Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
Sokan kedvelik a gyári előkötött horgokat, egyrészt mert használatuk roppant egyszerű, másrészt mert nem akarnak időt fecsérelni a horogelőke kötögetésre. Téli időszakban pedig egyenesen megfizethetetlen egy-egy süllőzéskor, vagy menyhalazáskor a hidegben az előre felkötött horog, ugyanis fagyott kézzel a horogkötés nagyon nehéz feladat lenne. Ezúttal a ragadozó hal horgászok számára mutatjuk be a Gamakatsu Worm36-os horog előkötött változatát. Jellemzői: fekete színű, hosszú szárú füles horog. A horogszár mindkét oldalán található apró szakállak meggátolják a felhúzott csali lecsúszását. A WORM eredetileg férget jelent. Ezért szinte minden olyan horgászmódszernél eredményesen használható, ahol a horgot jól meg kell tűzni tekergőző élőlényekkel. „Letornászni” nem tudják magukat róla, és folyamatos mozgásukkal felkeltik a környéken tartózkodó halak figyelmét. A leleményes süllőhorgászok azonban felfedezték, hogy legalább ilyen kiváló, halszelettel vagy élő kishallal történő süllőzések során is. Javasolt csalik: Giliszta, pióca, nadály, iszapgiliszta, halfilé. Kiszemelt halak: Sügér, feketesügér, süllő, kősüllő, menyhal.
A horog egy 60 cm-es monofil damilra van felkötve. Minden csomag 6 darab előkötött horgot tartalmaz!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Sokan kedvelik a gyári előkötött horgokat, egyrészt mert használatuk roppant egyszerű, másrészt mert nem akarnak időt fecsérelni a horogelőke kötögetésre. Téli időszakban pedig egyenesen megfizethetetlen egy-egy süllőzéskor, vagy menyhalazáskor a hidegben az előre felkötött horog, ugyanis fagyott kézzel a horogkötés nagyon nehéz feladat lenne. Ezúttal a ragadozó hal horgászok számára mutatjuk be a Gamakatsu Worm36-os horog előkötött változatát. Jellemzői: fekete színű, hosszú szárú füles horog. A horogszár mindkét oldalán található apró szakállak meggátolják a felhúzott csali lecsúszását. A WORM eredetileg férget jelent. Ezért szinte minden olyan horgászmódszernél eredményesen használható, ahol a horgot jól meg kell tűzni tekergőző élőlényekkel. „Letornászni” nem tudják magukat róla, és folyamatos mozgásukkal felkeltik a környéken tartózkodó halak figyelmét. A leleményes süllőhorgászok azonban felfedezték, hogy legalább ilyen kiváló, halszelettel vagy élő kishallal történő süllőzések során is. Javasolt csalik: Giliszta, pióca, nadály, iszapgiliszta, halfilé. Kiszemelt halak: Sügér, feketesügér, süllő, kősüllő, menyhal.
A horog egy 60 cm-es monofil damilra van felkötve. Minden csomag 6 darab előkötött horgot tartalmaz!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.