Kárpátalja pontyai

Kárpátalja pontyai

Ukrajnában néha nagy nehézséget jelent a megfelelő, ígéretes horgászhelyszín kiválasztása, így Vladika Sándor barátommal a Nagydobronyi Horgásztanya mellett döntöttünk, melyről érdemes tudni, hogy vízterületét tekintve igencsak nagy halállománnyal rendelkező horgásztónak mondható, ezzel izgalmas és élménydús napokat biztosít minden horgásznak.

Elsőként engedjétek meg, hogy bemutatkozzak, hisz nagy valószínűséggel még nem találkozhattatok velem. Bihari Vince Dánielnek hívnak és Ukrajnában, Kárpátalján élek, hobbim a horgászat (milyen meglepő, igaz?). Lassan több mint 4 éve foglalkozom grafikai anyagok tervezésével, így jutottam el a Haldorádó Team Kft.-hez is a májusban meghirdetett tartalomfejlesztő állásra jelentkezve. Sikeres interjú után elmondhatom magamról, hogy engem ért az a megtiszteltetés, hogy én lehetek a Haldorádó tartalomfejlesztő csapatának legújabb tagja. Sok újdonsággal készülünk nektek, remélem, elnyerik majd tetszéseteket ezek az új dolgok. De nem is részletezem ezt a témát tovább, vágjunk bele a horgászatba!
Vladika Sándor barátomat meghívtam egy közös horgászatra, melyet örömmel fogadott. Mint említettem, választásunk a Nagydobronyi Horgásztanyára esett, mely halállománya mellett szép és rendezett környezettel is fogad.

A tóparti ház olyan, akár a filmekben
A tó L alakban folytatódik az erdő mentén…
… egy keskenyebb, de annál ígéretesebb részben

A kora reggeli órákban neki is vágtunk az útnak, hogy időben odaérjünk. Az időjárás elég változónak bizonyult, hol sütött a nap, hol pedig felhők borították az égboltot, de ez minket egyáltalán nem tántorított el a horgászattól. Nagyjából 7 órakor értünk a vízpartra, ekkor kezdtük meg a kipakolást és az etetőanyagok, valamint az alapozó etetéshez szükséges dolgok előkészítését. Úgy döntöttünk, hogy versenyzünk egy kicsit és megnézzük, kinek melyik etetőanyag lesz a legeredményesebb ezen a vízen.

Melyik fog ma jobban teljesíteni?

Az én választásom a következő etetőanyagokra esett:

  • HALDORÁDÓ TOP Method Feeder - Brutal Liver
  • HALDORÁDÓ Fluo Micro Method Feed Pellet - Brutális Máj
  • HALDORÁDÓ FermentX Additive - Tejsavas Micro Mag Mix
  • HALDORÁDÓ SpéciAdditive - Fűszeres Vörös Máj
 

Sándor a következők mellett döntött:

  • HALDORÁDÓ FermentX - FX 1
  • HALDORÁDÓ FermentX Additive - Tejsavas Micro Mag Mix
 

Gyors alapozó etetést követve neki is vágtunk a horgászatnak.

Két helyen próbálkoztunk, elsőnek egymás mellett, majd pedig kicsit távolabb egymástól

A végszerelékek bekerültek a vízbe, vártuk az első kapásokat. Rövid idő elteltével Sándornak kapása lett, így az első halat neki sikerült fognia, de ez nem szomorított el engem, hisz még előttünk volt az egész nap. Útközben megbeszéltük, hogy minden fogott halat megtartunk, ehhez segítségül a By Döme TOP-1 Védett keretes versenyszákot vettük, ebből is a 4 méter méretű változatot, hogy biztosan ne okozzunk sérülést a halaknak.

Íme, a nap első hala
Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, tartja a mondás

Kis idő elteltével újfent csak Sanyinak volt kapása, és követte is a következő hal. Ekkor már éreztem, hogy valamit módosítani kellene, mert így le fogok maradni. Így csalit váltottam, melyet egyáltalán nem bántam meg, hisz alig 5 percet volt bent az új csali, már hozta is az első halat.

… és már úszik is a merítőbe az első halam

Az első halamat a HALDORÁDÓ BlendeX Corn - Vajsav + Mangónak köszönhettem, és ez a csali a nap további részén is kiválóan teljesített. Egyik botomra a BlendeX Corn került, a másikra pedig a HALDORÁDÓ BlendeX Hydro Big Carps - Vajsav + Mangó. A nap további részében szinte már csak ezekkel horgásztam, néha próbáltam a különböző ízesítéseket, viszont mindig visszatértem ehhez a 2 kombinációhoz.

A nap legjobb csaliját ő nyerte…
… a másodikat pedig ő, így már teljes a napi csalipaletta

Eddig igencsak jól haladtunk, ám ekkor jött egy fordulat, mely az igazat megvallva nagyon váratlanul ért minket: a napsütést hirtelen esővel fűszerezett heves szél váltotta fel, így hát vettük is az ernyőket, esőkabátot. De egy dologgal nem számoltunk…

A versenyláda oldalára került a…
… 2,5 m átmérőjű ernyő, amely leszúrás nélkül lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet

… a versenyláda szélére került az ernyő, amit a betonlapokkal megoldott partbiztosítás miatt nem tudtuk leszúrni a földbe, így hát ez lehet nem volt a nap legjobb ötlete, mert fél percbe se telt, és a szél felborította az egész ládát, mellyel a tálcákon található összes etetőkosár, csali stb. a vízbe került. Szerencsére a dobozos csalik a vízfelszínen maradtak, így a merítőhálóval azokat meg tudtuk menteni, viszont a 16 literes Haldorádó vödör – félig etetőanyaggal – úgy elsüllyedt a zavaros vízben, hogy azt már nem találtuk meg, továbbá egyéb kellékek, aprócikkek is a víz alá kerültek. A vihar továbbra is folytatódott, ezért úgy döntöttünk, hogy inkább az autóban várjuk meg az eső végét.

Ebből a nézetből vártuk az eső végét

Ahogy csendesült a helyzet, már pattantunk is ki az autóból, remélve közben, hogy nem okozott további kárt az erős szél, de indulás előtt mindent biztosítottunk, így további kárunk nem keletkezett. A horgok be is kerültek ismét a vízbe, most pedig a vihar utáni első hal az enyém lehetett.

Egy élmény a fárasztás a Fine Carp botnak köszönhetően

Eközben Sándor helyre pakolta a láda körül az egyéb dolgokat, melyek még a földön hevertek, majd nem sok idő elteltével Sándor is követett: a következő hal az övé lett. 

Sándor botja is tökéletesen teljesít

Lassan már közeledtünk a nap végéhez, a halak étvágya is kezdett csendesülni, így arra a döntésre jutottunk, hogy ideje nekiállni az elpakolásnak, de előtte azért még készítettünk egy közös képet a napi teljesítménnyel, mely összesen 12 hal lett (ezek mellett el is veszítettünk 2 halat). Ezzel az eredménnyel – a körülményekből adódóan – teljesen elégedettek voltunk. A kép elkészültét követően a halak visszanyerték szabadságukat és mi is indultunk az autóhoz.

Most már szemtől szembe is megmutatkozom
Még egy kép, melyen jobban látszanak halaink

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem, hamarosan újra találkozhatunk!

Bihari V. Dániel

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.