Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A finom, pontyos feederhorgászat, illetve az ehhez kiváló termékeket gyártó Guru iránt évek óta töretlen az érdeklődés a magyar horgászpiacon, sőt azt tapasztaljuk, hogy a horgászok egyre nyitottabbak a minőségi újdonságaik irányába! Éppen ezért mi is folyamatos figyelemmel kísérjük a termékpaletta fejlődését, s örömmel vesszük fel kínálatunkba a különféle érdekességeket! Ezek között mutatjuk most be a Guru Method Feeder Clip adaptert!
Ez egy apró, ám annál nagyszerűbb kiegészítő, amelyet a Guru In-Line, valamint X-Safe method kosarakhoz lehet használni. Működése rendkívül egyszerű, a kosárra felhelyezve az előkezsinór belecsíptethető, így a csali mindig a kosár tetején kerül felkínálásra, az etetőanyag kioldódása után sem fog a kosár mellé sodródni. A pontosabb csalifelkínálás gyakran a kulcsa a sikernek! Nem kell aggódni a klipsz túlzott szorossága miatt, ha a hal rászív a csalira és megakad a horog, azonnal kipattan a klipszből a zsinórunk, s a normál pozíciót felvéve kezdődhet a fárasztás. Kifejezetten ajánlott monofil horogelőkék használata során! 3 db található a csomagban.
Méretek:
- Small (kicsi) - a mini és small méretű method kosarakhoz
- Large (nagy) - a large méretű method kosarakhoz
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A finom, pontyos feederhorgászat, illetve az ehhez kiváló termékeket gyártó Guru iránt évek óta töretlen az érdeklődés a magyar horgászpiacon, sőt azt tapasztaljuk, hogy a horgászok egyre nyitottabbak a minőségi újdonságaik irányába! Éppen ezért mi is folyamatos figyelemmel kísérjük a termékpaletta fejlődését, s örömmel vesszük fel kínálatunkba a különféle érdekességeket! Ezek között mutatjuk most be a Guru Method Feeder Clip adaptert!
Ez egy apró, ám annál nagyszerűbb kiegészítő, amelyet a Guru In-Line, valamint X-Safe method kosarakhoz lehet használni. Működése rendkívül egyszerű, a kosárra felhelyezve az előkezsinór belecsíptethető, így a csali mindig a kosár tetején kerül felkínálásra, az etetőanyag kioldódása után sem fog a kosár mellé sodródni. A pontosabb csalifelkínálás gyakran a kulcsa a sikernek! Nem kell aggódni a klipsz túlzott szorossága miatt, ha a hal rászív a csalira és megakad a horog, azonnal kipattan a klipszből a zsinórunk, s a normál pozíciót felvéve kezdődhet a fárasztás. Kifejezetten ajánlott monofil horogelőkék használata során! 3 db található a csomagban.
Méretek:
- Small (kicsi) - a mini és small méretű method kosarakhoz
- Large (nagy) - a large méretű method kosarakhoz
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.