Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Carp Jamek és a GOOST Sprayk sikere után egy újabb Jammel jelentkezik a Promix, ami a GOOST Jam nevet kapta. Ez a tömény "lekvár" ötvözi a GOOST Sprayk és a Carp Jamek legjobb tulajdonságait, garantálva, hogy a csalogatóhatása legnagyobb részét a fenékre érve fejti ki. Egyedi, ellenállhatatlan aromákat és rendkívül tömény színeket alkalmaztak a gyártás során.
A megtöltött kosárra kenve, vízbe érkezést követően, a kosár tetején marad, és azzal együtt süllyed egészen a fenékig, ahol működésbe lép. Intenzív íz és illat, és színfelhőt képez a kosár körül, táplálkozásra ingerelve a halakat. A teljes feloldódás a víz hőmérsékletétől függően 5-10 perc alatt zajlik le, viszont az etetőanyag felületén ekkor is marad belőle egy kis zseléréteg. Talán ez az egyik legfontosabb tulajdonsága, tapasztalataink szerint ettől sokkal gyorsabban és biztosabban húzza el a hal a csalit.
Nagy töménységű, erőteljes aromái a vízben a kosár körül koncentrálódnak, idecsalva a távolabb tartózkodó halakat is. Ideális keresőhorgászathoz, de etetésen horgászva is meggyorsítja a kapásokat. Az aminosavak és étvágyfokozók a finnyásan táplálkozó, vagy eltelített halakat is evésre ösztönzik, így a kapás szinte biztos.
Tipp: A Promix GOOST Jamet elsősorban a megtöltött kosárra érdemes kenni. Kibírja a nagy erejű dobásokat, garantáltan a kosár tetején marad a fenékre érkezésig.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.

10seconds until we redirecting you to the payment page.