Esztergom

Esztergom Esztergom páratlan idegenforgalmi látnivalókkal rendelkező város. A természet- és tájföldrajzi adottságoktól kezdve a kulturális és történelmi örökségen keresztül sokoldalú kikapcsolódást kínál az ide látogatóknak. A környék pompás horgászati lehetőségeinek megismerésén túl, érdemes időt szakítani a város felfedezésére is. A Géza nagyfejedelem által alapított város először érseki székhellyé vált, majd évszázadokon át az ország egyik központja volt, így szinte érezni rajta egész történelmünket. Esztergom meghatározó látnivalója a várhegyen épült, klasszicista stílusú Bazilika (Nagyboldogasszony és Szent Adalbert prímási főszékesegyház), melynek a helyén álló templomot Szent István építtette. A mai épületegyüttes méreteit tekintve Európa egyik legnagyobb bazilikája. Kincstára világviszonylatban is kiemelkedő. A világszerte ismert Keresztény Múzeum Magyarország leggazdagabb egyházi gyűjteményének ad otthont, egyben hazánk harmadik legjelentősebb festészeti gyűjteményével büszkélkedhet. A városi séta során feltétlenül érdemes megtekinteni:  a Prímási Palotát. A palota az esztergomi érsekrezidenciájának készült neoreneszánsz stílusban (északi részében működik a Keresztény Múzeum), a Kerek Templomot (Szent Anna templom), mely anekdóták szerint a Bazilika kisebbített másaként épült, a Belvárosi Kálvária kápolnát, melyhez tizennégy stáció terméskő alapon nyugvó téglafülke vezet, a város igényesen felújított főterét, a Széchenyi teret, és a főtér hangulatát meghatározó Városházát, mely Vak Bottyán egykori kúriájának 1772-73-ban történt átalakítása után nyerte el mai formáját. A Búbánatvölgy Esztergom egyik nyaralóövezete, mely főként négy taváról nevezetes. A környék egyik kiváló kirándulóhelye. A megannyi látnivaló és környékbeli horgászati lehetőség okán érdemes hosszabb időt itt eltölteni.  A városban és a közeli Búbánatvölgyben könnyen találhatunk szálláshelyet az apartmanoktól, a panziókon át egészen a wellness szállodáig.

Térkép betöltése…
Esztergom
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: