rakétával…
… de a legtöbben kiakasztott klipsszel etettek a fenekező kategóriákban
8 órakor vette kezdetét a verseny

Ha rangsorolni kellene a tavon lévő helyeket, akkor az 1-től 10-ig terjedő szakasz biztos, hogy előkelő helyen szerepelne. A verseny megkezdése előtt szerintem valamennyi horgász örült, aki ide húzott a sorsoláskor, hiszen ez a terület jellemzően sok halat rejt… Ez azonban nem így alakult ezen a napon! Hiába a jó csali, a jó etetőanyag, valamiért igazán nehezen indult meg a halfogás ezen a területen.

Az első két szektorban nehezen indult meg a halfogás

Ezzel szemben a harmadik szektorban, a 21-26. hely közötti területen igazi haldömpingnek voltak részesei a horgászok, nézhették a folyamatos fárasztást a segítők, barátok, kísérők. A tó favoritnak számító területe most sem volt szűkmarkú az ide sorsolt versenyzőkhöz! Előfordult, hogy hárman, sőt négyen is halat fárasztottak egyszerre.

Igazi tűzijáték zajlott a „C” szektorban, a tó legnépszerűbb területén
Ignácz Róbert hala a 24-es helyről
Farkas Viktor már a verseny első harmadában megfogta a verseny legnagyobb halát, egy 10.120 grammos tükörpontyot

A nagy tavon lévő fenekező szektorokon továbbhaladva elérünk az út felőli oldalhoz, ahol minden versenyző előtt meghorgászható távolságban végighúzódik a sziget nádfala. Legtöbben ezt nézték ki maguknak, ennek tövét etették és horgászták meg. Titz Józsi merész húzással egy közeli, kb. 25 méteres etetést készített és kezdett vallatni feederbotjaival!

A nagy tavon lévő negyedik fenekező szektorban Titz József első mérlegelése

Talán itt érdemes megemlíteni egy fontos változást a korábbi versenybeszámolókhoz képest. A Haldorádó rendszeres látogatói már megszokhatták a szebbnél szebb terítékfotókat. Ezen a versenyen az extrém meleg miatt a tógazdával úgy döntöttünk, hogy ha sikerül egy nagyon gyors fotót készíteni, akkor elkészítjük, ha nem, akkor a halak kímélése érdekében a mérlegelés után azonnal mennek is vissza a vízbe. Ezért fordulhat elő, hogy több fotón csak egy-egy szebb hal szerepel, hiszen a verseny mérlegelői folyamatosan járták a tavat és ahol már volt 2-3 nagy testű hal, azonnal mérték is, bár még így is előfordult, hogy mire körbeértek a tavon, már volt olyan szák, amikben 6-8 termetes hal is várta a mérlegelést!

Nem volt egyszerű dolga az úszós horgászoknak. Az elmúlt évek eredményein is jól látszódik, hogy ebben a kategóriában jóval kevesebb halat sikerült ezen a vízen szákba terelni, mint a fenekező versenyzőknek! Az úszós szektorban kifogott hal nagyobb jelentőséggel bírt a végső összesítésben.

Feszült figyelem a kis tó egyik úszós szektorában
Valamit nagyon eltalált Dányi József, aki hamar szákba terelte rakós botjával az első halat
Az első mérlegelési körben kiugró előnnyel állt szektorában, amit a verseny végéig meg is őrzött és 37 kg feletti fogással nyerte szektorát és az úszós kategóriát is
Simon Géza termetes pontyát rakós bottal sikerült kifognia, ráadásul egy ennél termetesebbet szákolás után a haltartó mellé ejtett, így az mérlegelés nélkül távozott! Pedig ha tudta volna, hogy a szektor egyet dobja mellé…
Zsukk László sokáig vezette szektorát, az első két mérlegeléskor még tekintélyes volt az előnye…
… de egy remek hajrával Lábas Norbert nyerte meg ezt a szektort 31 kg feletti fogással, 1 kg-mal Simon Géza, valamint 4 kg-mal Zsukk László előtt
A rettenetes meleg miatt szükség volt a folyamatos mérlegelésre a halak védelme érdekében
Címvédőként érkezett ide a Royal Carp Team, melynek úszós versenyzője Horváth László…
… a szektor középső helyéről tudott kimagasló fogással szektort nyerni
Rakós bottal megakasztott termetes tok
Meg kellett dolgozni úszós kategóriában minden egyes halért
Horváth Tibor szép amur fogása

Ha már előkerültek az amurok… Nem gondoltuk volna, hogy az amur ilyen szinten meghatározó hala lesz a páros versenynek! A verseny elején még zömében pontyok akadtak horogra, ám ahogy melegedett az idő, egyre több és nagyobb testű torpedó fogásáról jöttek hírek. Leglátványosabban ez a fenekező kategóriában volt megfigyelhető. Rádión jött a jelzés a mérlegelőknek, hogy a 23-as helyen horgászó Ignácz Róbertnél van pár amur, amit le kellene mérni, mert az igen nehezen bírják a fogságot. Mire odaért a mérlegelő brigád, addigra szám szerint 9 nagy testű amur várta, hogy lemérjék őket. Mire végeztek a mérlegelők a halakkal és lemérték a szomszédok fogását is, alig gyalogoltak odébb, máris mehettek vissza újabb amurokat mérni!

Amursorakozó Ignácz Róbert módra
Az amurok után lemérték a szomszédjában horgászó Farkas Viktor halait is…
… de ezalatt újabb 3 amur került partra
Fontos szerep jutott ezen a versenyen is az ernyőknek, ám ezúttal nem az eső, hanem a rekord meleg miatt
Versenykörülmények között is jut idő a fiatal generációra
Többek mögött ott volt a család is
Sorakoznak a haltartók

A bevezetőben szóba került a rekorddöntés. Nos, ebben igazán nagy szerep jutott Ignácz Róbertnek, illetve Farkas Viktornak. Egymás mellett horgásztak, sokáig fej-fej mellett haladtak halanként. Volt, hogy 99 kg körül, mindössze 1,5 kg volt kettejük között a különbség. A végső mérlegelés végül Ignácz Róbert győzelmét hozta 121,80 kilogrammos fogással, ami új verseny-, illetve pályarekord is egyben! Viktor 113,18 kg-mal mérlegelt, ami szintén rekord lett volna, harmadik helyen Gulácsi Zoltán zárt 77 kg feletti fogással és hihetetlen, de egy csaknem 60 kg-os fogással nem lehetett ebben a szektorban az első háromban végezni, így lett negyedik Kis Szilárd. Ez a 60 kg-os fogás az összes többi szektorban első helyett jelenthetett volna!

Polgár Zoltán, a verseny legfiatalabb versenyzője is becsülettel végigküzdötte a 6 órát, melyért egy különdíjat kapott
Gyalus István vegyes terítéke szektorelsőséget jelentett
Elégedett lehetett a tógazda, Verba Sándor úr is, hiszen 1 kg híján új versenyrekord is született a 1.136,48 kg-os összfogással

2010 egyéni versenyén 1.137,81 kg-os összfogást ért el 60 versenyző. Ezen a versenyen 48 versenyző 1.136,48 kg-ot fogott, ami azt hiszem, kellően mutatja a víz „halasságát”, valamint a horgászok rátermettségét is!

Az első 5 díjazott csapat részletes eredményeit az alábbi táblázat tartalmazza:

V. Verba Tanya - Halcatraz Horgászcentrum Páros Horgászkupa
HELYEZÉSCsapat neveÚszós versenyzőFenekezős versenyzőÖsszes tömeg (g)Összes pontszám
1Royal Carp TeamHorváth LászlóGombási Zoltán54 6403
2Pityu Baits TeamKiss IstvánGyalus Pisty51 6403
3VGY TeamGyirmóti GáborVilági Zoli45 5503
4Kótaji TeamBak ZsoltIgnácz Róbert128 9004
5Aranyhorog Carp TeamHorváth TiborBalogh László48 3704

Az eredményekből jól látszik a páros versenyek varázsa, miszerint mindkét versenyzőnek egyenletesen jó teljesítményt kell nyújtania a szektorában, hogy meg lehessen nyerni ezt a viadalt. Hiába a kimagasló eredmény, ha a csapattársnak nem sikerül jól a verseny!

A Royal Carp Team két versenyzője idén megvédte 2011-es bajnoki címét!

Első ízben fordul elő, hogy egy csapat meg tudja védeni bajnoki címét, hiszen a Royal Carp Team címvédőként érkezett és úgy is távozott, második alkalommal hódították el az első helyet! Gratulálunk hozzá!

A részletes eredménylista letölthető az alábbi PDF-ből.

2012 díjazott csapatai

Az alábbi kisfilm pár percben bemutatja a verseny legizgalmasabb pillanatait:

Gratulálunk minden résztvevőnek, találkozunk a következő versenyeinken, immáron az új szabályrendszer szerint!

Írta: Takács Péter (t_peti)
Videó, fotó: Németh András, Polónyi Attila
Verba Szilvia, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.