Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
A Silstar cég felsőkategóriás botszériája a Yokozuna. A hosszú ideig tesztelt botcsalád tagjai egytől egyig kiváló teljesítményt nyújtanak és biztosak lehetnek benne, hogy használat során nem hagyják cserben.
A Yokozuna Soft Pilk 300 egy remek paraméterekkel rendelkező fenekező bot. Anyaga TC 24 karbon, finom keresztszál erősítéssel. Ez az erősítés erőtartalékot képez, ami a dobásnál is, de főként a fárasztásnál jön igazán jól. Nem utolsósorban ennek az anyagnak köszönhető az átlagostól könnyebb bottest. Az elegáns sötétkék-sötétzöld bot végében tömör üvegspicc található, amely észrevétlenül olvad össze a bottesttel. Ez a rész az utolsó 4 gyűrű között váltakozva piros, zöld és sárga színű. A spicc színezése az éjszakai horgászatok alkalmával a fárasztást és a dobást is segíti. A bot dobósúlyát 30-135 grammra kalibrálták, így nem csak fenekezésre, de akár nagyméretű műcsalikkal történő horgászatra is alkalmas. A súly csökkentése és a zsinór védelme érdekében a bottesten nagy keménységű, könnyített SIC gyűrűk találhatók. Nyelét kényelmes fogású parafa borítja. Minden olyan horgásznak ajánljuk, akik egy kedvező árú, masszív univerzális botot szeretnének vásárolni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.