Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Íme, bemutatjuk kínálatunkban, a vadonatúj iBite Feeder spicc szettet! iBite, maga a márka is érdekesen cseng, mely sejtet egyfajta technikai újítást önmagában is. Ez igaz minden szérián belüli termékre. Az iBite márka alatti termékek mindegyike a legfrissebb újításkon és fejlesztéseken alapul, megkönnyítve, érdekesebbé téve a horgászok mindennapjait és a vízparton eltöltött idejét.
A jelenlegi termékszéria a feederbotos horgászoknak kínál egy érdekes megoldást az éjszakai pecákhoz. A termék ötletét a rezgőspicces éjszakai módszer ihlette, a koromsötétben meghajló vékony spicc látványa, majd egy szebb hal partra segítése rendkívül szép emlék lehet, de ehhez látni kell a sötétben a botspiccet, amihez valamilyen világítópatron, lámpa vagy egyéb megvilágítás szükséges, de ezek néha kompromisszumot kívánnak vagy egy hirtelen ötletből adódott pecához nincs a táskánkban ilyen termék.
Erre a problémára kínálnak megoldást az iBite világító spiccei, melyek egy Ledes - elemes rendszer szerint épülnek fel. Az e célra kialakított feederspicc végébe csak be kell illeszteni az elemmel ellátott Led fényforrást és mehet is az éjszakai peca. A horgászat befejeztével pedig, csak ki kell venni a Ledből az elemet, majd azt külön elrakni. A legközelebbi horgászat alkalmával az újra használható lesz.
Jelen termék egy készre szerelt teljes ledes feeder spicc szett, mely a Carp Expert Method Feeder szériához használható, lehetőséget adva a ledes rendszerű véggyűrű alkalmazásához.
Az iBite Feeder spicc szett tartalma:
- 211-es elem: A 211-es elemek legalább 24 órán át teljes fényerőt biztosítanak a hozzá illő ledeknek
- Elem befogadó rész átmérője: 2,4 mm
- Hozzá passzoló Led (2 színben elérhető)
- Carp Expert Method Feeder pótspicc iBite gyűrűvel
Tulajdonságok:
- Spiccátmérő: 3,5 mm
- 5 gyűrűs kialakítás
- 53 cm hosszú
- Üvegszál anyag
- 2 oz erősségű
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.