A nyári időszakban, a felmelegedett víz miatt a pontyok és az amurok etetésen történő megfogása már sokszor jobban működik, mint a method technika. Persze, ahogy előző filmemben és írásomban bemutattam, kivitelezhető ez is, ha van egy olyan készségünk, amellyel etetünk, és az etetést method kosárral horgásszuk meg. Létezik azonban az etetés kivitelezésének egy egyszerűbb módja is. Ez egy kevésbé ismert method módszer, ami – főleg a meleg vizekben – rendkívül hatékony! Ebben az epizódban ezt szeretném nektek megmutatni.
Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
„A könyv története jó néhány évvel ezelőtt kezdődött, pontosan akkor, amikor egy viharban magamra maradtam a parton. Ez már nem az első alkalom volt, hogy az igazi nagypontyos feltételek ellenére a körülöttem lévő horgászok hazaindultak a zord idő elől…
Engem az ilyesmi gyerekként sem tartott vissza, sőt emlékszem, akár a szakadó esőben is elindultam bringámmal a tóra.
De az évtizedek alatt azt is megfigyeltem, hogy a legtöbben szívesen választanak könnyen elérhető, „komfortos” állásokat, s oda táboroznak le, nem pedig a pontyok jeleit keresve. Vajon megengedhető ez a hozzáállás, tényleg feladható a viszontagságokkal való szembenézés akkor, amikor valódi nagy halakra, küzdelmes fárasztásokra vágyunk?
A válasz: nem. Igaz, az egyre szaporodó túltelepített tavak néha szinte tálcán kínálják becses kincseiket, így nem csoda, ha könnyen elcsábul, elkényelmesedik a horgász.
Ezzel együtt, talán hozzájuk is tudok szólni akkor, amikor e könyvben természetes, régimódi vizek óriásai után vezetem az olvasót, bemutatva, hogy mi az, ami szerintem fontossá és érdekessé teheti azt.
A gigászi pontyok rafináltak, óvatosak, megfogásuk hatalms feladat, hiszen ők a víz sok mindent túlélt nagy öregjei. Becserkészésük és legyőzésük eredeti élőhelyükön - számomra ez az igazi horgászat.”
Ezzel a könyvvel a kapitális halak becserkészésében és horogra kerítésében nyújt segítséget a szerző kétszáz oldalas terjedelemben. Több száz fénykép és rengeteg grafika színesíti a könyvet, melyek jól áttekinthetően adják át a részletes mondanivalóját. A szelektív horgászathoz nélkülözhetetlen széles körű tudással gazdagodhatunk a könyv elolvasása után, melyben a tapasztalt pontyhorgász rávilágít arra a tényre, hogy nem szabad elvesznünk a receptek kavalkádjában, inkább koncentráljunk a lényegre és az elveket szem előtt tartva kutassuk a lehető legegyszerűbb megoldásokat.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.