A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A földigiliszta az egyik legősibb és legeredményesebb naturális csali, mely a mai napig jelen van a horgászok kelléktárában. Az amerikai Berkley cég ennek az élőanyagnak készítette el a tökéletes mását, ami remek megoldást kínál az élő giliszta tárolásával járó gondokra, és sok esetben fogósabbnak is bizonyul az eredetinél! Hosszas kutató munka, illetve tesztidőszak során a szakemberek kémiailag lebontották a természetes csalik és aromák összetevőit, majd ezek felhasználásával létrehozták a Power Bait földigiliszta-imitációkat! Ennek a csalinak a színe és állaga megtévesztésig hasonló az eredeti csaliéhoz, azonban 400-szor erőteljesebb az aroma és illatanyag kibocsátása, ennek köszönhetően a halak hamarabb eljutnak hozzá, mint a valódihoz. Kiválón használható magában, vagy élő gilisztával kombinálva is. Természetes összetevőinek köszönhetően biológiailag 100%-ig lebomlik. Ennek a csalinak igazán gazdaságos a használata, valamint fontos megemlíteni, hogy a kis üvegcsében legalább három évig eltartható! Ehhez mindössze arra kell ügyelni, hogy ne kerüljön bele külső szennyeződés (ne nyúljunk bele koszos, etetőanyagos kézzel), és ne folyjon ki az üvegből a nedvesség.
Hossz: 10 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A földigiliszta az egyik legősibb és legeredményesebb naturális csali, mely a mai napig jelen van a horgászok kelléktárában. Az amerikai Berkley cég ennek az élőanyagnak készítette el a tökéletes mását, ami remek megoldást kínál az élő giliszta tárolásával járó gondokra, és sok esetben fogósabbnak is bizonyul az eredetinél! Hosszas kutató munka, illetve tesztidőszak során a szakemberek kémiailag lebontották a természetes csalik és aromák összetevőit, majd ezek felhasználásával létrehozták a Power Bait földigiliszta-imitációkat! Ennek a csalinak a színe és állaga megtévesztésig hasonló az eredeti csaliéhoz, azonban 400-szor erőteljesebb az aroma és illatanyag kibocsátása, ennek köszönhetően a halak hamarabb eljutnak hozzá, mint a valódihoz. Kiválón használható magában, vagy élő gilisztával kombinálva is. Természetes összetevőinek köszönhetően biológiailag 100%-ig lebomlik. Ennek a csalinak igazán gazdaságos a használata, valamint fontos megemlíteni, hogy a kis üvegcsében legalább három évig eltartható! Ehhez mindössze arra kell ügyelni, hogy ne kerüljön bele külső szennyeződés (ne nyúljunk bele koszos, etetőanyagos kézzel), és ne folyjon ki az üvegből a nedvesség.
Hossz: 10 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.