Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A Haldorádó SpéciTiger , azaz gumi tigrismogyoró imitáció miatt sok levelet kaptunk, hiszen a SpéciCorn megjelenését követően a horgászok is meglátták a „műcsalikban” rejlő lehetőségeket. Az igényeknek megfelelően ezt is hat különböző ízesítésben, a hagyományos SpéciCorn 3,5-szeres felhajtóerejével készítettük el. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb, vagy utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Itt a csali alapszíne barna, ebből található négy szem minden tégelyben, és ezeket egészítettük ki a Mega kukoricához hasonló módon különleges színekkel. A tégelyben barna és fehér színű gumicsali található.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó SpéciTiger , azaz gumi tigrismogyoró imitáció miatt sok levelet kaptunk, hiszen a SpéciCorn megjelenését követően a horgászok is meglátták a „műcsalikban” rejlő lehetőségeket. Az igényeknek megfelelően ezt is hat különböző ízesítésben, a hagyományos SpéciCorn 3,5-szeres felhajtóerejével készítettük el. Ezek a rugalmas, nagyméretű csalik minden helyzetben megállják a helyüket! Ellenállnak a legmohóbb apróhalaknak is, még a törpeharcsa sem képes „leoperálni” a hajszálelőkéről. Ellenállóságukkal időt nyerünk, és biztosak lehetünk abban, hogy csábító aromáját előbb, vagy utóbb a közelben úszkáló nagytestű halak is megérzik! Itt a csali alapszíne barna, ebből található négy szem minden tégelyben, és ezeket egészítettük ki a Mega kukoricához hasonló módon különleges színekkel. A tégelyben barna és fehér színű gumicsali található.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.