Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Rapala VisionGear napszemüvegeknél, mint a Rapala minden termékénél, a funkcionalitás kapja az első helyet. Ezek a szemüvegek valódi optikai teljesítményt nyújtanak a horgászok számára mindenféle torzítás nélkül, és teljes védelmet biztosítanak a napsugarak káros sugárzásai ellen. A két fő jellemző, az egyedülálló divatos design és az innovatív anyagok olyan napszemüvegeket eredményeztek, melyeket büszkén visel majd minden horgász. Ez a szemüveg erős, masszív szerkezetű, az esetleges ütközésekkel szemben is ellenáll. Hihetetlen könnyű szemüveg, mely kényelmes viseletet biztosít hordozójának. A Sportsman’s UVG-287A napszemüveg fekete és bordó színű kerettel, illetve szürke színű, narancssárgásan tükröződő bevonatú lencsével rendelkezik.
A lencsék felépítése:
- Karcolódás elleni védelem
- Bevonat, mely 100%-os védelmet nyújt az UV A/B és ibolyán túli sugárzások ellen
- A fény intenzitását kontrolláló réteg, mely blokkolja a túlzott napfény 70-90%-át
- Polarizált réteg, mely a halakat „láthatóvá teszi” a vízfelszín alatt
- Kontraszt filter, mely kiemeli a kontúrokat
- Szilánk ellenálló betét
- Tartozék puha tok, mely egyben törlőkendő is
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Rapala VisionGear napszemüvegeknél, mint a Rapala minden termékénél, a funkcionalitás kapja az első helyet. Ezek a szemüvegek valódi optikai teljesítményt nyújtanak a horgászok számára mindenféle torzítás nélkül, és teljes védelmet biztosítanak a napsugarak káros sugárzásai ellen. A két fő jellemző, az egyedülálló divatos design és az innovatív anyagok olyan napszemüvegeket eredményeztek, melyeket büszkén visel majd minden horgász. Ez a szemüveg erős, masszív szerkezetű, az esetleges ütközésekkel szemben is ellenáll. Hihetetlen könnyű szemüveg, mely kényelmes viseletet biztosít hordozójának. A Sportsman’s UVG-287A napszemüveg fekete és bordó színű kerettel, illetve szürke színű, narancssárgásan tükröződő bevonatú lencsével rendelkezik.
A lencsék felépítése:
- Karcolódás elleni védelem
- Bevonat, mely 100%-os védelmet nyújt az UV A/B és ibolyán túli sugárzások ellen
- A fény intenzitását kontrolláló réteg, mely blokkolja a túlzott napfény 70-90%-át
- Polarizált réteg, mely a halakat „láthatóvá teszi” a vízfelszín alatt
- Kontraszt filter, mely kiemeli a kontúrokat
- Szilánk ellenálló betét
- Tartozék puha tok, mely egyben törlőkendő is
10seconds until we redirecting you to the payment page.