A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Ez a termék az új Preston In-Line Banjo XR Feeder közepes méretű kosárhoz készült töltőszerszám. Igazán praktikus kis eszköz, melyet úgy alakítottak ki, hogy optimalizálták a maximálisan tömhető etetőanyag mennyiségét, így minden esetben biztosan azonos töltő súlyú kosarat juttatunk a kívánt helyre.
Használata rendkívül egyszerű, miután megtöltésre került a kosár, mindössze meg kell nyomnunk a szerszám alját képező gombot, s máris bedobásra készen áll a tökéletesen method végszerelék.
Minden méretű Banjo kosárhoz különféle méretű töltőszerszám való!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez a termék az új Preston In-Line Banjo XR Feeder közepes méretű kosárhoz készült töltőszerszám. Igazán praktikus kis eszköz, melyet úgy alakítottak ki, hogy optimalizálták a maximálisan tömhető etetőanyag mennyiségét, így minden esetben biztosan azonos töltő súlyú kosarat juttatunk a kívánt helyre.
Használata rendkívül egyszerű, miután megtöltésre került a kosár, mindössze meg kell nyomnunk a szerszám alját képező gombot, s máris bedobásra készen áll a tökéletesen method végszerelék.
Minden méretű Banjo kosárhoz különféle méretű töltőszerszám való!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.