Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Japán Maruto cég legújabb termékei az Odz széria horgai. Kiemelkedik közülük egy offset, horog a Counter hook.
Az offset horgok használatának legfőbb előnye, hogy műcsalinkat úgy tudjuk ráhelyezni, hogy bevontatás során ne tudjon az útját keresztező gallyakba, kövekbe beleakadni. Ezzel elérhetjük, hogy olyan helyeken is el tudjuk vezetni, műcsalinkat, ahol a hagyományos módszerekkel lehetetlen.
Tökéletes választás pl. Carolina righez, de Cheburashkával, vagy éppen Winged Jiggel is tökéletes. Így a lehető legszabadabban fog mozogni műcsalink, a kapás esélyét maximalizálhatjuk ezzel. Anyaga egyedülálló, vékony, könnyű, ám mégis nagyon-nagyon erős! Normális akadás esetén a horog kihajlásának esélye nulla! És erről a biztos akadásról az éles és tartós hegye gondoskodik.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Japán Maruto cég legújabb termékei az Odz széria horgai. Kiemelkedik közülük egy offset, horog a Counter hook.
Az offset horgok használatának legfőbb előnye, hogy műcsalinkat úgy tudjuk ráhelyezni, hogy bevontatás során ne tudjon az útját keresztező gallyakba, kövekbe beleakadni. Ezzel elérhetjük, hogy olyan helyeken is el tudjuk vezetni, műcsalinkat, ahol a hagyományos módszerekkel lehetetlen.
Tökéletes választás pl. Carolina righez, de Cheburashkával, vagy éppen Winged Jiggel is tökéletes. Így a lehető legszabadabban fog mozogni műcsalink, a kapás esélyét maximalizálhatjuk ezzel. Anyaga egyedülálló, vékony, könnyű, ám mégis nagyon-nagyon erős! Normális akadás esetén a horog kihajlásának esélye nulla! És erről a biztos akadásról az éles és tartós hegye gondoskodik.
10seconds until we redirecting you to the payment page.