V. Haldorádó Nemzetközi Feeder Szuperkupa versenybeszámoló

V. Haldorádó Nemzetközi Feeder Szuperkupa versenybeszámoló

Talán minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a legrangosabb, legnívósabb egyéni feeder-horgászverseny, amely hazánkban megrendezésre kerül. Minden feederes álma, hogy egyszer itt a legjobbak között lehessen! A verseny rangját és erejét az indulók névsora határozza meg. Aki kis hazánkban számít - ha csak teheti -, itt van! A rangos esemény nemzetközi szinten is jegyzett és elismert, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a teljes szlovák élmezőny is évek óta jelen van. A legjobb feederhorgászoknak két különböző műfajban kell tudásukat bizonyítani. Az első nap a leheletfinom keszeghorgászat, míg másnap a céltudatos pontyhorgászat során kell a legtöbb halat partra segíteni, hogy esélye legyen a versenyzőnek a fenséges díjak elnyerésére. A verseny idén is nagyon izgalmas volt, ennek láthatjátok most a részletes beszámolóját.

A borsos nevezési díj ellenére is gyorsan elkelő helyek azt támasztják alá, hogy valóban a hazánkban rendezett egyéni feederbotos versenyek egyik legrangosabbja a Haldorádó Feeder Szuperkupa. A verseny díjazottjai nemcsak a dicsőségnek a szép serlegeknek, hanem a jelentős összegű pénzdíjnak is örülhetnek. A feladat nem könnyű, a tét nagy!

A tét és a nyeremények összege nagyobb volt idén, mint valaha!

Azt sem árt elmondani itt, a bevezető tájékán, hogy a Haldorádó Horgászportál által rendezett feederversenyek rendszeres látogatói, nevezői a Szlovák Feeder Liga jeles képviselői, versenyzői. A magyar feederbotos horgászat igen gyorsan fejlődik, de azért sokat lehet tanulni északi szomszédjaink nagy rutinnal rendelkező versenyzőitől. Legyőzni őket pedig külön rangot jelent.

Még alig világosodott ki, de már zajlik a megnyitó

A versenyzők 5 tízfős szektorba sorsoltak, melyből 4 a gáti szakaszon, 1 pedig a sziget gátoldallal szembeni részén helyezkedett el. A megjelentek köszöntése után két önként jelentkező horgász átvizsgálta a sorsolás kellékeit, majd mindent rendben találva elkezdődött a sorsolás.

Milyen számot rejt vajon a leragasztott kartonlap?

2010. szeptember 4. szombat - első forduló

A szigetre húzott versenyzők azonnal elfoglalhatták a helyeiket és megkezdhették a felkészülést, de a gáti szakaszra sorsolóknak a helyeiknek megfelelően sorba kellett állniuk. Tudni kell, hogy a tározóban és környékén meder-, és útmunkálatok folynak, a gát alatti útszakasz járhatatlan jelen pillanatban, ezért a horgászhelyeket megközelíteni csak a gáton lehet. Az út meglehetősen keskeny, egymás elkerülése, a megfordulás komoly nehézségekbe ütközött volna. Ezért volt a kihúzott helyeknek megfelelő sorba állítás. Így viszont mindenki a horgászhelye mögött állhatott meg és kényelmesen pakolhatott ki autójából a felkészülés során, ami jelentősen megkönnyítette a versenyzők dolgát.

Alapozás nagyméretű etetőkosárral…
… és csúzlival

7 óra környékén megkezdődött a szúrópróba szerinti limitellenőrzés. Azt meg kell jegyeznem, hogy a kiírásban megállapított bőséges mennyiségeket alig-alig érték el a horgászok élő csali és etetőanyag terén egyaránt.

7:30-kor megkezdődött az alapozó etetés. Berepültek a csúzlis etetés pontosságát segítő jelzőbóják, majd repültek az etetőanyaggal megtömött jókora kosarak. Fél óra múlva megkezdődött a nyolc órás küzdelem.

Szinte percek alatt horgon voltak az első halak

Mint ahogy arra számítani lehetett, percek alatt a horgon volt az első néhány hal. Karikakeszegek, dévérkeszegek futottak rá a belőtt gombócokra. Előbb a tenyeres méretűek vették fel általában a csalit, majd megnyugodva a nagyobb példányok is visszatértek az etetési zónába.

Pankotay Gellért is ráérzett a feederezés „ízére”, kiváló eredményei is ezt bizonyítják

Mint korábban említettem, a tározóban medermunkálatok folynak, amihez a vízszintet meglehetősen alacsonyan tartják, ezért az „A” szektor elején aki akart, beköltözhetett a ládájával olyan távolságra, ahol a tartószákban már biztonsággal életben tarthatók a kifogott halak. Ha mégsem kívánt a vízben ülni, a szákot azért be kellett vinni.

Farkas Imre vízben állva szákolt

A gáton egyre gyorsuló ütemben, szépen lehetett fogni a keszegféléket. Nem olyan vehemensen kaptak azonban, mint elvárható lett volna tőlük, azt mindenképpen meg kell jegyezni. Több magyarázata is lehet ennek. Valószínűleg a sekély, leeresztett vízben (amelynek átlagmélysége talán 1-1,2 méter lehetett) lényegesen óvatosabban reagáltak a halak minden dobásra, csobbanásra. A víz 22 Celsius-fokról rövid időn belül 17 fokra hűlt, amely nem fokozta fel az uszonyos társaság étvágyát. Továbbá a versenyzők - a pálya adottságai miatt - igen közel, 8 méterenként ültek egymás mellett. Így a halak könnyedén átléphettek egyik etetésről a másikra, kedvükre válogathattak.

A gátoldali versenypálya, még napsütésben
Mi (hal) szem szájnak ingere…

Az ötödik szektor a nagy szigetre került, de itt bizony más problémával kellett megküzdenie a horgászoknak. Ott is meglehetősen sekély volt a víz, de mégis, mintha más lett volna helyszín, mintha nem is egy tározón horgásztak volna a gáton helyet foglalókkal.

Apróbb keszegek jelentkeztek a szigeten is előbb

A zsákmányban sokkal több volt a kárász és compó a dévérkeszegek mellett, és bizony sok ponty is horogra került. Mint ismeretes, az első fordulóban a pontyon és az amuron kívül minden kifogott hal beleszámított az értékelésbe, úgyhogy ma e halfajok jelentkezése nem szerzett osztatlan örömet.

Máshol igazi ritkaságnak számít ma már egy aranykárász, míg Maconkán ilyen is fogható!
Kovács Pál egy szép dévérrel

Volt olyan versenyző, aki egymás után öt-hat darabot is fogott a 2-3 kilós pontyokból keszegezés közben. Különösen bosszantó ez, mert elzavarta az etetésről az ott levő fehérhalakat. Szóval sokan küzdöttek ezzel a szigeten, mert így teljesen más taktikával kellett a pontyokat kikerülve keszegre horgászni. Ez volt, akinek jobban, ám volt, akinek kevésbé sikerült.

Sisa József a keszeges fordulóban nemkívánatos zsákmányával

Azt lehet mondani, hogy a verseny feléig szinte ütemesen lehetett fogni a halat, ha nem is a régebben megszokott igen pörgős módon, de valamiféle ütem azért volt benne. Dél után azonban valami megváltozott. Látványosan elkezdett csökkenni a halak kapókedve, az óvatos kapások talán még óvatosabbak lettek. Az egyre ritkuló fogások miatt aztán minden megfogott hal sokszorosan felértékelődött. Minden trükköt be kellett vetni, hogy kapást lehessen kicsikarni! E látszólag egyszerű horgászat nagyon is összetett és számos apró finomságot, mesterfogást rejt. Nem véletlen, hogy sokan csak „keresgélték” ezután a halakat, míg a legjobbak lassan, de biztosan gyűjtögették délután is a szebbnél szebb keszegeket.

Jogos az öröm Sipos Gábor részéről, hiszen újabb 50 dekával gyarapodott keszegzsákmánya
Binder Zoltán egy gyönyörű dévérkeszeggel

Bizony, nem lehetett lazítani. Ott kellett ehhez lenni figyelemben, koncentrációban, mert aki győzelemre tört, nem engedhette meg magának, hogy pont akkor lanyhuljon a figyelem, amikor talán épp a rég várt kapás fog bekövetkezni. Ettől aztán tényleg fárasztó lett a nyolcórás forduló. Nem is fizikailag, inkább azért, mert a folyamatos koncentráció nagy energiákat emésztett fel.

Balin a horgon - természetesen érvényes a mai napon…
… mint ahogy ez a gyönyörű compó is beleszámít a mérlegelésbe

Hosszú, fárasztó forduló után felüdülés a mérlegelés, meg lehet mozgatni az elgémberedett végtagokat. Gyorsan kiderült, hogy a gáti szakaszról került ki a három első helyezett az öt szektorgyőztesből, akik a keszegező forduló díjait nyerték.

Jókora gilisztacsokor Hamar Péter horgán…
… és az eredmény, egy termetes dévérkeszeg
Döme Gábor sem maradt adós a válasszal, kezében a mezőny legnagyobb, 1,78 kilós dévérje
A gáti oldal 4 szektorgyőztese

Míg az versenyzők az ízletes ebédet fogyasztották, elkészült a forduló eredménye is.

A keszegező forduló 10 legjobb versenyzője:

HelyNévSzektorhelyezésHalsúly (g)
1.Döme Gábor1.21220
2.Bartakovics Richard1.19540
3.Gombás Gábor1.18380
4.Lieskay Vladimir1.17330
5.Hason Marian1.6530
6.Tomanovics Sándor2.17900
7.Bartakovics Juraj2.16480
8.Érsek József2.16360
9.Sipos Gábor2.13380
10.Jarábek Attila2.4380

Részletes teljes eredménylista: elsoford.jpg

A keszegező forduló első három helyezett versenyzője

A listát böngészőknek talán feltűnik, hogy az első 10 helyezett között mindössze 3 magyar versenyzőt találunk. A további hét versenyző Szlovákiából érkezett. Ez a szám is jelzi, hogy északi szomszédjaink igen magas szinten űzik a feederezés legfinomabb változatát, a legtöbb magyar feederezőnek van még mit gyakorolni és fejleszteni horgásztudásán.

2010. szeptember 5. vasárnap - második forduló

Az előző délután megérkezett esőt, hűvös időt hozó front rányomta bélyegét a reggeli hangulatra. Párás, felhős - mondhatjuk, késő őszi - időjárást idéző látvány fogadta a regisztrációra, sorsolásra érkező versenyzőket szeptember első vasárnapján.

Hűvös, felhős igen párás időben kezdődött a második forduló

Ezen a napon a szabályok értelmében csak a ponty és amur számított bele az értékelésbe. Sajnos - mint később kiderült - a körülmények nem voltak nagyon kedvezőek számukra. Ha azt mondtam, hogy a limitek bőven elegendőek voltak az előző napon, akkor a pontyos fordulóra ez még inkább igaznak bizonyult. A gáti szakaszon talán 1-2 ponty esett zsákmányul a keszeges fordulóban, ami azért előre vetített a „vájt fülűeknek” valamit: az biztosnak tűnt, hogy nincs nagy kedvük a táplálkozáshoz partközelben a pontyoknak. Készülni kellett arra, hogy ezért olyan felszerelést állítson össze a horgász, amivel nagy távolságot is meg tud horgászni. A nagy távolságra való horgászat azonban nagyban növeli a pontatlanságot. Ugye azt mondanom sem kell, ha egy szobányi területet terítünk meg finom csemegével, akkor nem koncentráltuk megfelelő módon a halakat, kisebb eséllyel fogják megtalálni a felkínált csalit a pontyok, amurok. Ennek tudatában és azért, hogy a lehető legeredményesebb horgászatot lehessen végrehajtani, törekedni kellett a legnagyobb pontosságra. Ha már sikerült az alapozó etetést viszonylag kis területre elhelyezni, azt még meg is kellett tudni horgászni. Gyakran lehetett látni már az alapozó etetésnél is, hogy akár félúton visszafogta a horgász a rossz irányba repülő megtömött etetőkosarat, hogy ne rontsa el az addig kis területre koncentrált etetést. Ez ugyanúgy igaz volt a megkezdett horgászat után is.

Pontyos csaliarzenál 1.
Pontyos csaliarzenál 2.

Pontos, precíz horgászatot igénylő forduló elé néztünk. A pontyhorgászat amúgy sem a nagyon pörgős kategória, de az előző nap említett külső körülmények ma is érvényesek voltak. A lehűlt vízben és frontos időben a kapókedv is minimálisra esett vissza, a sekély vízbe sem szívesen álltak ki a nagytestű halak. Tehát azok a horgászok bízhattak halfogásban, akik nagy távolságra és a lehető legnagyobb pontossággal tudtak horgászni. Természetesen az előző fordulóban használthoz képest más volt az etetőanyag, más volt a felkínált csaliarzenál is. Míg előző nap az élő csalik: csonti, pinki, szúnyoglárva, giliszta volt a jellemzően felkínált csemege, addig a mai napon átvették a szerepet a pelletek, kukoricák és ezek sokféle ízbeli kombinációi.

Dobre Jaromír alaposan feladta a leckét ezzel a 10 kg feletti tükrössel szektortársainak

A gáton viszonylag hamar szákba került az első kisebb ponty, és nemsokára - alaposan feladva a leckét a szektortársaknak - Dobre Jaromír sikeresen szákolt meg egy 10 kg feletti tükröst. A sziget ma is hasonló képet mutatott az előző napi fordulóhoz, mintha nem is egy tavon folyt volna a verseny. Gyorsan megérkeztek az első pontyok itt is. Igaz, nem voltak olyan nagyok, jellemzően 1-2 kg közöttiek, de azért itt sokkal előbb lehetett számítani pontykapásra, mint a sokak számára haltalannak bizonyuló gáti szakaszon. Persze itt ma is szép számmal kerültek horogra kárászok, dévérek, de kevésbé voltak zavaróak, mint előző nap a fordított helyzetben a pontyok.

Lieskay Vladimírnak vajon sikerül ma is a szektorgyőzelem?

Nagy csata ígérkezett a szigeten az előző fordulóban ugyanitt szektor 1-est horgászó Lieskay Vladimír, Németh Balázs és Bató József között. Fej-fej mellett haladva fogták a pontyokat, és ember legyen a talpán, aki menet közben meg tudta állapítani a pillanatnyi állást.

Németh Balázs remekül hajrázott és megnyerte a szigeten kialakított szektort!

Mindamellett, hogy a szigeten legalább lehetett fogni több apróbb pontyot, látszott, hogy nagyon kényesen evett a hal. Sok volt a rontott kapás, lemaradt hal. De itt legalább volt…!

Bató József sokáig partiban volt Németh Balázzsal, de végül szektorában a második lett

A gáton a nagy többség látszólag leginkább csak kapásra várt. Az étvágytalan, érzékeny, nagyon óvatosan táplálkozó halakat rettentően nehezen lehetett horogra csábítani. Maconka egy új arcát kellett, hogy megismerje a sok versenyhorgász. A megoldandó feladat legalább egyetlen pontykapás elérése volt. Ez a gáton horgászó 40 versenyzőből a 8 órás forduló végére mindössze 11 embernek sikerült. Ilyenre eddig még nem volt példa! Miközben tudjuk jól, hogy gyakorta egy átlagos horgásznapon 100 kg ponty szákbeterelése „hétköznapinak” számít. A látszólagos semmittevés ellenére ez volt az a forduló, amin még kevésbé lehetett lazítani. Nem volt kihagyás a figyelemben, koncentrációban, mert bármikor jöhetett az akár győzelmet is jelenthető egyetlen hal!!!

A forduló második felére a nap is kisütött, hamar felmelegítve a levegőt

Azért a nagy kapástalanságban volt részünk látványos fárasztásokban, szákolásokban. De volt részünk bánatban is, főleg amikor nagytestű, 10 kg feletti ponty fordult le a horogról, vagy távozott az előkével, esetleg akadóba ment. Ezen a napon a tavalyi Feeder Szuperkupa bajnoka, Sisa József erről könyvet írhatott volna… Nem úgy, mint Tari István, aki parádés fárasztásokat és igencsak eredményes horgászatot mutatott be nekünk. Nem fogott sok halat István, „mindössze” négy darabot mérlegelt, de fél mázsa feletti összsúlyt produkált!!! A legnagyobb hala 15 kg feletti súlyú volt!!! Ilyenre sem volt még példa a versenyek történetében. Tehát, aki esetleg azt hiszi, hogy nincs már hal Maconkán, kérdezze meg Istvánt, mi a titka! Egy biztos: megemeljük kalapunkat Tari István horgászata előtt.

Tari István mesternégyese 54 kg feletti összsúlyban

Közben volt olyan szektor, ahol még nem került szákba ponty, vagy amur. Igen nagy küzdelem folyt minden kapásért a „D” szektorban is. A tegnapi szektorgyőztesek közül hárman sorsoltak ide. Hason Marian, Gombás Gábor és Döme Gábor. Mindhárman igen esélyesek voltak a végső győzelem megszerzésére. Döme Gábor mindjárt az első óra végén sikeresen szákolt egy 4 kg feletti pontyot, erre hamar „válaszolt” Gombás Gábor, igaz, egy kisebb testű fajtárssal.

Döme Gábor az első óra végén fogott 4,2 kilós tőponttyal
Gombás Gábor is fáraszt…
… majd mint hímes tojást teszi szákba a sokat érő zsákmányt

Hason Marian közben több kiló feletti dévérkeszeg megfogása miatt bosszankodott. Értékelhető hala nem volt még, de ő nem az a horgász, aki feladja a küzdelmet. A következő kincset érő halat (2 kilós pontyot) Érsek József fogta itt. A délutáni órákban Döme Gábor egy 7.480 g súlyú amurral biztosította be végül szektorgyőzelmét.

A türelem amurt terem. Döme Gábor ezzel a 7.480 g súlyú amurral biztosította be végül szektorgyőzelmét

Tari Istvántól nem messze Hajdú László is sikeresen kifárasztott egy termetes, 14 kg feletti pontyot, majd a verseny vége előtt akasztott még egy majd 10 kilós tükröst. Ezzel a szép teljesítménnyel a „C” szektorban megszerezte István mögött a második helyet.

Hajdú László is fogott egy gyönyörű, 14 kg feletti pontyot

Közeledett a mérlegelés időpontja. A gáti szakaszon gyorsan ment mindez, hiszen a kifogott halak nagy részét már menet közben lemérték és szabadon engedték, egyedül a szigeten ment kissé lassabban, mert ott a kisebb testű halakból több maradt tartószákban.

Németh Balázs szektorgyőzelmet érő pontyos zsákmánya a szigetről



A pontyozó forduló 10 legjobb versenyzője:

HelyNévSzektorhelyezésHalsúly (g)
1.Tari István1.54040
2.Németh Balázs1.22480
3.Döme Gábor1.11660
4.Dobre Jaromír1.10360
5.Pankotay Gellért1.2000
6.Hajdú László2.24340
7.Bató József2.18230
8.Pető Barna2.4100
9.Gombás Gábor2.2720
10.Haár József3.18190

Részletes teljes eredménylista: masodikford.jpg

Ha már elemeztem a keszegező forduló díjazottjainak magyar és külföldi megoszlását, akkor engedtessék meg, hogy ugyanezt megtegyem a pontyos fordulóval is. Itt is 7:3 az arány, csak itt magyar horgászok javára! Azaz - mint az a mellékelt eredménylistából is kitűnik - a pontyozással nincs gondjuk a hazai feederezőknek. Ezt viszont a szlovák barátainknak kell gyakorolni.

A pontyos forduló legjobbjai

A két nap eredményei alapján Döme Gábor maximális teljesítményt nyújtva, 2 szektorgyőzelemmel megnyerte a versenyt. Ezzel a verseny történetében először ő lett a Feeder Szuperkupa Bajnoka. Ez azonban a második forduló vége után 2 perccel még egyáltalán nem volt biztos! Miért is? 15 óra 59 perckor, azaz - nem tévedés! - a verseny lefújása előtt 1 perccel nagy riválisa, Gombás Gábor akasztott egy nagytestű (vélhetőleg 10 kiló feletti) pontyot. A szabályok értelmében a verseny lefújása előtt megakasztott és 16:10-ig szákba terelt hal még beleszámít az értékelésbe. Gombás Gábor nyugodtan fáraszthatta volna halát, ő azonban rövid idő alatt döntésre akarta vinni a dolgot. Gyorsan a part közelébe pumpálta a hatalmas pontyot, amely - talán az erőteljesebb fárasztás miatt - végül 16:02-kor lefordult a horgáról. Ahogy szép lassan elúszott a ponty, Gábor is tudta, hogy elúszott vele együtt élete egyik nagy lehetősége, és be kellett érnie a szektor 2. hellyel. Azonban így sem kellett elkeserednie, hiszen végül a második lett! Ennyire kevésen múlik a végső győzelem!

A két nap alatt elért helyezési számok alapján az összesített verseny végeredménye így alakult:

HelyNévÖsszes
helyezési szám
Összes
halsúly (g)
1.Döme Gábor232880
2.Gombás Gábor321100
3.Dobre Jaromír427140
4.Németh Balázs535720
5.Lieskay Vladimír533170
6.Bartakovics Richard522800
7.Érsek József518340
8.Pankotay Gellért515260
9.Vachálek L'ubos618330
10.Tari István755950

Az összesített teljes eredménylista megtekinthető: osszesitett.jpg

Az összetett verseny díjazottjai, az 5 első helyezett versenyző

Ha akartunk volna, akkor sem tudtunk volna ennél jobb és igazságosabb végeredményt produkálni. A névsort áttekintve látható, hogy az első 10 versenyző közül 5 Magyarországról, 5 pedig Szlovákiából érkezett. Az élet a legnagyobb rendező… :)!

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy igen nehéz, igen érdekes versenyen vagyunk túl. Mindenképpen gratuláció illeti a győzteseket, de minden versenyzőt egyaránt a kitartásért, a komoly koncentrációt igénylő kemény munkáért. Természetesen a győzteseknek jár az elismerés azért, mert meg tudták mutatni, hogy nemcsak egy műfajban (keszegezésben, vagy csak pontyozásban) tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem mindkét stílusban igen eredményesek.

A V. Haldorádó Nemzetközi Feeder Szuperkupa minden boldog díjazottja

Mi, nézők és versenyzők pedig hiszünk és bízunk - miért ne tennénk? - Dérer István úr szavaiban, hogy jövőre egy megújult, immár a régi vízszintet mutató, kiépített partú versenypályán mérheti össze tudását a fenekező horgászat finomszerelékes szakágát képviselő feederező versenyhorgászok baráti társasága. Találkozunk ugyanitt egy év múlva!

A versenyen készült további fotók letölthetők innen: szuperkupa.zip

Tekintsétek meg a rangos versenyről készült kisfilmet:

Írta: Tóth Ferenc
Fotók: Tóth Ferenc
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.