Augusztus vége felé jártunk, hajnali párába takarózott a táj. Nem is csoda, hiszen a reggeli hőmérséklet aznap 10 Celsius-fok alatt maradt. A vizek hőmérséklete ilyenkor magasabb a levegőénél, így kellemes érzés horogszabadítás után lemosni kezünkről a halnyálkát. Igen ám, de ehhez előbb halat kell fognunk…
Nyáron eltűnnek a csukák
Ennek három fő oka van, ezek közül az egyik a sok vitát kavaró úgynevezett fogváltás. Jómagam fogváltás párti vagyok, sok fogatlan csukát fogtam már ebben az időszakban. Nem is szeretnék a bizonygatásra időt fecsérelni. Maga a fogváltás nem egyszerre zajlik a különböző vizeken, de nagyjából 1-2 hónap leforgása alatt megtörténik. Másik tény, amit idén tökéletesen tapasztaltam, hogy először a kisebb példányok váltanak és kezdik meg a táplálkozást, majd a nagyobbak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy idén május 1-jétől intenzíven dobálok, érkezett is 1-2 kisebb fogatlan az ívó kishalak között, május közepétől július elejéig azonban teljesen eltűntek. Aztán július közepe felé szépen sorban érkeztek a krokodilok, eleinte a kisebbek, majd az egyre nagyobbak.
Másik ok a táplálékbőség. Ivadékok, ívó halak, békák, madárfiókák. A magas vízhőmérséklet miatt felgyorsul a csukák emésztése, ami lehetővé tenné a termetesebb halak gyors feldolgozását, mégis azt tapasztaltam, hogy nyár végén inkább az apró, 5-8 centis csalik voltak a nyerők, majd az ősz közeledtével az egyre nagyobbak.
Harmadik a sűrű, erős növényzet. A part menti nádasok, hínárosok olyan táplálékban gazdag búvóhelyeket biztosítanak a csukáknak, ahonnan bolondok lennének kimozdulni. Amíg a víz nem kezd lehűlni, és amíg a táplálékhalak nem mozdulnak a mély részek felé, addig a csukák (főleg a szebbek) köszönik szépen, maradnak az akadók rejtekében.
Csalik és vezetési technikák
Mint már említettem, eleinte az egészen apró csalik vezettek sikerre. Napsütéses, szélcsendes időben nagyon lefinomítva, lassú tempóban a fenék közelében fel-fellebbentett csalik hozták meg a halak kapókedvét. Amolyan finnyás kősüllő stílusban, könnyű fejjel szerelve. Mikor az ultrafinom felszerelésre beköszön egy 2-3 kilós csuka, az felbecsülhetetlen érzés. Sokszor nem tudtam eldönteni, hogy kapásom volt, vagy akadót fogtam, csak mikor elindult a hal, akkor vált világossá, hogy szebb csuka van a horgon.
Viharos szélben a wobblereké volt a főszerep. Egyik alkalommal olyan erős szél kerekedett a tavon, hogy a súly képtelen volt megtartani a csónakot. Gondoltam, itt az ideje kipróbálnom a skandináv stílusú, szélben sodródós pecát. Nagyméretű Rapala J13 került a drótelőke kapcsába. Próbáltam közepes tempóban bevontatni, ha éreztem, hogy a fenékre ér, felemeltem a spiccet és picit lassítottam a tempón. Azt is írhatnám, hogy feszes zsinóron engedtem, hogy felfelé mozogjon. Majd ismét kicsit lejjebb engedtem a spiccet és gyorsítottam, amíg azt nem éreztem, hogy le-leüt a terelőlap. Ekkor ismét emeltem a spiccen és a bevontatás sebességét csökkentettem.
Magam is meglepődtem, mikor az egyik beindítás után fantasztikus, éles rávágást kaptam. Titkon reméltem, hogy egy öreg bajszost sikerült becsapnom, de a jó kapás után sajnos elmaradt a megállíthatatlan erő, ami el akarná ragadni a műcsalit. Helyette oldalazást kaptam fejrázásokkal és víz alatti forgásokkal kombinálva. Ilyen méretű horgoknál óvatosan kell bánni a csukával halkiemelésnél és a horogszabadításnál is. Igen kellemetlen, mikor egyik horog a kézben, a másik a halban van. Szerencsére én eddig megúsztam az efféle kalandokat, de volt már a kezemben párszor wobbler horog és segítettem cimboráimnak is, akik pórul jártak.
TIPP:
Szerencsétlen „önakasztás” esetén a legkönnyebb módszer, hogy kifordítjuk a horog hegyét lehetőleg úgy, hogy a szakáll a bőrön kívül essen, majd a szakáll fölött elcsípjük egy erős fogóval. Ezután sokkal egyszerűbb kifordítani a bőrből. Idén nyáron Nagy Gábor kollégám volt kénytelen fényképező előtt demonstrálni ezt a technikát…
Létezik még a kirántós módszer, de ezt csak segítséggel tudjuk megcsinálni. A horog tövébe, közvetlen a bőr mellé tekerjünk pár menetet a legerősebb zsinórunkkal és kérjünk meg valakit, hogy fogja meg a kezünket, másik valakit, hogy egy határozott mozdulattal rántsa ki. Bizonyos szakállméret fölött veszélyes lehet ez a művelet, ilyenkor nem marad más csak a baleseti…
Felszerelés
Nem a halak méretéhez, hanem a felhasznált csalikhoz igazítva jelen pillanatban két különböző erősségű összeállítással támadom a csukákat. Az első a már emlegetett finomra hangolt bot, egy Shimano Zodias 193 cm hosszúságú, 2-6 gramm dobósúlyú egyrészes, tűspicces pálca. Ehhez 1000-es Shimano Stella FE a dobján Sufix Nano Braid 0,06 mm-es méretben, előkének 20-as Sufix fluorocarbont vagy vékony Cannelle krimpelhető drótelőkét használok. Igazi, szonárszerű letapogatós pálca, lehet vele érezni minden apró részletet a mederfenéken.
Az erősebb, „odaverős” kombó botja szintén egy Shimano Zodias, de a legerősebb, 5-18 grammos, azaz medium-heavy változat. A csekélynek tűnő dobósúly valójában inkább olyan 10 és 50-60 gramm között helyezkedik el. Repítettem már vele 40 grammos Cheburashka fejjel Storm So-Run Joker Shad 05-ös, kb. 12 grammos gumit a 6 nullás horoggal, ami közel 60 gramm… Jól bírja a nagy ellenállású wobblereket. Ilyen megterhelésekhez egy kellően erős és strapabíró Shimano Stella SW 4000-et társítottam. Eleinte nagyon furcsa volt a hajtókar végén a gombócszerű kapaszkodó, fontolgattam, hogy lecserélem, de pár peca alatt megszoktam, sőt lehet azt mondani, hogy megszerettem. A zsinór Sufix 832 Advanced Superline 12-es, vastagabb drótelőkével szerelve.
Ha igazán eredményesek szeretnénk lenni a csuka horgászatánál, részesítsük előnyben a hajnali vagy szürkületi órákat, de kiemelt figyelmet fordítsunk a borongós és szeles napokra is. A csukapergetésben az a jó, hogy szinte az összes létező műcsalitípussal érhetünk el jó eredményeket. Próbáljuk a lehető legtöbb típust, vezetési technikát alkalmazni és előbb-utóbb díjazni fogják az igyekezetünket a krokodilpofájúak!
Írta: Kecskés Viktor
Normark team
