A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
A Promix Full Carb etetőanyagcsalád, egy nagyon magas energiatartalmú, szénhidrátos, hallisztmentes method mix, ahogy a neve is mutatja. Rendkívül magas belatartalmát a válogatott, kiváló minőségű összetevők harmonikus keveréke biztosítja.
A legjobb hatás érdekében az összetevőket teljesen külön kezelve, előkészítve daráltuk, roppantottuk, az adott alapanyagnak leginkább megfelelő módszerrel, és csak a legvégén kevertük össze. Ezáltal az összes összetevő a lehető legfogósabb formában van jelen a kajában. Ez azt jelenti, hogy aminek felhősítenie kell, azt az elérhető legfinomabb rostán, lisztszerű állagra daráltuk, amelyik alapanyagnak a közepes szemcseméret a leginkább megfelelő, azt közepesre roppantottuk, aminek viszont nagy darabosnak kell lennie, mert a halak helyben tarásánál van szerepe, egészben, vagy nagy szemcsére roppantva került a keverékbe. Nagy mennyiségben tartalmaz, TTX-et, kukoricacsírát, szentjánoskenyér lisztet, kukoricaglutént, szeszipari élesztőket, PL68 növényi fehérjéket, tigrismogyorót, kendermagot, édes és sós kekszeket, csokidarabokat, angolmorzsát és egy egészen kis mennyiségű halibut pelletet, ami némileg kilóg a többi összetevő közül, mégsem lehet kihagyni a mixből. Étvágyfokozókat, aminosavakat és persze a betaint sem spóroltuk ki belőle.
Vízbe érkezve rögtön elkezd felhősíteni a kosár körül, ezzel odavonzva a környéken tartózkodó halakat. A nagyobb szemcsék a kosárban, illetve a kosár mellett maradnak, ezzel helyben tartva a már ott lévő halakat.
Az aromaintenzitásra szintén nagy figyelmet fordítottunk. Sok esetben megfigyelhető volt, hogy a halak a natúrabb kaját részesítették előnyben, sok esetben viszont a túlaromázott kaják nyertek. A végső mixbe végül egy középerősséget választottunk, ami leginkább bevált a tesztek alatt. Ezt az íznek megfelelő aromákkal, spraykkel, vagy jammel szükség esetén tovább fokozhatod, de a legtöbb esetben nincs rá szükség, mert a halak abszolút jól reagálnak a vízzel kevert mixre is. Nem utolsó sorban a többnapos versenyek tapasztalatai is azt mutatták, hogy ez az aromaszint a leginkább megfelelő.
A színeket az ízeknek megfelelően választottuk meg, ezek önmagukban is garantáltan felkeltik a halak figyelmét táplálkozásra ösztönözve őket.
A beltartalma alapvetően a szénhidrátokra lett kihegyezve, de a fehérjetartalma sem elhanyagolható, köszönhetően a vízben legjobban oldódó növényi és erjesztett fehérjéknek, aminosavaknak. Nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális olajokat is, ami főként az olajos magvakból származik.
Ajánlott szénhidrátos kaját igénylő vizekre minden évszakban, nyáron szinte bárhová, törpeharcsás vizekre is, de nagyon kellemes meglepetést tud okozni olyan helyeken is, ahol szinte csak a halas kaják működnek. Több kapitális ponty, amur is bizonyította a hatásfokát.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.