Versenynaptár 2022

Versenynaptár 2022

Elkészült a 2022. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés. Az írásban a versenyek időpontjai mellett elérhetőségeket is találtok a hivatalos, országos szabályokhoz.

A táblázatban megtalálható, kékkel jelölt versenyek, rendezvények a saját rendezésű eseményeket jelölik. Ezek részletes kiírása minimum 1 hónappal az esemény előtt megjelenik a Haldorádó Horgászportálon, melyekben részletesen meg lesz adva a nevezés módja, valamint annak feltételei.
A Magyar Bajnokságok részletes kiírását, valamint a nevezések feltételeit, módjait a mohosz.hu honlapon találjátok. Ez év közben folyamatosan frissítésre kerül.
A táblázatban található „márkaversenyek” részletes kiírásait keressétek a horgászmédiában, közösségi oldalakon!

Időpont Verseny Helyszín Módszer
Február
Március
március 26-27. VI. Parti Pergető Országos Bajnokság 1. elődöntő Gaja-patak Pergető
Április
április 2. IX. Maconka Barátai Szuperkupa 1. forduló, XVI. Tavaszi Maconka Kupa Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Úszós/Feeder
április 1-2. XVI. Műlegyező Országos Bajnokság 1. forduló Gaja-patak Legyező
április 9-10. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 - 1. tavaszi forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
április 9-10. VI. Parti Pergető Országos Bajnokság 2. elődöntő Gaja-patak Pergető
április 9-10. V. Feeder Klubcsapat Világbajnokság Olaszország, Adria – Canal Bianco Feeder
április 9-10. LIX. Egyéni Országos Bajnokság elődöntő Szeged, Maty-ér Úszós
április 15-16. XII. Feeder Országos Bajnokság elődöntő Szeged, Maty-ér Feeder
április 15-16. VII. Method Feeder Országos Bajnokság elődöntő 1-2. Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó; Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
április 19-23. II. Harcsafogó Országos Bajnokság 1. forduló Kisgyalán, Hársasberki-tó Harcsázó
április 23-24. VII. Method Feeder Országos Bajnokság elődöntő 3-4. Bátonyterenye, „Kis-Maconka”- előtározó, 3. sz. versenypálya; Lukácsháza, Abért-tó Method Feeder
április 24. XI. Feeder Zoom Kupa Budapest, Csepel, csőhídi versenypálya Feeder
április 24. IX. Top Mix - Preston Feeder Kupa Balatonújlak, Mária-csatorna Feeder
április 24-30. VIII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) Balaton Pontyfogó
április 28-30. IX. Walterland Masters Nemzetközi Horgászverseny Szeged, Maty-éri evezőspálya Úszós
április 30. XX. Top Mix - Preston Kupa Balatonújlak, Mária-csatorna Úszós
április 30-május 1. XIX. Parti Pergető Világbajnokság Olaszország, Fossalto- Riviere Biferno Pergető
április 30-május 1. VII. Method Feeder Országos Bajnokság elődöntő 5-6. Nagykanizsa, Csónakázó-tó; Paks, 6. sz versenytó Method Feeder
Május
május 1. I. Top Mix Method Feeder Kupa Nagybajom, Ötös-Hárs-víztározó Method Feeder
május 4-8. VI. Hethland Feeder Kupa Zamárdi, Balaton Feeder
május 7. IX. Maconka Barátai Szuperkupa 2. forduló, IX. Maconkai Majális Kupa Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Úszós/Feeder
május 7-8. VII. Method Feeder Országos Bajnokság elődöntő 7-8. Kiskunhalas, Ezüst-tó; Nagybajom, Ötös-Hárs-víztározó Method Feeder
május 9-14. I. Carp Rodeo Nemzetközi Pontyfogó Kupa Kaposvár, Deseda Pontyfogó
május 12-15. LIX. Egyéni Országos Bajnokság középdöntő Kenderes-Bánhalma, Nagykunsági- főcsatorna Úszós
május 14-15. VII. Method Feeder Országos Bajnokság elődöntő 9-10. Püspökladány, 5-ös tó; Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó Method Feeder
május 14-15. XVI. Műlegyező Országos Bajnokság 2. forduló Balaton Legyező
május 21. II. MOHOSZ – BHSHE Siketek Úszós Kupa Szeged, Maty-ér Úszós
május 20-22. XLV. Női Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Úszós
május 20-22. XX. Veterán, VI. Masters Országos Bajnokság 1-2-3. forduló Szeged, Maty-ér Úszós
május 20-22. XVI. Mozgáskorlátozott Országos Bajnokság 1-2-3. forduló Szeged, Maty-ér Úszós
május 20-22. I. Utánpótlás U20 Feeder Országos Bajnokság Szeged, Maty-ér Úszós
május 22. III. MOHOSZ – BHSHE Siketek Feeder Kupa Szeged, Maty-ér Feeder
május 27-29. IV. Method Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság Bátonyterenye, Maconkai-víztározó („Kis-Maconka”- előtározó, 2. sz., déli versenypálya, 1. sz., gáti nemzetközi versenypálya) Method Feeder
május 28-29. XVI. Műlegyező Országos Bajnokság, 3. forduló Hámori-tó Legyező
május 28-29. XXII. Csónakos Pergető Országos Bajnokság 1-2. forduló Kaposvár, Deseda Pergető
Június
június 2-4. II. Masters Feeder Országos Bajnokság Debrecen, Látóképi-víztározó Feeder
június 2-4. I. Női Feeder Országos Bajnokság Debrecen, Látóképi-víztározó Feeder
június 2-5. XIV. Pontyfogó Országos Bajnokság 1. forduló Abádszalók, Tisza-tó Pontyfogó
június 4. XI. Pergető Triatlon 1. forduló Mohács, Duna Pergető
június 11. IX. Maconka Barátai Szuperkupa 3. forduló, XXIV. Tóparti Randevú Kupa Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Úszós/Feeder
június 11-12. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 - 2. nyári forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
június 11-12. XIV. Veterán, IV. Masters, XXIII. Mozgáskorlátozott Világbajnokság Magyarország, Szeged, Maty-ér Úszós
június 12-17. XVIII. Professzionális Bojlis Európa Kupa (EPBC) Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Pontyfogó
június 13-18. III. Deseda Carp Cup Kaposvár, Deseda Pontyfogó
június 17-19. VII. Method Feeder Országos Bajnokság középdöntő Kiskunhalas, Ezüst-tó; Püspökladány, 5-ös tó; Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó Method Feeder
június 20-24. Haldorádó Gyermek Horgásztábor 2022 Kiskunhalas, Ezüst-tó és Sóstó Úszós/Feeder
június 25. VIII. Haldorádó Junior Feeder Kupa Kiskunhalas, Ezüst-tó Feeder
június 25-26. XXVI. Európa-bajnokság Portugália, Coruche Sorraia River Úszós
június 25-26. I. Rakós botos Free Style OB. 1. elődöntő Bátonyterenye, Maconkai-víztározó, „Kis-Maconka”- előtározó versenypálya Úszós
június 30-július 2. LVII. Utánpótlás Országos Bajnokság 1-2-3. forduló U15 - U20 - U25 Balatonújlak, Mária-csatorna Úszós
június 30-július 3. II. Női Pontyfogó Országos Bajnokság Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Pontyfogó
június 30-július 3. I. Utánpótlás 20 Pontyfogó Országos Bajnokság Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Pontyfogó
Július
július 2. XI. Pergető Triatlon 2. forduló Madocsa, Duna Pergető
július 7-10. XIV. Pontyfogó Országos Bajnokság 2. forduló Kaposvár, Deseda Pontyfogó
július 9. IX. Maconka Barátai Szuperkupa 4. forduló, X. Maconkai Napsugár Kupa Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Úszós/Feeder
július 9-10. LIX. Tagszövetségi Csapat Országos Bajnokság Szeged, Maty-éri evezőspálya Úszós
július 9-10. I. Rakós botos Free Style OB. 2. elődöntő Kiskunhalas, Ezüst-tó Úszós
július 9-10. XI. Feeder Világbajnokság Ukrajna, Kijev – Dnipro River Feeder
július 9-10. Slovak Open Nemzetközi Casting Verseny Szlovákia Casting
július 14-17. Ifjúsági Casting Világbajnokság Magyarország, Farkashegyi repülőtér Casting
július 15-17. XX. Veterán, VI. Masters 4-5-6. forduló Gyomaendrőd, Fűzfás-zugi-holtág Úszós
július 23-24. XLI. Klubcsapat Világbajnokság Belgium, Ronquieres, Charleroi-Bruxelles Canal Úszós
július 28-31. XII. Feeder Országos Bajnokság középdöntő Kaposvár, Deseda Feeder
Augusztus
augusztus 3-7. Masters Casting Világbajnokság Németország, Bad Kreuznach Casting
augusztus 4-7. XIV. Pontyfogó Országos Bajnokság 3. forduló Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Pontyfogó
augusztus 6-7. XXVI. U25, XXXV. U20, XIV. U15 Utánpótlás Világbajnokság Szolvénia, Radece – Sava River Úszós
augusztus 12-14. VII. Feeder Klubcsapat Országos Bajnokság Kenderes-Bánhalma, Nagykunsági- főcsatorna Feeder
augusztus 13. XI. Pergető Triatlon, 3. forduló – Kulcsi Pergetős Napok Kulcs, Duna Pergető
augusztus 19-21. XVI. Mozgáskorlátozott Országos Bajnokság 4–5–6. forduló Kaposvár, Deseda Úszós
augusztus 19-21. LVII. Utánpótlás Országos Bajnokság 4-5-6. forduló U15 - U20 - U25 Kaposvár, Deseda Úszós
augusztus 20-21. XXVIII. Női Világbajnokság Franciaország, Coedekerque Branche Úszós
augusztus 20-21. I. Rakós botos Free Style OB. 3. elődöntő Paks, 6-os sz. versenytó Úszós
augusztus 31-szeptember 3. II. Női Pontyfogó Világbajnokság Anglia, Oxford – Linear Fisheries Pontyfogó
augusztus 31-szeptember 4. Casting Világbajnokság Észtország, Tallin Casting
Szeptember
Szeptember 1-4. XII. Feeder Országos Bajnokság döntő Debrecen, Látóképi-víztározó Feeder
szeptember 3. IX. Maconka Barátai Szuperkupa 5. forduló, X. Vízparti Varázslat Kupa Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Úszós/Feeder
szeptember 3-4. XXXIII. Rendőr Horgász Európa Bajnokság Németország, Brandenburg, Silokanal Úszós
szeptember 3-4. XXII. Csónakos Pergető Országos Bajnokság 3-4. forduló Mohács, Duna Pergető
szeptember 10-11. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 - 3. őszi forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder
szeptember 10-11. II. Dínó–VDE–Comfort Match Kupa Kaposvár, Deseda Úszós
szeptember 10-11. LXVIII. Nemzetek Világbajnoksága Horvátország, Osijek, Stara Drava Bilje Úszós
szeptember 16-18. VII. Method Feeder Országos Bajnokság döntő Lukácsháza, Abért-tó Method Feeder
szeptember 21-24. XXII. Pontyfogó Világbajnokság Ukrajna, Oblas Prylbychi – Trident Lake Pontyfogó
szeptember 22-25. LIX. Egyéni Országos Bajnokság döntő Kaposvár, Deseda Úszós
szeptember 25 - október 2. XXVII. Műlegyező Világbajnokság Spanyolország, Asturias Legyező
szeptember 30 - október 2. I. Rakós botos Free Style OB. döntő Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó Úszós
szeptember 30 - október 8. X. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH) Balaton Pontyfogó
Október
október 5-9. II. Harcsafogó Országos Bajnokság 2. forduló Levelek, Leveleki-tározó Harcsafogó
október 6-8. XIII. Csónakos Pergető Világbajnokság Lengyelország, Orzysz – Orzysz Lake Pergető
október 8-9. I. Masters Feeder Világbajnokság Spanyolország, Badajoz, Guadiana River Feeder
október 9. XI. Daiwa Csónakos Pergető Kupa Kaposvár, Deseda Pergető
október 15-16. II. Street Fishing Világbajnokság Hollandia, Zwolle Pergető
október 14-16. XXX. Klubcsapat Országos Bajnokság Szolnok, Alcsi-szigeti Holt-Tisza Úszós
október 20-22. III. Walterland–Daiwa Feeder Horgászverseny Szeged, Maty-ér Feeder
október 22. V. Távdobó Országos Bajnokság Bátonyterenye, Maconkai-víztározó Távdobó
október 22-23. II. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, 1. elődöntő Győr, MMX tó Pergető
október 22-23. II. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, 2. elődöntő Nyírpazony Pergető
október 29-30. II. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, 3. elődöntő Kiskunhalas, Ezüst-tó Pergető
október 29-30. XXII. Csónakos Pergető Országos Bajnokság 5-6. forduló Fehérvárcsurgó, Fehérvárcsurgói-víztározó Pergető
November
november 5-6. II. Trout Area Világbajnokság Románia, Homoráciuembre – Crasna Trout Farm Pergető
november 12-13. IV. Energofish L&K Kupa Csónakos Pergető Verseny Kaposvár, Deseda Pergető
november 12-13. II. Trout Area Pergető Országos Bajnokság, döntő Győr, MMX tó Pergető
December
december 3-4. II. Feeder Free Style Method Világbajnokság Dél-afrikai Köztársaság, Bloemhof, Bloemhof Dam Method Feeder
december 10-11. 4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 - 4. téli forduló Kiskunhalas, Ezüst-tó Method Feeder

Hivatalos, MOHOSZ versenyszabályzatok:

Feeder Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Method Feeder Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Rakós botos Pontyfogó Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Pontyfogó Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Csónakos Pergető Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Műlegyező Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Parti Pergető Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Street Fishing Pergető Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Távdobó Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Női Pontyfogó Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Harcsafogó Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Mozgáskorlátozott Versenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Trout Area Vrsenyszabályzat: Idekattintva érhető el!

Haldorádó Team

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.