A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Gyakori probléma a hagyományos „U” alakú villafejek és nyéltartók használata során, hogy a rod pod fejrészének megemelésével a botunk hátracsúszik és csak az orsótartó, vagy valamelyik gyűrű fogja meg. Ezt a kellemetlen szituációt, ez a Biztonsági bottartó villa orvosolhatja, mely alumíniumból készült. Zárt állapotban 20 mm a belső átmérője. A fej összezárásnak és a gumibetétnek köszönhetően stabilan tartja a botot, de ha ki szeretnénk venni azt venni, egy könnyed mozdulattal megtehetjük. Nélkülözhetetlen kellék a kecses, vékony nyelű bojlis botok használata során, ahol kíméletesen, de annál stabilabban tartja kedvenceinket.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Gyakori probléma a hagyományos „U” alakú villafejek és nyéltartók használata során, hogy a rod pod fejrészének megemelésével a botunk hátracsúszik és csak az orsótartó, vagy valamelyik gyűrű fogja meg. Ezt a kellemetlen szituációt, ez a Biztonsági bottartó villa orvosolhatja, mely alumíniumból készült. Zárt állapotban 20 mm a belső átmérője. A fej összezárásnak és a gumibetétnek köszönhetően stabilan tartja a botot, de ha ki szeretnénk venni azt venni, egy könnyed mozdulattal megtehetjük. Nélkülözhetetlen kellék a kecses, vékony nyelű bojlis botok használata során, ahol kíméletesen, de annál stabilabban tartja kedvenceinket.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.