Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A Prologic Cruzade félsátor tökéletes az egyéjszakás horgászatokra. Kompakt váza könnyűvé és helytakarékossá teszi. Ideális társ az esős időben való nappali és az egyéjszakás rövid horgászatokra, mely sokszor bizonyul rendkívül hasznosnak! Formájának köszönhetően az ágyat az ernyő leghátsó végében tudjuk elhelyezni, így biztosan védve lesz a széltől és esőtől, még az elülső panel nélkül is. A 100%-ig vízálló PVC aljzat garantáltan száraz helyet biztosít a csomagok, felszerelések számára is. Nagyon könnyű összeállítani, egyedül is néhány perc alatt könnyedén elkészíthető.
Félsátor jellemzői
- Ultra kompakt forma
- Vízálló PVC aljzat
- Kitámasztó rudak (storm pole) mellékelve
- Igényes hordtáska tartozék
- Összsúlya: 7 kg
- Méretek: 280x125x169 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Prologic Cruzade félsátor tökéletes az egyéjszakás horgászatokra. Kompakt váza könnyűvé és helytakarékossá teszi. Ideális társ az esős időben való nappali és az egyéjszakás rövid horgászatokra, mely sokszor bizonyul rendkívül hasznosnak! Formájának köszönhetően az ágyat az ernyő leghátsó végében tudjuk elhelyezni, így biztosan védve lesz a széltől és esőtől, még az elülső panel nélkül is. A 100%-ig vízálló PVC aljzat garantáltan száraz helyet biztosít a csomagok, felszerelések számára is. Nagyon könnyű összeállítani, egyedül is néhány perc alatt könnyedén elkészíthető.
Félsátor jellemzői
- Ultra kompakt forma
- Vízálló PVC aljzat
- Kitámasztó rudak (storm pole) mellékelve
- Igényes hordtáska tartozék
- Összsúlya: 7 kg
- Méretek: 280x125x169 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.