Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
Ez bottartó fej strapabíró, törésálló műanyagból készült és csúszásmentes, gumírozott bevonatot kapott. A végeredmény egy olyan praktikus kiegészítő, mely garantáltan stabilan tartja a botot, kapáskor nem mozdul a be, nem csúszik el rajta. Puha a felülete, így óvja a feederbot finom karbon testét. Ez az újdonság különleges formával rendelkezik, amely száz százalékban eleget tesz a method feeder horgászok igényeinek. A fejen több osztás is van, amely praktikus, ha folyamatosan kell ráfeszíteni a zsinórra. Ennek a műveletnek az előnye, hogy a fokozatos zsinórbefeszítés garantáltan nem mozdítja el a method kosarunkat a fenékre érés helyétől, ami kulcsfontosságú ennél a technikánál. A bottartó hosszanti végén helyet kapott egy kiálló rész, amely meggátolja, hogy a heves kapások esetén a bot lerepüljön az ágasról. Ha nagyobb stabilitásra vágyunk, akkor lehet használni a bottartó rövidebbik szárán lévő tartót, amely fixen tarja a botot. Ezt a megoldást a pörgős, aktív horgászatokhoz ajánljuk. A TEAM FEEDER termékektől megszokott modern és sportos kék dizájnnal alkottuk meg. Szabvány menettel készül, ennek köszönhetően szinte minden bottartó alkalmatossággal kompatibilis. Bármilyen leszúró karóhoz, láda adapterhez, vagy székre szerelhető feeder karhoz is használható.
Mérete: 27 x 6,5 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.